Lehet a közlekedés stresszmentes?

  • Antilop sebességgel közlekedünk, de teknősbéka tempóval gondolkodunk.
  • Mi minden fenyegetheti nap mint nap a közlekedőket a közúti forgalomban?
  • Megszüntethető-e a stressz a közlekedésben vagy az a mobilitás velejárója?

Létezik, létezhet-e egyáltalán olyan, hogy stresszmentes mobilitás? A Stresszmentes Mobilitás Hét szakmai konferenciáján ezt a kérdést vette górcső alá Ádámné dr. Juhász Ildikó egyetemi docens, pszichológus.

Aligha lőjük le előadása végső konklúzióját, ha már az elején leszögezzük: a fenti kérdésre, kérdésekre a válasz – a ritka kivételes helyzetektől eltekintve – az, hogy nem. És ennek nagyon egyszerű oka van. Az ember az elmúlt évszázadokban hatalmas fejlődést ért meg a mobilitás terén, miközben testi-lelki működése szinte semmit sem változott. Így aztán a gyors mozgás feldolgozása komoly kihívást jelent elménk számára.

A stressz és a mobilitás rendszerében sosem az a kérdés, hogy éri-s stressz közlekedőket. Még talán az sem annyira lényeges, mint gondolnánk, hogy mekkora, bár a stressz mértékének akár jelentős befolyása is lehet a sofőrök vezetési képességére. Azonban ami igazán meghatározó a kérdésben az, hogy ki miként tud bánni az őt ért stresszel. Hogyan küzd meg vele, miképpen kezeli azt?

Düh és félelem kavarog bennünk – persze nemcsak közlekedés közben. Szervezetünk jelentős erőforrásokat mozgósít folyamatosan annak érdekében, hogy sikeresen megküzdhessünk a felgyorsult élet, benne a mobilitás kihívásaival. Ilyenkor eltérő mértékben, de mindenkinek megemelkedik a pulzusszáma, emelkedik az adrenalinszint a vérében és nő az úgymond idegi feszültség, amit mások mellett tenyérizzadás, szájszárazság jelez.

Hasonló reakciókkal viszonyulunk számos kihíváshoz még ma is, mint anno az ősember, amikor el kellett döntenie: megküzd a vaddal, ami keresztezte az útját vagy menekülőre fogja. Ez a döntés stresszt okoz mindenkiben, a mértéke azonban számtalan tényező együttes hatására alakul ki. Ezekre később még visszatérek.

Ádámné dr. Juhász Ildikó szerint az ember a helyváltoztatási képességét tekintve már olyan, mint egy antilop, azonban a gondolkodásának a sebessége a teknősbéka tempójához hasonlítható a leginkább. Persze ma már az üss vagy fuss! elv másképp érvényesül a gyakorlatban, mint régen. Nem szokás már agyonütni azt, aki miatt feszültnek érezzük magunkat. Bár, ha a büntetőfékezőkre gondolunk…, nem biztos, hogy ez az állítás tökéletesen helytálló.

Gépjárművel közlekedni akkor is stresszes, ha nem történik semmi különös, csak egymagunk autózunk egy úton jó út- és látási viszonyok között, rajtunk kívül közel s távol senki és semmi, amiben akadályt, potenciális veszélyforrást láthatnánk. Maradnak azonban még így is bőven stresszorok!

Nézzünk néhányat a teljesség igénye nélkül!

Ott van mindjárt maga az út! A különböző úthibák – a kisebb-nagyobb kátyúk, nyomvályúk, vagy éppen ki a tudja mi miatt felpúposodott útburkolat – és az útra rakodó „idegen anyagok”, kezdve az esővíztől a hóig, a lehulló faleveleken át a kőfelverődésekig. Ezek különböző módon befolyásolhatják a jármű kerekeinek a tapadását, ezáltal pedig az autó vagy a motor haladását. Emiatt pedig folyamatos készenlétet követelnek a sofőrökről, és azt, hogy bármikor képesek legyenek egy váratlan helyzetre reagálni. Általában nem lehet előre tudni, hogy mire kell reagálni, de ha kell, akkor azonnal, és jól, mert a hibázásnak sebességtől függően akár végzetes következményei is lehetnek.

Ma már persze az utak sem olyanok, mint régen. A modern utak burkolatának tapadása, vonalvezetése is jobb, szinte vezetik a rajtuk közlekedőket. Ez egyfelől jó, mert megkönnyíti a sofőrök dolgát, másfelől viszont tétlen várakozásra kényszeríti őket – a készenléti állapotot ugyanis a legjobb úton is folyamatosan fenn kell tartania minden közlekedőnek.

