Hogyan maradjunk nyugodtak az idegesítő forgalomban? – I. rész

  • Józanul is kerülhetnek „vezetésre alkalmatlan állapotba” a gépjárművezetők!
  • A modern kor embere már nem a leggyorsabb közlekedési eszközt választja…
  • Nehéz lemondani az autóról, de már túl sokan használjuk a meglévő utakat.
  • A pszichológus tizenkét pontja a közlekedési stressz megelőzésére, csökkentésére.

A stressz, a vezetés stresszes állapotban a biztonságos közlekedést leginkább veszélyeztető leggyakoribb veszélyforrások egyike. Aki már eleve feldúltan ül a volán mögé, nagyobb eséllyel válik agresszívvé a „körülmények” vagy mások hibái miatt, követ el vezetéstechnikai hibákat, vállal túlzott kockázatot. Ezzel pedig súlyosan veszélyeztetheti maga és mások biztonságát.

[A figyelemelterelő szokásainkról, benne a stresszről korábban itt írtunk.]

Legyen szó jó vagy rossz stresszről, azaz dühről vagy túláradó örömről, amit például egy sikeres felvételi, előléptetés vagy egy gyermek megszületése is okozhat, fontos, hogy a közlekedők higgadjanak le, tereljék békésebb területekre a gondolataikat, hogy mielőbb kikerüljenek ebből az állapotból. Még mielőtt olyat nem tesznek, olyan manőverekre nem ragadtatják magukat, amelyeknek következményeit maguk sem kívánják.

De hogyan?

Mit tehetnek a közlekedők, ha már reggel felbosszantotta őket valaki/valami…, ha egy szabálytalanul parkoló vagy műszaki hiba miatt az út közepén rekedt jármű miatt már az előtt felborult a napi menetrendjük, hogy az első úti céljukat elérhették volna? Ha már közvetlen az indulás után látják, hogy el fognak késni a munkahelyükről, nem érnek be a gyerekkel időben az óvodába, iskolába, és már hallják a főnök gunyoros hangját:

„Talán hamarabb kellett volna elindulni!”

Ilyenkor a legnyugodtabb vérmérsékletűeknél, legnagyobb önuralommal rendelkezőknél is hamar felmegy a pumpa. Pedig még el sem késtek, a főnök nem tett megjegyzést rájuk.

Sokaknak fel kellene tenni ilyenkor maguknak a kérdést is: „Alkalmas vagyok én egyáltalán a vezetésre?”

Mert a vezetésre alkalmas állapot nemcsak azt jelenti, hogy nem vagyok ittas!

Nincs ember, aki erre a kérdésre nemmel felelne és napi rutinját átírva kiszállna az autójából, hogy buszra, villamosra váltson! Nem életszerű, noha ez lenne a legbiztonságosabb megoldás. És talán sok balesetet megelőzhetnének ilyen döntésekkel.

Ehelyett a legtöbben továbbmennek, tovább hergelik magukat, növelik a belső feszültségüket, mert egész úton az jár a fejükben, mi vár rájuk még. Hol szokott beállni a forgalom? Keressenek egérutat?

[A közlekedés számos eleme lehet önmagában is stresszor vagy a stressz fokozója. Erről korábban itt írtunk.

Zerkovitz Dávid közlekedéspszichológust arról kérdeztük, ilyen körülmények közepette hogyan csillapíthatjuk a bennünk lévő feszültséget út közben. Hogyan foghatjuk vissza az indulatainkat vezetés közben akár oly mértékben, hogy ne okozzunk bajt se magunknak, se másoknak?

Nincs egyedül üdvözítő megoldás – mondta. És amik vannak, azokkal is óvatosan kell bánni, nehogy a végén a vezetés közbeni stresszcsökkentéssel nagyobb bajt csináljunk, mintha meg sem kíséreltük volna csillapítani az indulatainkat!

