Hogyan kaphatja vissza egy ittas vezetésen ért sofőr 30 napon belül törvényesen a jogosítványát?

  • Az ittas vezetők a szabálytalankodó sofőrök legalja, de még nekik is vannak „őrangyalaik”
  • Az ittasvezetes.hu 15 éve nyújt ingyenes segítséget azoknak, aki ellen ittas vezetésért eljárás indult
  • A portál szerkesztője szerint nem igazságos az, hogy jóval  súlyosabb büntetést kap egy ittas vezető, mint például egy ámokfutó
  • Több mint 55 ezer ittas vezetőnek segített fennállása 15 éve alatt ügyük minél gyorsabb és méltányosabb lezárásában az ittasvezetes.hu portál. Ingyen.

„Létezik olyan törvényes megoldás, amellyel Ön akár 30 napon belül visszakaphatja a jogosítványát”, írják a honlapjukon, amivel folyamatosan magukra haragítják azokat, akik – mint az ittasvezetes.hu Facebook-oldalhoz fűzött kommentjeikben írják –  az ittasan vezetőktől örökre elvennék a jogosítvány.

És még a humános kisebbséget jelentő kommentelők között is. Sokan ennél drasztikusabb módszerekkel érnék el, ha rajtuk múlna, hogy az autósoknak még csak eszébe se jusson inni, majd ezt követően vezetni. De az a legkevesebb, hogy ezeknek az embereknek a Facebook népe szerint nem kellene segíteni abban, hogy mielőbb újra vezethessenek. Épp ellenkezőleg…

De vajon miért vállalta 15 évvel ez előtt az ittasvezetes.hu négy alapítója nyilvánosan az autóstársadalom általános közutálatnak örvendő tagjainak épp ezeknek a jogsértőknek a „védelmét”, támogatását? Erről kérdeztem Sz. Gáts Krisztiánt, az oldal alapítóját.

A Szentendréről működtetett oldal készítője szerint többek között azért, mert őket senki nem segítette korábban. Márpedig szerinte az ittas vezetőket is megilleti a lehető legjobb jogi és szakértői segítség annak érdekében, hogy tisztességes eljárásban gyors és méltányos döntés szülessen az ügyükben. Hogy tényleg csak annyi időre vegyék el a jogosítványukat és csak akkora összegű büntetést fizettessenek meg velük, amennyit valóban megérdemelnek azért, amit elkövettek.

– A rendőrök igyekeznek megnyugtatni a rajtakapott ittas sofőröket, hogy gyorsan döntenek az ügyükben – mondja Sz. Gáts –, erre a kommunikációra képzik ki őket. Az esetek többségében azonban a rendőrök valójában semmit sem tehetnek ennek érdekében. Mire az autós rájön, hogy akarva-akaratlan átverték a rendőrök, és, hogy az a gyors ügyintézés akár hónapokat is jelenthet, sőt…, és tulajdonképpen még csak megjósolni sem lehet, hogy mikor kaphatja vissza a jogosítványát, már nem sokat tehet, mint hogy vár.

Sz. Gáts szerint mindemellett maga a jogi szabályrendszer sem korrekt az ittas vezetőkkel szemben. Szerinte alapjaiban elhibázott, hogy alapesetben semmiféle összefüggést nem kell a hatóságoknak felmutatni a közlekedési szabályszegések és az azokért kiszabott büntetések között.

– A rendőrségi statisztikák szerint a gyorshajtás, az elsőbbségadási, illetve az előzési, kanyarodási szabályok megsértése a három legfőbb baleseti ok – emlékeztetett Sz. Gáts Krisztián. – Pontos statisztikai adatok nincsenek, de ki merem jelenteni, hogy még a vezetés közben kézben tartott mobilt használók is veszélyesebbek, mint az ittas vezetők. Különösen igaz ez azokra, akik menet közben a telefonálnak, videókat néznek, üzeneteket írnak. Ők másodperceket vezetnek vakon. Ennyi idő alatt pedig bármi történhet az úton, amire nem tudnak időben és megfelelően reagálni.

