Bécs is küzd az e-rollerek szülte problémákkal

Bécs főpolgármester-helyettese, Birgit Hebein még tavaly december végén ismertette azt a kilenc pontból álló csomagot, amely több oldalról vizsgálja az e-rollerek használatával kapcsolatos problémákat. A helyzet hasonló a budapestihez, hiszen a kérdésben egyfelől – elsősorban a helytelen parkolásukból származó közlekedési akadályok miatt – nagy az elégedetlenség és értetlenség, másfelől viszont sokak szerint az e-rollereknek létjogosultságuk van a közlekedési káosz enyhítése érdekében. Bécsben most azt fontolgatják, hogy a jövőben csak minimum 4 méter széles járdákon parkolhatják majd le a felhasználók a rollereket vagy az erre a célra kialakított területeken. Ha ez nem így történik, a szolgáltatást nyújtó cégkötelessége hat órán belül eltávolítani a helytelenül leparkolt járműveket.

Az applikáció használata során minden felhasználónak részletes tájékoztatást kell kapnia a használati feltételekről, illetve azokról a területekről (kórházak, piacok), ahol az e-rollerek használata tilos. A helyes használatukat is szigorítanák, így kötelező sebességkorlátozásokat vezetnének be bizonyos területeken, mint például egyes gyalogos zónákban, ahol az elektronikus járművek használata nem megengedett.

Az idei évben a tervek között szerepel az e-rollerek piacának szabályozása is.

2020-ban előreláthatóan pályázatot kell benyújtaniuk a cégeknek a bérelhető e-rollerek üzemeltetésére.

S.G.

Forrás: Index.hu