Elsősorban a szülei példáját követi a gyerek a közlekedésben is

  • Senki nem mondja a gyerekének, hogy ne nézzen körül, mielőtt az úttestre lép, de ha ezt teszi, a gyerek is ezt a mintát követi majd
  • A KTI segédanyagokat készít és szakmai háttértámogatást nyújt az óvodapedagógusoknak és a pedagógusoknak
  • Ahogy nőnek egyre kevesebb új szabályt tanulnak és egyre veszélyesebben közlekednek a fiatalok
  • Miért nem tudunk mi is úgy közlekedni, mint a svédek vagy a finnek?
  • Interjú Dr. Erb Szilviával, a KTI ügyvezetőjével

Kinek kellene megtanítani a gyerekeket a biztonságos közlekedésre?

Fotó: Iró Zoltán

Nyilvánvaló, hogy a családi környezet, a szülői minta meghatározó. Kiskorukban a gyermekek az otthon látottakat, hallottakat másolják. Azt tartják jónak, helyesnek, amit a szüleiktől, valamint a velük élő többi családtagtól, de főleg a szüleiktől látnak. Később szerepet kap a biztonságos közlekedésre nevelésben az óvoda, az óvodapedagógusok, majd az iskolában a tanítók és a tanárok. Az ő munkájukat segítik, egészítik ki például a rendőrök, akik egyebek között az Iskola rendőre programban különböző foglalkozásokat, előadásokat tartanak baleset- és bűnmegelőzésről, drogokról és drogprevencióról. Van azonban még egy szereplője a közlekedésre nevelésnek: maga a társadalom. Nemcsak a családi mintát követik, és nemcsak az iskolában szerzik a közlekedési ismereteiket a gyerekek. Régen, a mai szülők, nagyszülők gyermekkorában sem volt már igaz, hogy csak a család és az iskola neveli a gyereket. Már sok évvel ez előtt nagy hatással volt a fiatalokra a tévé, a baráti kör, és amit az utcán, a sportpályákon, a moziban láttak, hallottak. Mára mindehhez jött még az internet a közösségi  és hírportálokkal, ahol minden és mindennek az ellenkezője is megtalálható.

Mikor kell, vagy inkább mikor érdemes elkezdeni a gyermekek biztonságos közlekedésre nevelését?

Amikor már képesek a saját lábukon járni. Végül is már az egészen piciket is óvjuk! „Vigyázz, ne menj neki az ajtónak”, „…óvatosan, mert elesel”. Ne feledjük! A gyermekek már akkor is szivacsként szívják magukba az információkat, figyelik, hogy a felnőttek mit és hogyan csinálnak, amikor még se menni, se beszélni nem tudnak. Érzékelik, ami a külvilágban történik és amint megtanulnak járni, el is kezdik másolni azt. Tipegőkorban persze még nem tanulnak el mindent a felnőttektől, s amit addig láttak, tapasztaltak, még át lehet programozni a kis fejükben. Az igazi közlekedésre nevelés azonban akkor kezdődik, amikor a gyerek a szüleivel először lép ki az utcára. Intézményesen pedig az óvodában. Ez persze nem tekinthető általánosnak, intézményenként jelentős eltérést mutathat, hogy hol, mikor és főleg, hogy milyen módon és milyen alapossággal tanítják a gyerekeket a szabályos közlekedésre.

Miből tanítanak az óvónők, az óvodapedagógusok? Léteznek kifejezetten ovisoknak szóló KRESZ-könyvek?

Erről nem tudok… Azonban a Közlekedéstudományi Intézet készített egy programot, amely  a Biztonságos Óvoda program nevet kapta, ami nem más, mint egy, az életkori sajátosságoknak megfelelő közlekedésre nevelési stratégia. A program célja, hogy elősegítse az óvodások felkészítését a biztonságosabb közlekedésre, az óvodák, az óvodapedagógusok közlekedésbiztonsági-szakmai támogatása. Nem arról szól, hogyan kell megszólítani a kicsiket. Az egyes korcsoportok elérésében az óvodapedagógusok közvetítő szerepe fontos, sőt, nélkülözhetetlen. Ezt a szerepet értelemszerűen nem kívántuk átvenni tőlük. A mi feladatunk az óvodai nevelésbe integrálható közlekedésbiztonsági ismeretek, módszertan és oktatási segédletek bemutatása az intézményeknek, és az ő munkájuk szakmai támogatása a mi szakmánk oldaláról.