Az ittasvezetes.hu szerkesztője szerint ennek fényében megmagyarázhatatlan, hogy a gyorshajtást miért lehet ma Magyarországon olcsóbban megúszni, mint az olyan ittas vezetést, amikor a vétkes nem okozott balesetet, egyszerűen csak fennakadt egy közúti ellenőrzésen.

Sz. Gáts szerint az ittas vezetők többsége nem készült tudatosan arra, hogy ittasan fog vezetni. „Senki nem úgy indul el egy baráti találkozóra, egy bulira, hogy »milyen jó lesz majd este részegen vezetni haza«. Sz. Gáts úgy véli, az ittas vezetők többsége az alkohol hatására hoz rossz döntést, bírálja felül azt a korábbi elhatározását, hogy a buli után majd sofőrsegéllyel vagy taxival megy haza.

– A szesz nemcsak a vezetési képességet rontja, hanem az önfegyelmet is, továbbá csökkenti az önkontrollt – mondja Sz. Gáts Krisztián. – Néhány pohár után aztán a már koránt sem józan ész meghozza a döntést: „Hazavezetek én a kertek alatt”, „Nem ittam én annyit, hogy abból baj legyen”, „Erre felé nem szoktak szondáztatni a rendőrök”, mondják, minekutána már semmi okát nem látják, hogy ne a saját kocsijukkal menjenek haza. – mondja a szerkesztő.

Megjegyzem, hogy mindenki maga dönti el, hogy iszik vagy sem, ezért balgaság az alkohol hatására fogni, ha valaki ittasan nem képes ellenállni a vezetésnek.

Sz. Gáts ezzel nem is vitatkozik. Csak annyit mond, hogy akik józanul száguldoznak, kézben tartott telefonnal vezetnek, percekig csetelnek s közben gyakorlatilag vakon vezetnek 130-cal az autópályán, mindezt mindenféle befolyásoltság nélkül teszik.  Józanul. Tudatosan., Szándékosan. Szerinte az ő értékítéletüket, beszámító képességüket semmi nem befolyásolja, ők tiszta fejjel, tudatosan, akaratuk birtokában  tesznek sokkal veszélyesebb dolgot, mint az a sofőr, aki pár pohár ital után a mellékutakon haza  vezet.

– Nem mentem fel az ittas vezetőket, csak arra szeretnék rávilágítani, hogy aki józanul, felelőssége teljes tudatában gyorsan hajt, nem tartja be az elsőbbségadás és a kanyarodás szabályait, alapesetben csak szabálysértést követ el, míg, aki ittasan vezet bűncselekményt, már akkor is, ha nem okozott balesetet, csak megbukott egy szondáztatáson.

Sz. Gáts és csapata szerint az alapján kellene megítélni a különböző közlekedési szabályszegéseket, hogy az elkövetők ténylegesen mekkora veszélyt jelentettek a többi közlekedőre nézve.  És, ha innen közelítjük a dolgokat, szerinte tarthatatlan, hogy ma a törvény indokolatlanul súlyosabb büntetéssel fenyegeti azt, aki a két sör után vezet, mint azt, aki a belvárosban száguldozik és nem indexel, mielőtt bevesz egy kanyart.

Kérdés, hogy a hatályos szabályok mellett – amelyek szerint más megítélés alá esik az ittas vezetés és a gyorshajtás, vagy az elsőbbségadás szabályainak megsértése – miben tud segíteni az ittasvezetes.hu a hozzá fordulóknak?

– Tőlünk elsősorban azok kérnek segítséget, akik nem szívesen hívnának fel egy ismeretlen ügyvédet, aki telefonon úgy sem mond semmit, legfeljebb időpontot ad, de még az első találkozáskor is csak a törvény szövegét olvassa fel nem kevés pénzért – mondja Sz. Gáts. – Azt bárki elolvashatja, de abból még semmit nem tud meg arról, hogy konkrétan mi vár rá az eljárás során, s hogy mennyi idő múlva és milyen feltételek mellett kaphatja vissza a jogosítványát

Az ittasvezetes.hu ügyfeleit (15 év alatt 55 ezer ittas vezetésen rajtakapott sofőrt) elsősorban az érdekli, mondta, hogy mennyi, ideig tart az eljárás, hogyan lehet azt törvényesen meggyorsítani, és legfőképpen, hogy mikor kaphatja vissza legkorábban a jogosítványát.

