Az illegális gyorsulási versenyek miatt akciózott a rendőrség több észak-budapesti kerületben a hétvégén

  • Egy héttel a Váci úti tragédia után a rendőrség átfogó razziát tartott Észak-Budapesten
  • Óbudán 550 autós tapasztalhatta meg, milyen is az a „finn módszer”
  • A rendőrség azt ígéri, folytatódnak az ellenőrzések az illegális gyorsulási versenyek megelőzése érdekében

Egy héttel azután, hogy egy 17 évesen friss jogosítvánnyal vezető fiú autójával közel 160 kilométer per órás sebességgel felcsavarodott egy villanyoszlopra a Váci út XIII. kerületi szakaszán, a rendőrég átfogó ellenőrzést tartott Budapest több pontján.

Sajtóértesülések szerint a két hete hétvégén balesetet szenvedett kocsi vezetője egy másik autóval versenyezve felrohant a járdaszigetre, ami megdobta és így csapódott a villanyoszlopnak, ahonnan őt is és az autóban mellette utazó barátnőjét is életveszélyes sérülésekkel szállították kórházba. Mindezt azonban a rendőrség eddig hivatalosan nem erősítette meg.

A múlt hétvégén elsősorban azokon az utakon és azokban a városrészekben razziáztak a közlekedési hatóságok embereivel közösen, amelyeket előszeretettel használtak lóerőfitogtatásra a gyorsulási versenyek szerelmesei.

A Váci út XIII. és IV. kerületi szakaszán is több ponton voltak ellenőrzések, ezen felül akciózott még a közlekedésrendészet a XV. kerületi Szentmihályi úton és a Pólus Center környékén is, amely szintén az egyik kedvelt gyülekező helye az illegális versenyek résztvevőinek és ahol gyakoriak az ott élők nyugalmát zavaró fékcsikorgatós, gumiégetős versenyek.

A rendőrség tájékoztatása szerint a hétvégi akcióban elsősorban Észak-Pesten és Kőbányán, az illegális versenyek másik kedvelt kerületében, összesen 477 autót ellenőriztek. Elsősorban a járművek műszaki állapotát vizsgálták, s hogy a sofőrök nincsenek-e ital vagy valamilyen drog hatása alatt. Ellenőrizték továbbá a sofőrök és utasaik övhasználatát és hogy az autó nem szerepel-e a körözött járművek nyilvántartásában.

Összesen 23-an kaptak helyszíni bírságot különféle szabálysértésekért, további 14 autós ellen pedig szabálysértési feljelentést tettek. De ami talán ezeknél is nagyobb jelentőséget ad az akciónak, hogy minden jel szerint sikerült megakadályozni a hétvégére tervezett gyorsulási versenyeket, egy részüket legalábbis biztosan.

Így viszonylag biztonságosan lehetett közlekedni a gyorsulási versenyzők egyik legkedveltebb kétszer három sávos, sebességre csábító egyenes szakaszokban bővelkedő főútján, a Váci úton. Már csak azért is, mert a Váci úti akcióval párhuzamosan finn típusú ellenőrzést tartott a rendőrség a Duna túlsó oldalán is, a gyorsulási versenyek másik kedvelt többsávos helyszínén, a Szentendrei úton.

Az ellenőrzés ideje alatt minden arra közlekedő járművet megállítottak és megszondáztatták a sofőröket. (Ez maga a finn módszer, ami nemcsak Finnországban, de nálunk is hatékonynak bizonyult az elmúlt években a közlekedési szabálysértések elkövetőinek, legfőképpen az ittas vezetőknek a kiszűrésére.)

A hétvégi akcióban a III. kerületben 550 sofőrt ellenőriztek és eközben két részeg sofőrt találtak. Őket ittas vezetésért előállították.

Az akció nyomán újra fellángolt a vita, hogy mit lehetne és mit kellene tenni az illegális gyorsulási versenyek visszaszorítása érdekében. Az elmúlt években ugyanis nemcsak a lakossági panaszok szaporodtak meg a rendőrségen és az érintett önkormányzatoknál. Több olyan baleset is történt, amelyekben vétlen, a szabályokat betartó autósok vesztették életüket az esztelenül száguldók miatt.

A XIII. kerület lakói egy tavalyi Váci úti tragédia kapcsán követelték, hogy állítsanak fel egy traffipax-kaput az amúgy is nagy forgalmú út kerületi szakaszán. A VÉDA-kapu azonban a polgármester ígérete ellenére nem készült el. Nem tudni, hogy a létesítés 80 milliós költségének a fedezete hiányzott-e vagy más oka volt a késlekedésnek. Állítólag az idén talán elkészül és akkor a versenyzők kénytelenek lesznek más versenypályát keresni, vagy a mostaninál csak jóval rövidebb szakaszokon versenghetnek majd a Váci úton.

A VÉDA-kapuk automata sebességmérő berendezések, amik a gyorshajtók lefülelésén túl még mintegy fél tucat más szabálysértést is rögzítenek (például a buszsáv szabálytalan használatát, vagy az övhasználat elmulasztását), és automatikusan ki is küldik a bírságcsekket az autó tulajdonosának, üzembentartójának. Bár a fix telepítésű VÉDA rendszer hatékonyságát sokan vitatják arra hivatkozva, hogy az autósok gyorsan megtanulják hová telepítették azokat, ott lassítanak is, aztán ugyanúgy száguldoznak, mint addig, a gyorsulási versenyek ellen mégis megoldást jelenthet. Épp azzal, hogy pontosan lehet tudni hol vannak és, hogy ott, ahol felállították, igen sokba kerülhet a gyorshajtás.

A hétvégi akció kapcsán rendőrség illetékesei azt ígérik, az illegális gyorsulási versenyek visszaszorítás érdekében a jövőben is lesznek egész városrészekre kiterjedő átfogó akciók.

F.Gy.A.