A motorosok szabadságáért tüntettek

  • Ne csaphasson nagyobb zajt egy motor, mint egy fűnyíró vagy egy teherautó!
  • Megtiltanák a motorozást a vasárnapokon és az ünnepnapokon Németországban.
  • Ne büntessék néhány fekete bárány miatt a teljes motoros társadalmat!

Fotó: dw.com

Több ezer motoros demonstrált a napokban Németország szerte egy készülő rendelet ellen, ami megtiltaná a motorozást vasárnap és az ünnepnapokon. Münchenben, ahol a koronavírus járvány miatt még életben lévő korlátozások miatt tilos tömegrendezvényeket, demonstrációkat tartani, a tiltás ellenére 6 ezer kétkerekűvel tüntettek a Motorosok szabadságáért nevű csoport szervezte akció keretében a tervezett korlátozások ellen.

A motorosok semmit nem bíztak a véletlenre. Az eseményeknek saját bloggere, sajtófotósa és rendezője volt. Talán ezzel is magyarázható, hogy több német nagyvárosban is jóval többen, volt, ahol ötször annyi motoros jelent meg, mint ahányan a szervezők felhívására előzetesen jelezték részvételi szándékukat, írta a dw.com nyomán a novekedes.hu.

A motor és a motorozás a szabadság egyik szimbóluma – már csak ezért is elfogadhatatlan a motoros társadalom számára minden korlátozás. Gyakran még azon korlátozások ellen is ágál sok motoros, amik pedig más közlekedők vádelmében indokoltak. Például, hogy ne csináljanak még az amúgy gyér forgalmú utakból sem alkalmi versenypályákat.

A korlátozás kezdeményezői és támogatói szerint a motorosok a Németországban hagyományosan a fő pihenőnapnak számító vasárnap (és persze az ünnepnapokon) olyan zajt csapnak, ami lehetetlenné teszi a többiek pihenését. Ezért egy olyan szabálymódosítást kezdeményeztek, ami előírná, hogy a pihenőnapokon egyetlen motorkerékpár se fejthessen ki nagyobb zajterhelést a környezetére, mint egy teherautó vagy egy fűnyíró.

A motorozást korlátozni kívánok emlékeztettek arra, hogy a szóba forgó napokon Németország legtöbb településén általában tilos minden zajos tevékenység. Márpedig a motoros szerintük nagyon is zajos, főleg, amikor csak amolyan „az én gépem még ezt is tudja” alapon húzzák a gázt, amíg üveghangra nem vált a motor.

A motorosok természetesen tiltakoznak az ellen, hogy ilyen drasztikusan korlátozzák szabadságjogaikat. És ehhez politikai támogatást is kaptak. A német liberális párt, az FPD közlekedéspolitikáért felelős szóvivője, Oliver Lukisc kijelentette:

„Túl azon, hogy a motorkerékpáros közösség néhány „fekete bárányát” meghurcolnák, ezek a szigorú szabályok mindannyiunkat gyanússá tehetnek”.

Ennek ellenére már elkészült a motorozást erősen korlátozó német jogszabály-tervezet, de Andreas Scheuer közlekedési miniszter már jelezte: ellenzi azt.

Ennek ellenére nem biztos, hogy megnyugodhatnak a német motorosok. A motoros közösség fekete bárányai miatt ugyanis aligha fog enyhülni a pihenni vágyó németek nyomása a tartományi kormányokra és a szövetségi kormányra, hogy ha tiltással nem lehet, valami más módon védjék meg őket a motoros társadalom fekete bárányaitól.

Mivel vélhetően Németországban (is) a pihenni vágyók vannak többségben, a kormányok számára elkerülhetetlennek tűnik, hogy előbb vagy utóbb konfrontálódjanak a motoros társadalommal.

Már csak azért is, hogy elkerüljék az olyan önbíráskodásokat, amikre Magyarországon is volt már példa, mint például, amikor valaki egy kifeszített dróttal zárt le a házához közeli földutat, ahol ismeretlenek rendszeresen éjszakai motorversenyeket tartottak. Előzőleg többször is hívta a rendőröket, de mire azok kiértek, a motorosok elszeleltek.

Az úton keresztbe kifeszített drót később egy motoros halálát okozta.

Nem kérdés, hogy a német hatóságoknak rövid időn belül ki kell találniuk valamit – Oliver Lukisc szavaival élve – a motoros társadalom fekete bárányainak a megregulázására a hétvégéken pihenni vágyók érdekében. Még mielőtt nem lesz túl késő!

A németországi demonstráción magyar motorosok is részt vettek, a Facebookon közzétett felhívásuk szerint ők is tiltakoztak a szerintük is ostoba és értelmetlen német szabályozási elképzelések ellen.

 F.Gy.A.