Ugyanez érvényes az iskolákra is?

Azzal a különbséggel, hogy az általános iskolákban a Nemzeti Alaptanterv, azaz a NAT, már előírja, hogy a tanintézeteknek, a technika és életvitel tantárgy keretei között mekkora időkeretben kell közlekedési ismereteket oktatniuk. Itt már nem azon múlik, hogy mit és mennyit tanul a gyerek a közlekedésről, a közlekedésbiztonságról, hogy hová íratták be a szülei. A NAT követelményeire és elvárásaira reagálva lett kidolgozva a Mobil Suli és a Kétkerekű Suli program. Ezek szintén az életkori sajátosságokhoz igazodva készítik fel a gyerekeket – ebben a korban, azaz az 5.-12. osztályosok esetében – még elsősorban az önálló gyalogos közlekedésre, a tudatos szabálykövetésre. Ekkor megtanulhatják a gyerekek a közlekedéssel kapcsolatos alapfogalmakat és a fontosabb szabályokat.

A KRESZ felnőtt fejjel tanulva is száraz és dögunalom. Csak azért tanuljuk meg, már aki megtanulja, mert muszáj. Egy gyereknek azonban nem muszáj…

A Mobil Suli program a tapasztalatokra, érzelmekre alapozva adja át a biztonságos közlekedéshez szükséges ismereteket a gyerekeknek és személyes kérdéssé, élményszerűvé teszi a különböző feladatok végrehajtását. A Kétkerekű suli programban a cél, hogy képzett instruktorok bevonásával a lehető legtöbbet tudhassák meg a biztonságos közlekedésről a forgalomban kerékpárral, mopeddel, vagy motorkerékpárral résztvevő fiatalok. Ez a korosztály már jellemzően önállóan közlekedik az egy nyomon haladó járművekkel, a kerékpárral, és a különböző motorizált eszközökkel egyaránt.

Mit hoznak a gyerekek otthonról, mennyire pontos közlekedési szabályismeretet, milyen szabálytiszteletet? Ha abból indulunk ki, amit az utakon naponta tapasztalhatunk, vak vezet világtalant, tisztelet a nyilván nem kevés kivételnek… Nem ok nélkül készült az a vicces tábla, hogy „Vigyázzatok gyerekek, itt a szüleitek vezetnek!”

Nem hiszem, hogy van olyan szülő, aki azt tanítaná a gyerekének, hogy nyugodtan sétálj át az úton akkor is, ha a lámpa még tilos jelzést ad, vagy, hogy ne nézz körül   kicsim mielőtt az úttestre lépsz…, és a többi. Biztos vagyok benne, hogy még azok a szülők sem mondanak ilyeneket, akiknek már meggyűlt a bajuk a közlekedési hatóságokkal. Más kérdés, hogy mekkora a szakadék a szülők szavai és tettei között. Ha maguk nem úgy közlekednek, ahogy azt a gyereknek mondják, ha túl nagy és látványos a különbség a szülők szavai és tettei között, esetleges, hogy a gyerek mit követ majd, a szót vagy a példát. A szakemberek tapasztalatai szerint óvodás és kisiskolás korban a gyerekek még hajlamosak rászólni a szüleikre, ha például nem kapcsolják be a biztonsági övet, vagy túl gyorsan hajtanak, átmennek a piroson, vagy akár csak a sárgán. Idővel persze leszoknak róla, főleg, ha a szülői reakció elutasító. Azt azonban nehéz megjósolni, hogy később ők maguk is áthajtanak-e a pirosok, mert, hogy ezt látták a szüleiktől, vagy a tapasztalataik ellenére szabálykövetők lesznek.