Zerkovitz Dávid szerint a bajok legfőbb oka, hogy túl sokan vagyunk a forgalomban. Az infrastruktúra-fejlesztés nem képes lépést tartani az igényekkel. Nemcsak nálunk van ez így, azokban az országokban sem jobb a helyzet, ahol több pénz és terület van új utak, közlekedési módok kialakítására.

Ahol már előrehaladott a közlekedés átalakítása, biztonságossá tétele, ott maga a változás és az általa okozott bizonytalanság, a megszokottaktól való eltérés a stressz oka, ami kihívást jelent a közlekedők és a közlekedésbiztonsággal foglalkozók számára egyaránt.

Egyre nő a forgalomban eltöltött idő. Leginkább az autósok esetében, akik ráadásul egyes felmérések szerint indulástól parkolásig a teljes menetidő 15-20 százalékát (de van olyan felmérés, amely szerint akár a 30 százalékát is) parkolóhely-kereséssel töltik. Nem haladnak, inkább csak köröznek úti céljuk körül parkolóhelyre vadászva.

Ez üzemanyag-fogyasztásban kifejezve is sok, azaz drága módja az utazásnak, és egyben komoly stresszfaktor is, hiszen a sofőrök egy része már az elindulástól azon rágódik, hogy vajon hol talál majd parkolóhelyet. És minél több akadályba ütközik út közben, minél inkább késésbe kerül, annál inkább aggasztani fogja ez a kérdés.

Felértékelődik az előrelátás és az útvonaltervezés.

Azonban ma már, különösen a nagyvárosokban az „induljon el hamarabb” tanács sem igazán működik. Senki nem tudja megmondani mennyi idő alatt lehet egy adott időszakban egyik helyről a másikba jutni.

A GPS sem. Bár a navigációs rendszer a pillanatnyi forgalmi helyzetről szóló információk alapján „megmondja” az érkezés várható időpontját, azonban kétpercenként újra is számolja azt a legfrissebb adatokkal. Ami induláskor még 40 perces út volt, arról félúton kiderülhet, hogy lesz az egy vagy akár másfél óra is.

Zerkovitz szerint a modern közlekedő épp ezért napjainkban nem a leggyorsabb, legkényelmesebb közlekedési módot és eszközt választja, hanem az adott helyen és időben legpraktikusabbat. Azaz a modern városi közlekedést rugalmasan kombináltan.

Útvonaltervezéskor vizsgálni kell tehát azt is, hogy az útvonal egyes szakaszait mely közlekedési eszközökkel vagy móddal tehetjük meg a legrövidebb idő alatt. Ahol rendszeresek a dugók, azt a szakaszt, ha lehetséges kötöttpályás közösségi közlekedéssel kell teljesíteni, vagy rollerrel, kerékpárral, kisebb távolság esetén gyalog. Persze a villamos is késhet, elakadhat egy szabálytalan parkoló vagy egy baleset miatt, de még mindig kiszámíthatóbb, mint az autó vagy a busz.

Ahol lehetséges, váltani kell. Ma már a mikromobilitási és a megosztott eszközök a carsharing autóktól a rövid időre bérelhető kerékpárokig, rollerekig számos módja van az autózásnál gyorsabb közlekedésnek. Az első és az utolsó egy-két kilométerre ezeket javasolják már ma is a jövő mobilitását kutató szakemberek.

A pszichológus szerint azonban sokan már csak azért is ragaszkodnak az autóhoz, mert miután nagy nehezen megvásárolták, elképzelhetetlennek tartják, hogy ne használják. Pótolhatatlan veszteségként élnék meg, ha az autó otthon állna, miközben ők buszoznak. Nem akarnak lemondani a kényelemről, amit az autó testesít meg, ha már egyszer milliókat fizettek érte. Még akkor sem, hogy ennek a kényelemnek az ára a kiszámíthatatlan utazási idő és a költségei is folyamatosan emelkednek.

(Folytatjuk)

F.Gy.A.