„Sárga, ronda, semmihez sem illik, de megmentheti az életedet”
- Egy divatikon, egy sárga mellény és egy sikeres közlekedésbiztonsági kampány
- Franciaországban kimondták: Ronda! És napok alatt elkapkodták a boltokból!
- Az autó fényszórója ugyanaz, a gyalogos mégis már ötször messzebbről látszik
- Az emberi agy hajlamos összekeverni a saját látását a saját láthatóságával
„Sárga, ronda, semmihez sem illik, de megmentheti az életedet.” Ez volt Európa egyik legismertebb és leghatásosabb közlekedésbiztonsági kampányának szlogenje.

Kép: https://www.vogue.co.uk/
A francia közlekedésbiztonsági hatóság 2008. június 18-án indította országos kampányát, alig két héttel azelőtt, hogy hatályba lépett volna az a szabály, miszerint minden autóban kötelező volt legalább egy láthatósági mellény és egy elakadásjelző háromszög.
A siker még a hatóságokat is meglepte. A kampányt készítő ügynökség szerint a kép öt nap alatt bejárta a világsajtót, a mellények és a háromszögek pedig egy héten belül elfogytak a boltokból. Néhány hónap alatt 90 százalék közelébe nőtt azoknak az autósoknak az aránya, akiknél nemcsak volt mellény, hanem szükség esetén hajlandók voltak fel is venni azt. És bár a kampány a gépjárművezetőket célozta, a francia elemzések szerint a kerékpárosok és a gyalogosok mellényviselésére is hatott.
A kampány zsenialitása abban rejlett, hogy meg sem kísérelte meggyőzni az embereket a mellény hasznosságáról, pláne a szépségéről. Elfogadta a kifogásokat: igen, a mellény ronda, ciki, nincs ruha, amihez illene. Aztán jött a nagy „de”, amely a legtöbbeknél felülírta a hiúságot: …de fel kell venni, mert megmentheti az életedet.
A kampány arca korának egyik legbefolyásosabb divattervezője, a Chanel és a Fendi kreatív igazgatója, a 2019-ben elhunyt Karl Lagerfeld volt. Lagerfeld azonban sosem állt ki szürkületkor egy út szélére sárga mellényben. Fotózásra nem jutott idő, ezért elküldte az egyik saját portréját, az ügynökség pedig – a beleegyezésével – montázzsal adta rá a mellényt a megszokott fekete öltönyére. A kép így is legendás lett.
A francia kampány bizonyította be talán a leglátványosabban Európában, hogy a közlekedésbiztonsági üzenet nem feltétlenül száraz adatokkal jut célba. Sőt! Olykor jobban működik, ha humorral, önironikusan ingatja meg a célközönség ellenállását.
Norvégia más utat választott, két évvel a franciák előtt. Ők sem baleseti statisztikákkal próbálták rávenni az embereket a láthatóságra, de a művészet az ő kampányukban is fontos szerepet kapott. A norvég közlekedésbiztonsági szervezet, a Trygg Trafikk 2006 óta minden ősszel, október harmadik csütörtökén tartja a Refleksdagent, a fényvisszaverők napját.
A norvégoknál nem elsősorban a mellény a főszereplő, hanem a kabátra, táskára akasztható kis fényvisszaverő, a refleks. Az óvodák, iskolák, cégek, önkormányzatok és a rendőrség összefogásával rövid idő alatt több százezer fényvisszaverő karkötőt, szalagot, kitűzőt osztottak szét ingyen az utcákon, buszmegállókban, parkolókban. A városok installációkkal, fülbemászó zenékkel és videó-kampányokkal üzenték: csak öt perc átnézni a ruhákat, és feltenni rájuk egy fényvisszaverőt, ami sötétedés után akár életet is menthet.
2009 óta ismert művészeket, tervezőket is felkérnek, hogy tervezzenek olyan fényvisszaverőket, amelyek sötétben is jól láthatók és nem mellesleg szépek is.
A norvég kampányból azért a száraz tények sem maradtak ki:
- Fényvisszaverő nélkül a sofőr tompított fényszórónál csak 25–30 méterről veszi észre a gyalogost.
- Fényvisszaverővel akár 140 méterről is.
A különbség nagyjából ötszörös. Ennyivel több ideje marad az autósnak észrevenni, és kikerülni a sötétben gyaloglót vagy kerékpározót, ha az nem venné észre őt vagy nem húzódna kellően az út szélére. 50 km/órás sebességnél ez mintegy nyolc másodperc.
