Farkast kiáltanak – nem hiszünk már nekik
- A brit sofőrök több mint fele induláskor kikapcsolja a fejlett fedélzeti rendszerek egy részét.
- Ha az elektronika téved, a sofőr elveszti a bizalmát benne, és akkor inkább kikapcsolja.
- Félelmetes érzés megtapasztalni, amikor az autó átveszi az irányítást a sofőrtől, és megindul egy gyalogos vagy másik jármű felé – mondta egy autóvezető a Which? brit szervezet kérdésére.
A pokolba vezető út csupa jószándékkal van kikövezve. A Which? a legnagyobb brit fogyasztóvédelmi szervezet alaposan utánanézett az EU által kötelezően bevezetett – de a biztosítók nyomására Nagy-Britanniában is széles körben alkalmazott – fejlett vezetéstámogató rendszerek (ADAS) használatának a mindennapi közlekedésben.
A szervezet által végzett kutatás feltárta, hogy a sofőrök több mint fele kikapcsolja a biztonsági eszközök egy részét az autóban indulás előtt, mert sokan idegesítőnek, figyelemelterelőnek és részben emiatt akár veszélyesnek is találják ezeket.
Mivel az Egyesült Királyságban – akárcsak az EU országaiban – a járművezetői hiba a közúti balesetek egyik vezető oka, az ADAS funkcióinak a feladata az lenne, hogy megakadályozzák az elkerülhető baleseteket. Ide tartoznak azok, amikor a sofőr akaratlanul elhagyja a sávot, túl gyorsan vezet, vagy nem vett észre egy előtte tornyosuló akadályt. A sofőrök azonban nem szívesen működnek együtt a jelenleg használt rendszerekkel, és ezért gyakran nem lehet őket hibáztatni.
Melyik funkció idegesíti legjobban a vezetőket?
- Intelligens sebesség szabályozás: a járművezetők 46%-a kikapcsolta.
A rendszertől függően a sebességszabályozó fedélzeti kamerák képét, útiterv-adatokat vagy ezek kombinációját használja a sebességkorlátozás meghatározásához. Ha túllépi az általa érzékelt sebességkorlátozást, hangjelzést ad. Gyakran hibázik, például amikor a párhuzamos utakat jelző táblákat, nem hivatalos közlekedési táblákat vagy a fedélzeti számítógépből származó, elavult térképadatokat érzékel.
- Sávtartó asszisztens: a járművezetők 42%-a kikapcsolta.
A fedélzeti kamerák és érzékelők észlelik a sáv- és útszegély jelzéseit, és segítik a vezetőt, hogy maradjon a sávjában. A sávtartó asszisztens azonban hajlamos megtévedni a keskeny utakon, és gyakran figyelmen kívül hagyja a kerékpárosokat vagy a parkoló autókat.
- Automatikus vészfékezés: a járművezetők 34%-a kikapcsolta.
A radar- és lidarrendszerek észlelik a gyalogosokat, kerékpárosokat, valamint a többi járművet, és leállítják az autót, hogy megakadályozzák az ütközést. A legújabb jogszabály kiegészíti ezt a hátsó keresztirányú forgalom érzékelésével is, tolatáskor. A későbbiekben további gyalogos- és kerékpáros-észlelési forgatókönyvekkel egészítik ki a tudományát.
- Figyelem/álmosság monitorozása: járművezetők 32%-a kikapcsolta.
A pilótafülke-kamerák érzékelik a vezető szemének helyzetét és az arcvonásait. A rendszer hangjelzéssel figyelmezteti a vezetőt, ha figyelme hosszabb ideig nem az úton van. Figyelmeztetést ad akkor is, ha fáradtság tüneteit észleli, például ásítást vagy lassú pislogást. De vannak olyan megoldások, amikor elég, ha a vezető oldalirányba pillant, és máris bejelez a rendszer.
- Holttér figyelés: a járművezetők 30%-a kikapcsolta.
Az érzékelők rögzítik, ha egy tárgy – leggyakrabban egy másik jármű – a vezető holtterében van. A rendszer fényjelzést ad, amíg az objektum el nem tűnik takart helyzetéből.
Ha jól csinálják, a biztonsági rendszerek csökkenthetik az elkerülhető balesetek számát. Az Európai Bizottság szerint a sávtartó rendszerek 20-30%-kal csökkenthetik a sávot elhagyó autók által okozott balesetek számát. Néha azonban csak egyetlen tévedés is elég ahhoz, hogy a sofőr teljesen elveszítse a hitét autója biztonsági rendszereiben. És amikor elveszítik a hitüket, kikapcsolják a rendszereket. Ez a farkast kiáltó fiú esete: ha indokolatlanul riasztanak, nem hiszünk nekik akkor sem, amikor tényleg baj van.
A Which? által megszólaltatott felhasználók elmondták, hogy új autójuk az első naptól kezdve folyamatosan félreolvasta a megengedett legnagyobb sebesség számait. Például azt tanácsolta nekik, hogy egy 30 mérföld/órás zónában menjenek bátran 80 mérföld/órával. Emellett szükségtelenül korrigálta a kormányzást, amikor parkoló autók között navigáltak a városban. – Félelmetes volt érezni, hogy a kormánykerék hirtelen elforog, és az autó kanyarodni kezd – mesélte az egyik megkérdezett autós, aki komolyan fontolgatja, hogy beszerez egy régi, legalább öt évvel ezelőtt forgalomba helyezett autót, amely nem rendelkezik ezzel a technológiával. A sebesség- és sávtartó technológiával kapcsolatos negatív tapasztalatok általánosak – közölte a Which? Például az egyik hagyományos brit márka – amely időközben kínai kézbe került – vásárlói rendszeresen panaszkodtak autójuk viselkedésére. A gyártó jelezte, hogy azóta frissítette a szoftvert.
A Which? által megkérdezett szakértők szerint ahogy a szoftverek, illetve az alkalmazott érzékelők minősége javul, a járművek biztonsági rendszerei is megbízhatóbbak, kiszámíthatóbbak, jobban használhatóak lesznek.
N.V.