A sofőr tagadja, hogy ittas lett volna

Háromszor többet ivott, mint amennyi ahhoz kell, hogy az ittassága bűncselekménynek minősüljön és majdnem négyszer gyorsabban haladt, mint ami biztonságos lett volna.

Tömegszerencsétlenséget okozó ittas járművezetéssel vádolja a Budapest Környéki Járási Ügyészség annak a szerződéses busznak a sofőrjét, amely tavaly júliusban Tápiószőlős irányából Cegléd felé haladva egy körforgalomban felborult. A balesetben 17-en sérültek meg.

A balesetet követő vizsgálat megállapította, hogy a munkásokat szállító busz sofőrje ittas volt. Annyi vért mutatott ki a vérvizsgálat a szervezetében, aminek a harmada is bőven elég lett volna, hogy amit tett bűncselekménynek minősüljön.

A Pest Megyei Főügyészség tájékoztatása szerint a sofőr, aki 2017 februárja óta dolgozott buszvezetőként, az adott útszakaszon megengedett 60 helyett 90 kilométer/órás sebességgel közelítette meg a körforgalmú kereszteződést, majd 64-70 kilométer/órával próbált meg áthajtani rajta. (A szakértők szerint az adott járművel csak a 20-25 kilométeres sebességgel lett volna biztonságos áthaladni a csomóponton.)

A vizsgálat szerint a busz a túl nagy sebesség miatt már a körforgalomban sodródni kezdett, majd röviddel ez után a jobb oldalára borult. Szakértők szerint kész csoda, hogy senki nem vesztette életét a balesetben.

A balesetet követően a sofőr tagadta a felelősségét. Nem ismerte el, hogy ittas volt, noha ezt a vérvizsgálat kétséget kizáróan kimutatta. Nem nyilatkozott arról sem, hogy mióta hivatásos sofőr, és mióta foglalkozik hivatásszerűen személyszállítással.

Az ügyészségnek ennek ellenére elegendő bizonyítéka van arra, hogy tömegszerencsétlenség ittas okozásáért vádat emeljen ellene. A főügyészség közlése szerint a vádat képviselő ügyész az eset összes körülményére tekintettel azt kéri a bíróságtól, hogy a busszal részegen száguldozó sofőrt ítélje letöltendő börtönbüntetésre és tiltsa el a járművezetéstől.

F.GY.A.