Iskolabusz két keréken – olcsó és biztonságos
- Miért kellene reggelente autóztatni a gyereket, ha biciklivel is járhatna iskolába?
- Forgalmas utakon egyedül talán nem engednénk el, de mi van, ha nem egyedül teker?
- Bicibusz: felnőtt kísérőkkel, kijelölt útvonalon, menetrend szerint tekernek a gyerekek a suliba!
El merjük engedni a gyereket biciklivel az iskolába? Tanévkezdés táján sok családban felmerül ez a dilemma. A másik lehetőség, hogy nap mint nap autóba ültetik – már ha van –, és elfuvarozzák vagy elkísérik. Ez a szülőnek idő, a gyereknek pedig egy bizonyos kor felett már ciki.
Ahol az iskola körül forgalmas utak futnak, ott a szülői aggodalom nagyon is érthető. Sok kistelepülésen a gyermekintézmények hagyományosan a főút mellett épültek fel, ahol nagy az átmenő személy- és teherforgalom. Nem ok nélkül aggódnak emiatt a szülők, főleg ott, ahol egyetlen gyalogos-átkelőhely, sőt egyáltalán semmiféle zebra sincs.
Csakhogy van egy harmadik lehetőség is: a gyerekek együtt mehetnek iskolába biciklivel. Olyan ez, mint az iskolabusz, csak két keréken és olcsóbban. Felnőtt kísérőkkel, előre kijelölt útvonalon halad, menetrend szerint tekernek el a lakóhelyük közeléből az iskoláig. Ez a bicibusz – és már Magyarországon is „közlekedik”.
Busz, amit minden utas maga hajt
A bicibusz tényleg úgy működik, mint egy iskolabusz, csak motor és bűzös kipufogógázok nélkül. Van állandó, kijelölt útvonala, vannak „megállói”, ahol újabb gyerekek csatlakozhatnak – a szülőknek, ha szükségét látják elég odáig elkísérni őket. Van továbbá menetrendje is: pontosan lehet tudni, hogy a bicibusz melyik megállóból mikor indul tovább. A bicibusz utasai együtt érkeznek az iskolába, néhány szülő vagy más felnőtt kíséretében.
A modell egyszerre ad közösségi élményt, napi mozgást és valódi közlekedési gyakorlatot. És ami sok család számára döntő lehet: a gyereknek nem kell egyedül nekivágnia a forgalomnak.
Nem mellesleg a csoportosan, felnőtt felügyeletével, célirányosan kerekező gyerekek a többi közlekedőre is hatással vannak. Rákényszerítik őket a lassabb és körültekintőbb közlekedésre.
Egyszerű ötletből világmozgalom
A mai bicibusz-mozgalom Katalóniában kapott látványos lendületet, de az ötletnek a Universitat Autonoma de Barcelona kutatói szerint több európai előzménye is volt már a XX. század végén.
Egy 2024-ben publikált nemzetközi kutatás 431 bike bus kezdeményezést vizsgált. Ezek egyetlen hét alatt több tíz ezer gyereket mozgattak meg. Egy átlagos bicibuszon 29-en utaztak, a csoport pedig átlagosan 2,8 kilométert tett meg indulástól érkezésig.
A kutatók szerint a mozgalom gyors terjedésében a közösségi élmény, a környezettudatosság és a közösségi média hatása egyaránt szerepet játszott.
A rendszerből időközben sok helyen önkormányzati szolgáltatás is lett. Lisszabonban például a 2024/2025-ös tanévben már 33 iskola, 27 aktív útvonal és 473 diák vett részt a városi kerékpáros iskolabusz-programban.
Törökbálint: amikor a közösség megcsinálja
Magyarországon is gyökeret vert már a mozgalom. Törökbálinton a nyilvánosan elérhető információk szerint rendszeresen jár bicibusz a Zimándy Ignác Általános Iskolába. A városban hat kijelölt csatlakozási pontot jelöltek ki, ahol a gyerekek felszállhatnak a „bicibuszra”, vagyis csatlakozhatnak az iskolába tartó csoporthoz. A menetet döntően az iskolába járó gyerekek ráérő szülei kísérik.
A példa ragadósnak tűnik: más iskolák is készülnek bicibuszt indítani, több helyen pedig a hírek szerint már az útvonaltervezés is folyik.
A rendszer egyik nagy előnye, hogy nem kell hozzá külön intézményrendszert kialakítani, járműveket vásárolni, sofőröket szerződtetni és így tovább. Néhány vállalkozó szellemű szülő, aki magára vállalja a szervezést, együttműködő iskola, néhány jól kiválasztott útvonal és kiszámítható menetrend elég az induláshoz.
Pécs: nagyvárosban is működik
Pécsett 2022 őszén indult el a bicibusz. Már a második alkalommal három irányból, 30–35 gyerekkel és kísérőikkel tekert a menet a belvárosi iskolák felé. A kezdeményezéshez már több iskola is csatlakozott, és úgy tűnik, a kezdeti lelkesedés sem múlt el.
2025-ben a Pécsi Rendőrkapitányság is beszállt a bicibusz-projektbe: kerékpáros rendőrök kezdték kísérni a gyerekeket. Jelenlétük nemcsak nagyobb biztonságot jelentett, hanem a közlekedők figyelmét is jobban ráirányította a csoportra. 2026-ban a bicibusz a város hivatalos Tour de Hongrie-programjában is megjelent.
Pécs példája azt mutatja, hogy nagyobb, forgalmasabb és domborzatilag nagyobb kihívást jelentő városban is életképes lehet a modell – csak több együttműködésre és a helyi adottságokhoz igazított útvonalakra van szükség.
Nem kerékpárút helyett
A bicibusz nem csodaszer. Nem lesz biztonságosabb a veszélyesnek tartott út csak azért, mert húsz gyerek együtt teker rajta. A modell nem teszi szükségtelenné a kerékpáros infrastruktúrát, a forgalomcsillapítást vagy a biztonságos átkelőket.
Viszont nagyon gyorsan megmutatja, hol vannak a közlekedésszervezési és infrastrukturális anomáliák. Mindeközben a gyerekek valódi forgalmi helyzetekben gyakorolhatják a kerékpáros közlekedést.
Egy seattle-i randomizált pilótvizsgálatban a bicycle train programban részt vevő 9-12 éves gyerekek körében jelentősen nőtt a kerékpárral megtett iskolai utak aránya, és átlagosan napi 21,6 perccel több közepes vagy intenzív fizikai aktivitást mértek.
Miért nincs ilyen mindenhol?
A bicibusz-modell azért is jó, mert nem kell megvárni, amíg valaki „fentről” megszervezi, pályázatot ír ki különféle forrásokra, majd elbírálja azokat.
A Magyar Kerékpárosklub szervezési segédletet, szülői tájékoztatót és letölthető kommunikációs anyagokat készített. A bicibusz.hu oldalon működő magyar példák, szervezési tanácsok és kapcsolattartási lehetőségek is elérhetők.
Szeptemberben megint autók ezrei indulnak majd ugyanabba az irányba, ugyanabban az időben, ugyanazokhoz az iskolákhoz. Persze a bicibusz nem minden családnak és nem minden útvonalon lesz megoldás. De ahol elméletileg működhetne, ott van egy nagyon egyszerű kérdés:
Önöknél ki indítja el az első járatot?
F. Gy. A.

