…és tényleg nem halt meg senki az utakon!
- Nem történt halálos közlekedési baleset szeptember 17-én Magyarországon
- 2016 óta harmadjára sikerült teljesítenünk a ROADPOL közlekedési kihívását
- Figyelem, szabálykövetés, egymás segítése és némi szerencse kell a sikerhez
Senki nem vesztette életét közúti közlekedési balesetben Magyarország útjain szeptember 17-én az ORFK előzetes adatai szerint. Ez nem csak azért örvendetes, mert Magyarországon statisztikailag minden napra jut legalább egy halálos baleset, de inkább több, hanem mert minden élet fontos.
A ROADPOL Safety Days – az egykori Project EDWARD örököse – 2016 óta minden évben felhívást tesz közzé, amelynek lényege: legyen egy nap az Európai Mobilitási Hét alatt, amikor minden országban a szokásosnál is fokozottabban ügyelnek a közlekedők biztonságára, és amikor senki nem hal meg az utakon.
Az idén ez a nap a Biztonság Hete rendezvénysorozatának félidejére, szeptember 17-re esett.
A ROADPOL (Európai Közlekedésrendészeti Szervek Hálózata) adatai szerint naponta 70-en halnak meg Európa útjain közlekedési balesetekben. Ebből kiindulva a kihívásban megjelölt cél – hogy egy konkrét napon mindenki hazaérjen – első hallásra lehetetlennek tűnik. Még annak ellenére is, hogy a korábbi évek tapasztalatai biztatóak: 2020-ban a résztvevő 26 ország közül 16, 2021-ben – amikor épp Budapest adott otthont a záró sajtótájékoztatónak – szintén 16 ország teljesítette a kitűzött célt, közöttük Magyarország is.
Tavaly tizenegy ország zárt nullával. Hazánknak akkor nem sikerült teljesítenie a kihívást: történt egy halálos baleset a kijelölt napon.
Európának, de az Európai Unió egészének sem sikerült még teljesítenie ezt a célkitűzést, de egyes országoknak igen. Volt, amelyiknek többször is. De ami egy-egy országnak már többször is összejött, az a kontinens egészére nézve sem tűnik reménytelennek.
Magyarország az ideivel együtt harmadjára (2020, 2021, 2026) mondhatta el: a ROADPOL által kijelölt napon senki nem vesztette életét az utakon.
Szabálykövetés, figyelem, előzékenység, megfelelően karbantartott járművek és infrastruktúra – közlekedésbiztonsági szakemberek szerint ezekre van szükség ahhoz, hogy a nap végén mindenki hazaérjen!
Tegyük hozzá: némi szerencse is szükségeltetik. Mert nem lehet elérni, hogy soha ne történjen semmi rendkívüli – ami balesethez vezethet. Sokan egyszerűen csak rosszkor voltak rossz helyen, ezért találhatta el őket egy leszakadó kerék, durrdefekt miatt elszabadult vagy a sofőr vezetéstechnikai hibája miatt megcsúszott autó.
A kérdés nem is az, hogy teljesen megszüntethetők-e a közlekedési balesetek. A kérdés sokkal inkább az, hogy ha már megtörténnek, milyen következményekkel járnak. Ha körültekintően közlekedünk és figyelünk egymásra, és szerencsénk is van, korrigálhatjuk egymás hibáját, mérsékelhetjük a műszaki vagy úthiba súlyosságát.
A hazai helyzet óvatosságra int. 2026, eddig legalábbis messze nem a magyar közúti közlekedés sikeréve: miközben a statisztika szerint csökkent a halálos balesetek száma, túlságosan nagy a súlyos balesetek száma még mindig, a könnyű sérüléssel járó eseteké pedig idén is emelkedő tendenciát mutat.
Nem lett tehát (sokkal) jobb a közlekedésbiztonsági helyzet, csak enyhébbek lettek valamelyest a bekövetkezett balesetek következményei.
A rendőrség ezekben a napokban, szeptember 16. és 22. között is fokozott ellenőrzéseket tart országszerte. Elsősorban a biztonsági öv, a gyerekülések és a bukósisak használatára figyelve – ezek azok az egyszerű eszközök, amelyek a legtöbbet tehetik egy-egy baleset kimenetelének enyhítésért.
Feltéve, hogy megfelelően használják azokat. Ebben nem segít sem a jog, sem a rendőr, itt kizárólag a közlekedők döntése számít: használja-e a védőfelszereléseket vagy sem.
Egyetlen nap halálos áldozat nélkül az utakon sosem csak a tudatosság érdeme. Benne van a szerencse is – az, hogy aznap éppen nem találkozott egymással egy saját és járműve képességeit túlértékelő és egy figyelmetlen közlekedő. Épp ezért nem teszi szükségtelenné szeptember 17. a szigorúbb szankciók bevezetését a notórius gyorshajtókkal, az ittasan vagy bódultan vezetőkkel szemben, sem a szabályok újragondolását, szigorítását ott, ahol hiányoznak vagy szükségesek.
Jelzésértékű nap azonban abból a szempontból, hogy nem teljesíthetetlen cél, hogy egyszer majd tényleg senki ne haljon meg az utakon.
F. Gy. A.