A norvég közúti hatóság szerint a jól látható fényvisszaverő 85 százalékkal csökkenti a gázolás kockázatát.
A norvég kampány sikere mégis vitatható. A felmérések szerint Oslóban a gyalogosoknak csak mintegy negyede, 24 százaléka használ fényvisszaverőt, vidéken a 64 százalékuk.
De miért nem tesznek a ruhájukra fényvisszaverőt az emberek, ha a többség pontosan tudja, hogy életet menthet? Ezt a kérdést nemcsak a norvég szakértők és közlekedéspszichológusok teszik fel újra meg újra.
A válasz egyszerre banális és elképesztő: az emberi agy hajlamos összekeverni a saját látását a saját láthatóságával. Elméletben mindenki tudja, hogy a fényvisszaverő életet menthet. A gyakorlatban kognitív torzítások és társas gátak sora áll az útjába.
Amikor szakértők vagy rendőrök kérdezik, ezek a legjellemzőbb válaszok:
- „De hát én tökéletesen látom az autót!” A legtöbbekben fel sem merül, hogy attól, hogy ők látják az autót, még nem biztos, hogy ez fordítva is igaz.
- „Csak a sarki boltig megyek.” Csakhogy a statisztikák szerint a gázolások jelentős része a lakóhelyhez közeli, naponta használt utakon történik, ahol a hamis biztonságérzet miatt könnyen lankad a figyelem.
- „Nem volt nálam, elfelejtettem.” A mellény nem része a mindennapi ruházatnak, mint a kabát vagy a cipő. Ha nem készítik ki tudatosan, otthon marad.
- „Kényelmetlen, zörög, nem szellőzik.” Az olcsó poliészter munkavédelmi mellények szabása valóban nem ideális hétköznapi viseletre vagy sportoláshoz: futás, intenzív kerékpározás közben beleizzad bennük az ember. Pedig ma már kaphatók könnyű, hálós, sportos változatok is.
- „Úgy nézek ki benne, mint egy útkarbantartó munká Ciki. Ronda.” Ezek az úgynevezett esztétikai és társas gátak. Különösen a fiatalok körében erős a vágy, hogy ne takarják el a divatos ruháikat egy rikító sárga vagy narancssárga, bő és viselhetetlen ruhadarabbal.
Még a közlekedésbiztonság terén élenjáró Finnországban is jelentős az eltérés azoknak a száma között, akik fontosnak tartják és állításuk szerint rendszeresen viselik is a fényvisszaverő holmikat (99%) és akik tényleg viselik is (51%). A finnek egy „Nincs kifogás!” kampánnyal arra figyelmeztettek mindenkit, a legjobb, ha eleve a kabáton, táskán van valami fényvisszaverő holmi és akkor biztos nem felejtik el, nem marad otthon akkor sem, ha sietnek és csak a közelbe mennek.
Észtország ezzel szemben kötelezővé tette, hogy sötétben vagy rossz látási viszonyok között az úton közlekedő gyalogosnak lakott területen belül és kívül is fényvisszaverőt vagy fényforrást kell használnia.
Jó hír, hogy a világító oldalú, fényvisszaverő talpú cipők világszerte népszerűek a fiatalok körében (Magyarországon is), így a gyengén megvilágított utcákon már messziről felhívják magukra a figyelmet.
Nálunk is volt kísérlet a láthatóság divatossá tételére. Hét éve, a Közlekedési Kultúra Napján nagy sikert arattak a Magyar Képzőművészeti Egyetem három hallgatójának csinos és biztonságos ruhái. A mintadarabok elkészültek, kiállították őket. Aztán nem történt semmi. [Csinos, divatos és biztonságos című írásunk itt olvasható.]
Pedig a szabály nálunk egyértelmű: lakott területen kívül éjszaka és korlátozott látási viszonyok között a gyalogosnak az úttesten, a leállósávban és az útpadkán, valamint a kerékpárosnak is kötelező a fényvisszaverő mellény. Lakott területen belül viszont csak ajánlott, noha a gázolások túlnyomó többsége ott történik.
„Látni és látszani!” kampányokat nálunk is rendszeresen tart a rendőrség. Mért eredményekről – mint az autósok öv- és gyermekülés-használatánál – nem tudunk. A megfigyelések azonban azt mutatják: van még javítanivaló.
A számok is ezt mutatják. Magyarországon a halálos gázolások negyede-ötöde lakott területen kívül történik úgy, hogy az áldozat nem visel láthatósági mellényt.
A mellény nálunk is sárga, ronda, ciki, és semmihez sem illik. Ám életet menthet!
F. Gy. A.

