Digitális lábbilincs a gyorshajtóknak?
- A visszaeső gyorshajtók autójába intelligens sebességszabályozót szereltetne egy Washington állam-beli jogszabály.
- Az indoklás szerint nem életszerű, hogy valakitől elvegyék a jogosítványt, inkább korlátozni kell a gázpedálja használatát.
- Az EU már kötelezővé tette az ISA használatát, igaz, nem veheti el a gázt, csak villog és sípol.
Az amerikai gyorshajtók azt kapják büntetésül, amit az EU polgárok autóin már kötelező extra tavaly július óta. A helyzet némileg emlékeztet az Osztrák-Magyar Monarchia gyakorlatára az 1848/49-es “rebellió” kezelése során. Miként Pulszky Ferenc (a dualizmus kultúrpápája) szállóigévé vált mondatában megállapította, a nemzetiségek végül ugyanazt kapták jutalmul, amit a magyarok büntetésül. Nem csoda, hogy némelyek úgy vélik, az EU jelenlegi vezetése egyre inkább hasonlít az egykori Habsburgokra.
Amióta a gépkocsik kerekeken guruló számítógépek, csábító, hogy a szoftveres eszközökkel lehessen befolyásolni a sofőrök tevékenységét. Miként arról lapunk is megemlékezett, ilyen eszköz az intelligens sebességszabályozó, Intelligent Speed Assist (ISA), amely aktívan figyeli a sebességet, az aktuális korlátozásokat, és ha túllépést érzékel, akkor lassításra készteti a járművezetőt. A rendszert eredetileg úgy akarták bevezetni Európában, hogy aktívan gátolja is meg a sebességtúllépést, azonban végül ez nem valósult meg, így a rendszer csupán hang- és fényjelzéssel hívja fel a vezető figyelmét a sebességtúllépésre. (Egyébként a technikai megoldás már régóta rendelkezésre áll a fizikai beavatkozásra. Talán még emlékeznek az autóvezetők a korai ABS-re, amely úgy akadályozta meg a kerekek megcsúszását, hogy a gázpedál visszarúgott.)
Washington állam törvényhozása most olyan törvényjavaslatot fontolgat, amely előírná, hogy sebességkorlátozó eszközöket szereljenek fel azoknak a sofőröknek a járműveibe, akik korábban már gyorshajtást követtek el – tette közzé a Commstrader.com. A Mari Leavitt honanya által előterjesztett 1596. számú törvény célja, hogy csökkentse a gyorshajtás miatti halálos balesetek számát. A támogatók azzal érvelnek, hogy a törvényjavaslat technológiai megoldást kínál az úgymond “meggondolatlan” vezetési magatartás visszaszorítására és a közlekedésbiztonság javítására.
A törvényjavaslat kétirányú megközelítést javasol. Először is, a kezdő sofőröknek intelligens sebességkorlátozó berendezést kellene beszerelni járműveikbe próbaidejük során. Másodszor azoknak a pilótáknak, akiknek vezetői engedélyét versenyzés vagy túlzott sebesség túllépése miatt bevonták, – ez utóbbi a sebességhatár legalább 20 mérföld/órás (32 km/h) túllépéseként definiálható -, újbóli próbaidejük alatt is fel kell szereltetni az ISA-t. Az intelligens sebességkorlátozó eszköz GPS-technológiát használ a jármű sebességének figyelésére és a kiírt sebességkorlátozáshoz igazításra. A járművezetők havonta háromszor léphetnék túl a sebességhatárt, amivel némi rugalmasságot csempésznek a rendszerbe, hogy a sofőr reagálhasson az elkerülhetetlen helyzetekre.
De miért gondolják, hogy inkább korlátozzák a sofőr cselekvési képességét, mint hogy egyszerűen eltiltsák a vezetéstől? Leavitt szerint a vezetési jogosultság teljes korlátozása nem biztos, hogy megvalósítható vagy hatékony, és hogy a gyorshajtási magatartás kezelésére technológiai megoldást kínálni gyakorlatiasabb megközelítés.
Az indoklás kétségkívül elgondolkodtató: tekintve, hogy évente milyen sok érvényes jogosítvány nélküli vezető bukik le hazánkban, illetve hogy milyen kétségbeesett autósüldözéseket eredményez, amikor egy sofőr igyekszik elmenekülni a rendőri ellenőrzés elől, lehet hogy a vezetői engedély korlátozása helyett tényleg hasznosabb lehet a jármű korlátozása. Persze csak akkor, ha a járműpark alkalmas az ISA általános használatára. Például a csaknem 16 éves átlagéletkorú magyar gépkocsi flotta esetében ez nem lenne reális célkitűzés.
N.V.