Drágább lesz a gyorshajtás a KRESZ reformja után

  • Már nemcsak pénzbírságra és büntetőpontokra számíthatnak a gyorshajtók Németországban
  • Immár nem ajánlás, hanem „törvény”, hogy másfél, illetve két méteres oldaltávolságot kell tartani a kerékpárosok előzésekor
  • Szomszédainknál és Olaszországban szinte mindenütt sokkal többe kerül a közlekedés szabálysértés, mint nálunk, legalábbis a fizetendő bírság tekintetében

Kemény szankciókat is tartalmaz a KRESZ reform, az eddiginél súlyosabban fogják például büntetni a gyorshajtókat – Németországban. A Magyar Autóklub német társszervezetére hivatkozva közli a honlapján, hogy a Német Szövetségi Tanács február 14-én jóváhagyta a KRESZ reformját és az ezzel összefüggő, a magyar autósokat is érintő változásokat.

A módosítások egyik legfőbb célja, mint írják, a kerékpárosok, a gyalogosok és az e-rolleresek eddiginél jobb védelme.

Az autósok szempontjából húsba vágó változás, hogy a gyorshajtók már nemcsak pénzbüntetésre büntethetők és büntetőpontokat kaphatnak, ha nem tartják be az adott útszakaszon megengedett maximális sebességet, hanem egy hónapra a jogosítványukat is bevonják.

Az eddigi gyakorlat szerint még azok is csak pénzbírságot kaptak (és hozzá még legfeljebb egy büntetőpontot), akik lakott területen belül 30 kilométer per órával túllépték a megengedett sebességet. Az új szabályok szerint lakott területen plusz 21 kilométer per órás, országúton pedig 26 kilométer per órás sebességtúllépés esetén már egy hónapra az elkövető jogosítványát is bevonják.

200 eurós bírsággal számolhat az, aki baleset vagy más katasztrófa esetén nem segíti a mentési sáv kialakítását, azaz azt, hogy a hatóságok és a beavatkozó egységek minél előbb megkezdhessék a munkájukat. És persze egy hónapra ők is búcsút mondhatnak a vezetői engedélyüknek!

Németországban a KRESZ reform eredményeképpen immár nem ajánlás, hanem „törvény”, hogy lakott területen belül másfél, azon kívül két méteres oldaltávolságot kell tartani a kerékpárosok, gyalogosok, e-rolleresek előzésekor.

A témához kapcsolódva az Autóklub honlapján közli egyes közeli országokban a leggyakoribb közlekedési szabályszegésekért kiszabható bírságokat is. A táblázatukból egyebek között kiderül, hogy szinte valamennyi környező országban mélyebbre kell nyúlniuk a szabálytalankodó autósoknak, mint nálunk. Legalábbis a fizetendő büntetés összegét tekintve.

A magyarok legkedveltebb tengerparti nyaralóhelyén, Horvátországban például a gyorshajtást lakott területen belül 500 és 20 ezer kuna, azaz 21 és 840 ezer forint közötti bírsággal sújtják, de a súlyosabb esetekben 30-60 napra bevonhatják az elkövető jogosítványát is. (Nálunk gyorshajtásért maximum 300 ezer forintos bírságot szabnak ki az automata sebességmérők adatai alapján.)

Még rosszabbul járhatnak az ittasan vezetők. Ők 3500 és 20 ezer kuna (azaz 147 és 840 ezer forint) között büntethetők, vagy hatvan napos elzárással sújthatók!

Mobilozni vezetés közben Horvátországban sem szabad, ám ha rajtakapnak valakit, megúszhatja 100 kunás 4200 forintos büntetéssel. (Nálunk ugyanezért 10 ezer forintos helyszíni bírság és 3 büntetőpont jár.) A parkolási szabályok megsértéséért (tilosban parkolás vagy parkolási díj meg nem fizetése esetén) 600 kuna, azaz hozzávetőlegesen 25 ezer forint a bírság.

Az autóklub felhívja mindazoknak a figyelmét, akik Horvátországban autóznak és fizetős helyen parkolnak, hogy a horvát szabályozás szerint a parkolójegyeket öt évig meg kell őrizni. Az osztrák, olasz, szerb, szlovén és román bírságokat is ismertető táblázatot innen érhetik el az érdeklődők]

F.Gy.A.