Halálegyenes

  • A halálutakról, a halálkanyarokról nyilvánvaló, hogy veszélyesek, de vannak halálos egyenesek is.
  • Öt ember a helyszínen meghalt, amikor egy munkásokat szállító kisbusz téglaszállító teherautóval karambolozott.
  • A kisbusz vezetője egy kamiont előzött volna, de nem tudta időben befejezni a manővert.

Fotó: police.hu

A hírek olykor megmagyarázhatatlan balesetekről szólnak, mint amilyen a május 28-án Balatonkenese közelében történt a 710-as úton egy közel három kilométer hosszú, s majdhogynem nyílegyenes úton.

Egy borsodi munkásokat szállító kisbusz ütközött frontálisan egy téglaszállító pótkocsis teherautóval kevéssel reggel hat óra után. A teherautó sofőrje, aki néhány karcolástól eltekintve sértetlenül úszta meg a történteket, a baleset után pár órával azt nyilatkozta az őt faggató riportereknek, hogy esélye sem volt elkerülni az ütközést, ahogy szerinte a kisbusz vezetőjének sem.

Öten a helyszínen meghaltak köztük a busz sofőrje, a kisbusz további négy utasát életveszélyes sérülésekkel szállították a mentők veszprémi, győri és budapesti kórházakba.

A téglaszállító teherautó sofőrje néhány órával a baleset után nyilatkozott több tévétársaságnak. Elmondása szerint a kisbusz kevéssel a baleset előtt egy kamion előzésébe kezdett, azonban a manővert már nem tudta befejezni.

„Amennyire csak lehetett lehúzódtam a padkára és vészfékeztem, ahogy ő is, de már nem tudtuk elkerülni a tragédiát”.

A tragédia néhány másodperc alatt megtörtént.

A kisbusz, melyen egy mélyépítő vállalkozás borsodi származású munkásai utaztak egy balatoni munkára, a padkára húzódott téglaszállítóba csapódott és ripityára tört. Összeroncsolódott karosszériájában öten azonnal életüket vesztették. A többiek segítségért könyörögtek.

„Nem tudtam segíteni rajtuk. Annyira összeroncsolódott a busz, hogy puszta kézzel képtelenség volt kiemelni a deformálódott ablakokon a sérülteket”, mondta a sofőr. Azt is elmondta, hogy a kocsiszekrényt belülről mindenütt vér borította. Hallotta, hogy néhányan  a roncsok közül segítséget kérnek. Azt mondták, nem kapnak levegőt, beszorultak, fuldokolva könyörögtek, hogy húzzák ki őket.

„Semmit sem tehettem. A tűzoltók is csak az ő speciális eszközeikkel tudtak utat nyitni a mentéshez”, mondta a téglaszállító vezetője.

A baleset oka egyelőre ismeretlen. A téglaszállító sofőrje sem érti mi történt. Azon a  közel három kilométeres egyenes, jól belátható útszakaszon ilyen tragédiának nem szabadna történnie. És mégis megtörtént.

A kisbusz sofőrjének egyik volt kollégája az RTL Klub televíziónak nyilatkozva azt mondta, kiváló szakember és megbízható sofőr volt a buszt a tragédia idején vezető barátja. Elképzelni sem tudja mi történt. Nagyot hibázott. Kérte, bocsássanak meg neki. Jó ember volt.

„Talán egy pillanatnyi kihagyás”, mondta elcsukló hangon.

Út- és a látási viszonyok nem nehezítették a közlekedést. A 710-es út adott szakaszán sem úthiba, sem más akadály nem volt, ami hirtelen irányváltoztatásra kényszerítette volna a kisbusz vezetőjét vagy akadályozta volna abban, hogy kellő pontossággal megbecsülje a szembe jövő téglaszállító távolságát.

A baleset körülményeinek vizsgálata szakértők bevonásával folyatódik, miközben a kórházakban még küzdenek az orvosok a négy életveszélyes sérült életéért.

Nem egy olyan útszakasz létezik Magyarországon, amelyen józan ésszel megmagyarázhatatlanul sok baleset történt a múltban és történik olykor még ma is, köztük sok halálos kimenetelű.

Évekig vezette a halálutak halálútja, a 4-es főút egyik Ceglédberceli külterületén lévő kereszteződése az egy évben legtöbb halálos áldozatot követelő csomópontok rangsorát. Pedig a derékszögű kereszteződés minden irányba jól belátható volt kilométerekre, az utak alá-fölérendeltsége is egyértelműen ki volt táblázva.

Akkoriban sokan úgy tartották: a nyílegyenes út sokakat száguldásra ösztönöz, és bár látják a kereszteződés felé közeledő autókat, de úgy érzik, ők még át tudnak hajtani előttük. Mire kiderült, hogy mégsem, többnyire már késő volt.

A Ceglédberceli halálúton kezdetben csak táblákkal figyelmeztették az autósokat a „Baleseti gócpont”-ra, ahol egykor nyolc halálos áldozatot követelő baleset is történt. Később előírták, hogy a kereszteződés közelében csak alacsony növényeket, búzát vagy lucernát szabad ültetni, bár addig sem az volt a gond, hogy az autósok ne látták volna be kellő távolságban a keresztező út forgalmát. De, ha így is lett volna, akkor sem az lett volna az elvárás, hogy lassítsanak és fokozott óvatossággal közelítsék meg a kereszteződést.

Miután sem a figyelmeztető tábla, sem az alacsony növényzet nem hozta meg a várt eredményt, a kereszteződés baleseti gócpont maradt, az ezredforduló halálúttalanítási programja keretében körforgalmúra építették át a csomópontot.

A 710-es út biztonságosabbá tételére ez aligha lehet megoldás. Ott nincs veszélyes kereszteződés, ami baleseti gócponttá válhatna. Meglehet, a három kilométeres egyenes  nagyobb sebességre, alkalmasint előzésre csábít, de az egyenesek már csak ilyenek. Elég azonban egy pillanatnyi figyelmetlenség, vagy egy pillanatnyi túlzott magabiztosság, illetve kockázatvállalás és máris megtörténik a tragédia. Egyelőre úgy tűnik, ezt történt a 710-es úton május 28. reggelén.

F.Gy.A.