– A visszaesők, akik már ismerik az eljárás menetét, a legjobb ügyvédet kérik tőlünk, akik a lehető legrövidebb időn belül vissza tudják szerezni a vezetői engedélyüket. Ők nem akarják még egyszer végigcsinálni azt a hosszú huzavonát, amin az első alkalommal keresztülmentek – mondja Sz. Gáts.

Sokan válnak az alkohollal kapcsolatos autós hiedelmek áldozataivá. „Úgy érzik”, „úgy gondolják” az egy-két sör, amit órákkal korábban megittak, már rég „kiment” belőlük, különben is ettek, aludtak is egy keveset…, szóval nyugodtan kocsiba ülhetnek.  Aztán meglepődnek, amikor a szonda egészen mást mutat.

Az ittasvezetes.hu szerkesztője szerint a hozzájuk forduló autósok többségének láthatóan fogalma sincs arról, mennyi idő alatt dolgozza fel a szervezetük az elfogyasztott szeszt.

Lapunk korában írt már arról, hogy a kereskedelmi forgalomban többféle elektronikus szonda kapható, köztük egészen megbízhatók is, amelyekkel bárki ellenőrizheti egy buli után, hogy vezethet-e már vagy sem. Ezeknek az eszközöknek a mért eredménye ugyan nem írja felül a rendőrségi szondákét, pláne nem a vérvétel eredményét – már csak azért sem, mert nálunk zéró tolerancia van az ittas vezetés terén. Azaz, ha nem nullát mutat a gép, ne vezessen, abból nem lesz baj.

– Sokan hiszik, hogy elég egy átmulatott éjszaka után „jól kialudni magukat” – mondja Sz. Gáts Krisztián. – Azt gondolják, hogy közben majd valami jó tündér eltünteti a szervezetükből az alkoholt. Másnap döbbennek csak rá, amikor megszondáztatja őket a rendőr, hogy tévedtek. Hiába aludták ki magukat, hiába nem érzik másnaposnak magukat, a szonda szerint még nem ülhettek volna a volán mögé. Őket például semmiképpen sem szabadna egy lapon említeni a kocsmából kilépve azonnal autóba ülőkkel.

Közbevetésemre, miszerint meglehetősen kis mozgásteret hagy a joggyakorlat  ma az ittas vezetők és ügyvédjeik számára, Sz. Gáts elismerte, hogy a rendszer a gyorsaságra és az egyszerűségre törekszik, és nem sok mérlegelési lehetőséget ad a hatóságoknak, de még a bíróságoknak sem.

Sz. Gáts Krisztián szerint ez igaz, azonban nem azt jelenti, hogy ne lenne semmiféle lehetőség arra, hogy az eljárás végén az ügy kedvezőbb megítélés alá essen, mint azt a sofőr a rendőr tájékoztatása alapján elképzeli.

–  Nem egy esetben sikerült elérni, hogy a bíróság felülírja a rendőrség korábbi álláspontját és az ügyvéd által felkért szakértők szakvéleményei alapján átminősítse az ügyet. Bebizonyítani, hogy amikor a sofőr vezetett, alacsonyabb volt a véralkoholszintje, mint amit a szonda mutatott. A rendőrök trükköztek, húzták az időt, hogy a kevéssel az intézkedés megkezdése előtt elfogyasztott alkoholból minél több felszívódhasson. Ezt sikerült is az ügyvédnek és a szakértőnek bebizonyítani a bíróság előtt.

És ez az, ami miatt a közösségi médiában oly sokat és gyakran tényleg minősíthetetlen stílusban támadják az ittas vezetőket és az ittasvezetes.hu-t. Sokan elítélik a portált a Facebook-on, amiért segítenek az ittas vezetéknek, hogy „mihamarabb újra ittas vezetők lehessenek”.

