Egyeseket nem lehet elégszer elítélni!

  • Sosem volt jogosítványa, de már többször eltiltották a vezetéstől
  • Nyolcszor volt büntetve, gyakorlott  visszaeső ittas vezető
  • Most emelte a tétet az ügyészség: 22 hónapra kell rács mögé vonulnia

A kép csak illusztráció!

Beismerte a terhére rótt bűncselekményeket az előkészítő ülésen és lemondott a tárgyaláshoz való jogáról az a férfi, akit két éve két hónapon belül kétszer is ittas vezetésen értek a rendőrök.

22 hónapot kell börtönben töltenie – napra pontosan annyit, ugyanis a bíróság döntése szerint az ítélet kitöltése előtt nem bocsátható feltételesen szabadságra. Továbbá a bíróság három évre eltiltotta a vádlottat a gépjárművezetéstől és két évre a közügyek gyakorlásától is.

De van neki még leülni valója ezen felül is… És egyelőre még kérdés az is, hogy vajon mi történik majd az után, hogy kitölti az összes büntetését.

Az immár jogerősen elítélt férfi ugyanis notórius visszaeső. Az ügyészség hivatalos közleményéből is csak igen nehezen lehet kihámozni, hogy a piás sofőr pontosan mikor szabadulhat legkorábban. Szinte mindig büntetőeljárás hatálya alatt állt, amikor ittas vezetésen érték a rendőrök, és ezért egy újabb eljárás indult ellene.

Az már csak hab a tortán, hogy miközben a pénzbírság, az elzárás és a rövidebb ideig tartó börtönbüntetés mellett szinte minden ítéletben eltiltották valamennyi időre a gépjárművezetéstől is az egyes ügyeiben eljáró bírók, a notórius ittas vezetőnek soha nem volt vezetői engedélye.

Korábban összesen nyolcszor volt büntetve. Akkor is büntetőeljárás hatálya alatt állt, amikor 2018. június 9-én este hatkor megállították és megszondáztatták a rendőrök Oroszlányban. Enyhén ittasan vezetett, miközben rajta kívül még ketten utaztak a kocsijában.

És értelemszerűen két hónappal később, augusztus 5-én hajnali egykor is, amikor – ugyancsak Oroszlány belterületén – ismét enyhén ittasan vezetett. Ekkor mondjuk csak egy utasa volt, bár ennek az ügy szempontjából nincs jelentősége.

A dolog pikantériája, hogy az első ittas vezetése után alig több mint egy hónappal kapott 150 ezer forintos pénzbírságot, majd egy augusztus 7-én jogerőssé vált ítélettel a bíróság 34 nap elzárást szabott ki vele szemben.

A kettő között – 2018 július 20-án – kapott még egy nyolc hónapos börtönbüntetést, és egy egy évre szóló eltiltást.

Ez után már a vádhatóság is emelt a téten. A vádiratban, amit a notórius ittas vezetőnk elfogadott, már 22 hónap börtönt, három év vezetéstől és két év közügyektől eltiltást indítványoztak.

Bár a gyakorlati oktatásban több okból sem vehet részt és gyakorlati vizsgát sem tehet az eltiltása miatt, de talán megpróbálhatná a börtönben töltendő évek alatt elvégezni a KRESZ-tanfolyamot, letenni az elméleti vizsgákat. Így ha letelik a gépjárművezetéstől eltiltás hatálya, az elméleti vizsga után azonnal nekiláthatna a gyakorlatnak, és idővel jogosítványt is kaphatna.

Legalább lesz majd mit elvenni tőle, ha újra ittas vezetésen érik.

F.Gy.A.