Jelenős stresszor a zaj. Még a legjobb autókban sem küszöbölhetők ki teljesen a mozgásból adódó rezgések, a hagyományos motorral hajtott járműveknél a robbanómotor keltette rezgés. Ezekhez jönnek még a külvilág különböző zajai. Tovább súlyosbítja a helyzetet, hogy az ember erősebbnek érzi a zajt, ha az különböző frekvenciájú és erősségű hangokból és más rezgésekből tevődik össze.

A zaj – egyebek között – rontja a szellemi tevékenység hatékonyságát, a koncentrálóképességet, megnöveli a reakcióidőt. Ingerlékenyé teheti a gépjárművezetőket, de akár szédülést is okozhat.

Mégis a sötétség az egyik legerősebb és alighanem a legtöbbeket érintő stresszor, és minden, ami vele jár. Sötétben (éjszaka), ahol nincs közvilágítás a látómező beszűkül, és ez még a fényszórók által megvilágított, így a sofőr számára belátható útszakaszra is igaz. Ennek az egyik vezetést nehezítő hatása a térlátás csökkenése. Sötétben kevésbé működik a mélységélesség észlelése, ami csak tovább rontja a tájékozódás, és például a távolság vagy más közlekedők sebességének a felmérését. Csakúgy, mint az árnyékok és a kontrasztok hiánya. Mindezekhez jön még, hogy sok kerékpáros és gyalogos még lakott területen kívül sem világítja ki magát, ami miatt sajnos olykor halálos balesetek is történnek.

Sötétben a szembejövők sofőröket elvakító fényszórója is komoly stresszfaktor lehet a közlekedők számára. A szembe jutó szórt fény az idegpályákat érintve hosszabb-rövidebb ideig tartó látásromlást idézhet elő és zavart okozhat a finomabb akaratlagos mozgásokban is. Mindezeket épp akkor, amikor a két jármű egymás felé tart és épp elhaladni készül egymás mellett. Pont ilyenkor lenne szükség a legmegfontoltabb, legóvatosabb kormánymozdulatokra – egy szűk úton mindenképpen.

Magunknak is okozhatunk plusz stresszt, ha a fentiek nem lennének épp elegek. A rosszul beállított ülés már akár rövid távon is kényelmetlen lehet, hosszabb távon viszont erősen megterheli a csigolyákat az által, hogy összenyomja azokat. A csigolyák összenyomódása hátfájást okoz, ami idegességet, dekoncentráltságot okozhat, ronthatja emiatt a reakcióidőt és szükség esetén a beavatkozás hatékonyságát is.

Nem mindegy az sem, milyen ülésben ülünk. Sokan kedvelik a műbőr ülésbevonatokat, noha épp az az anyag az, ami a leghatékonyabban közvetíti a káros rezgéseket a szervezetünk felé. Ennek lehetséges következményeiről pedig már szóltunk fentebb.

Sem a hideg, sem a meleg nem jó! Élettani szempontból a 20-22 ℃-os hőmérséklet és a 35-55%-os páratartalom az ideális az utastérben az utazáshoz. Az ettől bármely irányban jelentősen eltérő hőmérséklet és páratelítettség rontja a járművezető komfortérzetét, hosszabb távon a koncentrációját, a reakcióidejét.

Melegben a sofőr is könnyen elbágyad, elálmosodik. Hidegben is romlik a koncentráció, ráadásul az ujjak és a kezek merevedése miatt a mozdulatok is lassabbá, bizonytalanabbá, pontatlanabbá válnak.

Mindezek mellett a sofőrök pillanatnyi pszichés állapota nagyban befolyásolja hogyan hat rájuk a stressz. Az embert mérhetetlen menetvágy hajtja. Sokan emiatt reagálnak olykor rendkívül hevesen arra, ha bármi a legcsekélyebb mértékben is akadályozza őket az úti céljuk mielőbb elérésében. Egyáltalán az előrehaladásban. Persze az emberi agy igencsak szelektíven dolgozza fel az akadályokat. Mások hibáit felnagyítja, hiszen azok akadályt jelentenek a minél gyorsabb haladás útjában, míg a sofőr saját hibáit, amivel önmagát vagy másokat gátol a haladásban vagy lassít le feleslegesen, nem tekinti jelentős problémának.

Komoly stresszt okoz az is, hogy az emberi agy képes előre lejátszani várható veszélyhelyzeteket. Olyanokat is, amelyek korábban megtörténtek és esetleg újra megtörténhetnek, és olyanokat is, amelyek csak mint lehetséges kihívást elképzelt magának. Akár valós, akár elképzelt veszélyről van szó, a hatása majdhogynem azonos. Ez állhat a hátterében annak, amikor például egyes autósok a kívülállók számára teljesen indokolatlanul lassítanak. Meglehet, korábban ott történt velük valami, ami reflexszerűen óvatosságra inti őket.