Jól értettem, az ovisok és a kisiskolások rászólnak a szüleikre…

Igen. Idővel persze leszoknak róla, leszoktatják őket a szülők. De addig… Ők még büszkék arra, hogy tudják a szabályokat, hogy jól tudják azokat… Nemrég publikált a KTI egy felmérést: ez a korosztály alapvetően rendelkezik a tőle elvárt közlekedési ismeretekkel, de a teljesítményük az életkoruk előrehaladtával romlik. A kisiskolás korukban megszerzett tudásuk megmarad ugyan, azonban azt már nem fejlesztik tovább. Az óvodások a felmérésben 92 százalékos teljesítményt produkáltak. Az első-második osztályosok 88 százalékot, a 3-4. osztályosok 73, az 5-6. osztályosok már csak 59 százalékot, a 7-8. és a 9-12. osztályosok viszont már csak 56 százalékot értek el. Nagyon fontos lenne szinten tartani az óvodában, a kisiskoláskorban, a szülői minta és az intézményes nevelés során megszerzett közlekedési tudást, sőt, növelni a felső tagozatos és a középiskolás korosztályban is. Bizonyos kérdéseket azonban korosztálytól függetlenül nem, vagy nem jól tudnak a fiatalok – ez is egyértelműen kiderült a felmérésünkből. Leggyengébb eredményeket – korosztálytól függetlenül – az önálló közlekedés területén érték el. Nem nagyon ment egyik korcsoportban sem kerékpár kötelező felszereléseinek a felsorolása, a szabályos közlekedés a kerékpárral és gyengének bizonyult a jelzőtábla ismeretük is.

Mi az oka annak, hogy a gyermekek szabályismerete koruk előre haladtával nem fejlődik? 

Fejlődnek az ismereteik, abszolút értelemben legalábbis, de a tőlük elvárt ismeretekhez képest egyre hiányosabb a tudásuk. Ennek egyik oka a szűkös oktatási időkeret, a másik, hogy míg az óvodákban a felkészítés rendkívül gyakorlatias, addig az iskolában már az oktatás beszorul a tanterembe. Egy másik, talán ennél nagyobb problémát jelentenek a már említett attitűdbeli hiányosságok. Alulbecsülik a veszélyeket, és nem azonosítják a problémákat. A felmérések mutatják, hogy rendkívül megengedők például a gyorshajtással és az ittas vezetéssel szemben. Ezeket a rossz attitűdöket oktatással megváltoztatni szinte lehetetlen. És sajnos a közlekedési „evolúcióban” nem érvényesül a felépülő bizalom elve sem. Miközben jogokat adunk a gyerekeknek – például 12 éves kortól önálló járművezetőként kerékpározhatnak főúton –, nem biztosítjuk és nem is követeljük meg tőlük az ehhez szükséges tudást. Nincs ellenőrzés, nincs számonkérés. Ez egy komoly hiányossága a mai rendszernek.

Felkészült az oktatási rendszer arra, hogy a gyerekek otthonról hozott rossz mintáját felülírja, és megtanítsa őket a biztonságosa közlekedésre?

Nem, és ez valószínűleg nem is lehetséges. Az oktatás (intézményi keretek között) nem lehet képes a szülői mintát ellensúlyozni. A kicsiknél az elsődleges referencia személy mindig a szülő, mellettük a tanár, de csak akkor, ha a két minta „fedésben van”. Ellentétek, ellentmondások esetén a tapasztalatok szerint szinte mindig a családi minta lesz erősebb. A gyerek úgy fog közlekedni, ahogy otthon látja és nem úgy, ahogy a tanító néni, vagy akár a rendőr bácsi mondja. Éppen ezért fontos, hogy a szülőkkel és a felnőttekkel is foglalkozzunk és a biztonságtudatos szemléletet erősítsük. Mert sajnos egy mások komoly problémát is azonosítottunk a felméréseink készítése közben. Az attitűdvizsgálataink szerint a gyerekek tudásszintjéhez hasonlóan a biztonságos magatartás az életkor előrehaladtával romlik. A közlekedési helyzetekről, a különböző közlekedési szituációkban követendő magatartásról alkotott véleményük mindinkább a veszélyesség felé mozdul el, és egyre kockáztatóbb magatartásformákat vesznek fel. Sajnos megint csak korosztálytól függetlenül a biztonságos magatartásformák közé sorolták a gyerekek a fejvédő nélküli kerékpározást és megfelelő láthatóság nélküli éjszakai gyalogolást, kerékpározást. Az 5-6. osztályban a gyerekek 72%-a, a 7-8. osztályban 57%-a, míg a 9-12. osztályban 44%-a rendelkezett csupán biztonságos attitűddel. Ez több, mint aggasztó.

Esélytelen a gyerekeknek megtanítani, hogy milyen a helyes és biztonságos közlekedés, függetlenül attól, hogy otthon mit láttak? Nincs segítség?