– Mindenkinek joga van a tisztességes eljáráshoz, a védelemhez, a szakértői segítséghez. Még az ittas vezetőknek is – szögezi le Sz. Gáts. – Ha egy bankrabló tűzpárbajba keveredik a rendőrökkel és megsebesül, nem hagyják a sorsára csak azért, mert fegyvert emelt egy rendőre. Mentőt hívnak, segítenek rajta. Bizonyos értelemben mi sem csinálunk mást: segítünk azokon, akik elkövettek egy a mai jogi megítélés szerint súlyos hibát, egy szabálysértést vagy éppen bűncselekményt.

Sz. Gáts elmondása szerint 10-15 ügyvéddel dolgoznak együtt országszerte. Nekik közvetítik ki a hozzájuk forduló ügyfeleket. Előtte azonban alaposan kifaggatják őket, hogy elmondhassák nekik, a konkrét esetben ők mire számíthatnak.

– 55 ezer ügy alapján túlzás nélkül állíthatom, nekünk van a legpontosabb képünk arról, hogy az eset összes körülményeit figyelembe véve egy adott autós mekkora pénzbüntetésre, mennyi ideig tartó eltiltásra és milyen más következményekre számíthat az eljárás végén – mondja Sz. Gáts.

Az ittasvezetes.hu oldalon többször utalnak arra, hogy a jogosítvány mielőbbi visszaszerzése azért is fontos, mert az sokaknak munkaeszköz. Még többeknek majdhogynem nélkülözhetetlen a munkába járáshoz. Az ügyvédek a bíróságok előtt jó ideig el tudták érni, hogy csak annak a jármű kategóriának a vezetésétől legyen eltiltott a sofőr, aminek a volánja mögött ittas vezetésen érték.

E téren változóban van a bírói gyakorlat. Már nem olyan könnyen engedik  meg a hivatásos sofőröknek, hogy kamiont vagy buszt vezessenek, miután rajtakapták őket, hogy ittasan vezették a családi autót.

– Nem bocsánatos bűn, ha egy kamionsofőr ittasan vezeti a saját autóját – szögezi le Sz. Gács. – Azonban a kamion más. Először is, lényegesen több és gyakoribb ellenőrzésnek van kitéve egy kamion sofőrje, mint bármelyik úrvezető. Emiatt pedig óvatosabbak, megfontoltabbak. Másfelől, kamionnal nem igen jár sörözni, bulizni senki, így az elcsábulás veszélye és esélye is jóval kisebb.

Az ittas vezetésen ért BKV-sofőrökkel példálódzom, de nem hatja meg.

– Mindig vannak kivételek – mondja. – De e tekintetben ők a kivételek, akik erősítik a szabályt.

F.Gy.A.

 

A szerkesztő megjegyzése:

Már az interjú szervezésekor is tudtuk, hogy a cikk majd vitákat vált ki szerkesztőségünkön belül is. Egyszerűen azért, mert valamennyien elkötelezettek vagyunk a közlekedés minél nagyobb biztonsága iránt, tehát – szívünk szerint – mindenfajta közúti szabálysértést, pláne bűncselekményt zéró toleranciával kezelnénk. Ám a jelenlegi joggyakorlat ennél a leegyszerűsített álláspontnál lényegesen árnyaltabb képet mutat. Ebből is következik, hogy nem azért adtunk helyt a kollégánk által készült interjúnak, mert bármiféle felmentést vagy felmentési lehetőséget szerettünk volna adni az ittasan vezetőknek, hanem azért, hogy felhívjuk a figyelmet arra, egy önhibáján kívül halálos balesetet szenvedett ember hozzátartozóit aligha vigasztalja, hogy ittasan gázolták-e el szerettét vagy mobilozás, csetelés közben. Ebből a szempontból – tehát a balesetek jogi megítélésének különbözőségéről – nehéz vitatkozni Sz. Gáts Krisztián szerkesztő véleményével. Nem is a mi dolgunk ez, hanem a jogalkotóké…  

 

S.G.