De talán még a fentieknél is nagyobb stresszor a figyelemmegosztás. Ma már tudományos kutatások igazolják, hogy a multitasking nem működik. Pontosabban, csak a népesség igen kis hányada képes egy időben több különböző dolgot végezni. Márpedig vezetés közben tetszik vagy sem, ezt kell tenni. Egyszerre kell figyelni a jármű kezelésére, a közúti jelzésekre, más járművek (egyszerre több) manővereire. A többiek mozgásából ki kell tudni „találni”, hogy milyen manőverre készülnek, az miképpen hat ránk és hogyan segíthetjük őket, avagy éppen hogyan kerülhető el, hogy miatta mi kerüljünk bajba, és a többi.

Ez akkor is kimerítő, ha semmi rendkívül nem történik az utazás közben. Aki levezetett már kisebb megszakításokkal több száz kilométert, tudja, a végén nagyon jól esik kiszállni végre az autóból, pedig semmit nem csinált csak ült és vezetett. És mégis. A figyelemmegosztás önmagában is komoly energiavámpír, és mint ilyen, stresszor.

Mindenki egyénileg reagál a stresszre. Vannak kikapcsoló, szorongó és agresszív típusok. Fontos, hogy aki volánhoz vagy egy motor nyergébe ül, legyen tisztába azzal, hogy ő mely csoportba tartozik. És persze azzal is, hogy mik azok az apró jelek, amelyek arra utalnak, hogy ott és akkor a stressz kezd eluralkodni rajta, hogy megfelelően tudjon reagálni a kialakuló állapotára. Hogy kezelni tudja a stresszét!

Leginkább akkor tudhatjuk biztonságban magunkat vezetés közben, ha tényleg vezetésre alkalmas állapotban vagyunk. Azaz, már felébredtünk és tökéletesen kipihentek vagyunk! Nem vagyunk éhesek és szomjasak. Majd bekapok valamit a büfében, csak induljunk már! – ugye ismerős? Csak kevesen tudják azonban, hogy milyen veszélyes lehet éhgyomorra vezetni! Ahogy fokozódik a sóvárgás valami harapnivaló után, úgy csökken a figyelem, aminek a reggeli csúcsban lehetséges következményeit aligha kell itt részletezni.

Éhesen ráadásul a legtöbben a nyugalmukat sem képesek megőrizni tartósan, márpedig az elengedhetetlen a biztonságos közlekedéshez. Mert nemcsak nekünk kell szabályosan és biztonságosan vezetni, és ha kell azonnal korrigálni minden vezetéstechnikai hibánkat vagy figyelmetlenségünket! Igen gyakran azon múlik, hogy történik-e baleset vagy sem, hogy egy járművezető hibáját a többiek korrigálják-e vagy sem. Ehhez azonban fejben mindenkinek jelen kell lennie az adott pillanatban.

Olykor azonban az ember eljut arra a pontra, hogy már minden lassabban, pontatlanabbul, nehezebben megy. Az autó le-leszalad az út szélére, a kerekek már súrolják a padkát, de még egy gyors kormánymozdulattal visszavezethető az útra. Idővel azonban ezek a nüansznyi hibák szaporodnak, és nagyobbak is történnek.

Ádámné dr. Juhász Ildikó pszichológusként azt javasolja, hogy ilyenkor álljon félre, igyon pár korty vizet (esetleg kávét vagy teát) és mozogjon egy kicsit. Ha már valaki maga is érzi, hogy rosszabbul teljesít a volánnál, mint szokott, vagy mint önmagától elvárná, a többieket már biztos zavarja, ők már akár veszélyesnek is tarthatják. Ne feledjük, a saját hibáinkat nehezebben vesszük észre és azokkal szemben megengedőbbek vagyunk!

Egy kis testmozgás – egy kis séta, a végtagok és a nyak izmainak átmozgatása – ilyenkor nagyon hasznos tud lenni. De az izmok többszöri megfeszítése és elernyesztése, még akár vezetés közben (inkább azért csak a dugóban) is elvégezhető. Ádámné dr. Juhász Ildikó szerint a stressz ellen a mozgás mellett az úgynevezett négyszög-légzés is hatásos fegyver lehet.

Próbálja ki. Akár már most!

Négy másodpercig beszívjuk a levegőt, majd négy másodpercig benntartjuk, aztán szintén négy másodperc alatt kifújjuk és újabb négy másodpercig nem csinálunk semmit. Aztán kezdődhet minden elölről. Ez a gyakorlat egyfelől nyugtató hatású, másfelől annak, aki párszor végrehajtja segít összeszedni magát fejben.

Mert a stressze a közlekedés része. Nem mindegy azonban, ki hogy kezeli, hogyan csökkenti. Hiszen mindenkit hazavárnak!

F.Gy.A.