Forrás: eletuton.hu

Nagyon nehéz, de nem emelhetjük fel a kezünket, hogy „hát, akkor majd a család számoljon el a lelkiismeretével, ha a gyerek ne adja az ég súlyos balesetet okoz vagy ő maga válik áldozattá, mert figyelmetlen volt”. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium és az ORFK Országos Baleset-megelőzési Bizottság is számos programon keresztül támogatja az oktatási-, nevelési intézmények ilyen jellegű tevékenységét. Az óvodák nevelési programjában a közlekedésre nevelési tartalom megjelenítését és erősítését célozza a Biztonságos Óvoda program, amely módszertani, szakmai anyagokkal segíti az intézményeket. Elkészült egy Óvodapedagógusoknak szóló kézikönyv is, valamint rendszeresen kapnak az intézmények projektterveket, projekt leírásokat, foglalkoztató anyagokat. Az általános iskolák az Iskolarendőrökön keresztül kaphatnak szakmai támogatást, ezeken felül több olyan program is létezik vagy létezett, amelyek a „jógyakorlatok” átvételére is lehetőséget nyújtanak.

Egy felmérés szerint a lakosság közel háromnegyede elégedetlen a hazai közlekedésbiztonsággal, kifejezetten rossznak tartja azt. Úgy tűnik, a különböző programok, akciók csak nem hozzák a várt, vagy inkább csak remélt eredményeket.

Ezt azért nem jelenteném ki ilyen kategorikusan. Kicsit olyan ez, mint a reklám: soha nem tudhatjuk, hogy mikor és melyik reklámra költött forint hozza meg a nagy üzletet, a vásárlási kedvet, mikor repít a csúcsra egy márkát. Igen is van értelmük, sőt, szerintem a széles körben alkalmazott modern kommunikációs technikák korában egyre növekvő szereppel bírnak az ilyen jellegű akciók.

Ez mind nagyon szép, de az eredmények akkor is túl lassan mutatkoznak. Kutatta már azt bárki is, miért nem tudunk olyan fegyelmezetten és biztonságosan közlekedni, mint a svédek vagy a finnek? Miért olyan a magyar közlekedési morál, amilyen, és miért vagyunk olyan agresszívek az utakon – hogy finoman fogalmazzak?

Fotó: Iró Zoltán

A hazai közlekedésbiztonsági attitűd a régióra jellemző képet mutatja. Tranzit ország, vagy úgynevezett fordító ország szerepet töltünk be, ami itt is megfigyelhető. Keleten egy szomszéd Európa legrosszabb közlekedésbiztonsági mutatóival, nyugaton egy fejlett közlekedési kultúrával rendelkező ország. Mi a kettő között. Természetesen az északi, illetve a legjobb nyugati országok szintjének elérését kell célként magunk elé tűznünk. Érdemes azonban mindenekelőtt a szűkebb környezetünket és azon belül a saját helyzetünket megvizsgálni. Már csak azért is, mert az attitűd állapota elsősorban társadalmi, nem pedig közlekedési kérdésekre vezethetők vissza. A társadalmi normák, a szabálykövetés és a szabályok elfogadása, azok tisztelete nemcsak a közlekedés terén vetnek fel kérdéseket. Van, akik ezt úgy fogalmazzák meg, és nehéz lenne vitatkozni velük, hogy: „Nincs olyan, hogy közlekedési morál. Csak morál van. Ha valaki az élet más területein sem szabálytisztelő, miért pont a közlekedésben lenne az”.

Akkor fel a kezekkel, nem?! Ha majd a társadalmi morál javul, javulni fog a közlekedésbiztonság is, mert akkor már be fogják tartani az emberek a szabályokat, és maguktól is ügyelni fognak a biztonságukra az utakon…

Szó se lehet róla. Dolgozni kell tovább, még akkor is, ha a helyzet valóban nem  túl fényes. Az oktatás-nevelés és a különböző felvilágosító, figyelemfelhívó programok mellett azonban a rendőri ellenőrzések hatékonyságának, a tettenérések számának és valószínűségének a növelése is sarkalatos kérdés. Minden nemzetközi összehasonlítás azt mutatja, hogy Magyarországon – más országokhoz képest – még mindig alacsony a „lebukás” veszélye. Az új, intelligens kamerarendszer, a VÉDA csak átmeneti sikert hozott. Ezért a rendőrség új sebesség-ellenőrzési stratégia bevezetésére kényszerült,  de újabb és hatékonyabb megoldások kimunkálására és bevezetésére is szükség lehet.

F.Gy.A.