Közegészségügyi válságot okoznak a SUV-ok
- Már az európai az orvosok is kongatják a vészharangot!
- A SUV fellöki a gyalogost, kerékpárost, majd áthajt rajta.
- 40%-kal nagyobb a halálos kimenetel valószínűsége.
- Az elütött gyalogosok tizede túlélhetné a balesetet, ha…
- A SUV-ok nemcsak akkor veszélyesek, ha átgázolnak valakin!
A városi terepjárókként is emlegetett SUV-ok az elmúlt másfél évtizedben a közlekedés meghatározó szereplőivé váltak. 2010-ben a globális új autóeladások 15%-át tette ki ez a járműfajta, 2024-ben már szinte minden második új autó SUV volt.
Az Egyesült Királyságban az ottani adószabályok miatt még nagyobb ütemben hódítanak: ott 2010-ben az új autóvásárlók 12%-a választott SUV-ok kínálatából, 2024-ben viszont már közel kétharmaduk (63%).
Egyelőre töretlennek látszik az a trend, miszerint a járművek folyamatosan nagyobbak, szélesebbek és nehezebbek lesznek. És bár emiatt a közlekedésbiztonsággal foglalkozó szervezetek már jó ideje kongatják a vészharangot, ahogy a környezetvédők is, a jelek szerint szavaik süket fülekre találnak a vásárlók körében.
A közelmúltban azonban már orvosok és közegészségügyi szakemberek is arra figyelmeztettek: egyre aggasztóbbnak tartják az autók növekedését és aggodalmaikat tudományos kutatások sorával támasztják alá.
Eszerint a terepjárók nemcsak a környezetre, hanem az emberi egészségre is komoly veszélyt jelentenek – különösen a gyalogosokra, kerékpárosokra és gyermekekre. És nemcsak amiatt, hogy gyakrabban gázolják őket el a SUV-ok, mint a hagyományos járművek!
Aggodalmaikat nemrég a világ egyik legrégebbi általános orvosi folyóirata, a BMJ felületén osztották meg olvasóikkal. Írásunk a BMJ cikke és annak háttérdokumentumai alapján készült.
A legfrissebb orvosi kutatások egyértelműen bizonyítják, olvasható a BMJ cikkében, hogy a SUV-ok sokkal veszélyesebbek a védtelen közlekedőkre, mint a hagyományos személyautók. A London School of Hygiene & Tropical Medicine és az Imperial College London 2025-ben publikált tanulmányai több mint 680 ezer baleseti adatot elemzett az elmúlt 35 évből.
Az eredmények mondhatni sokkolóak: ha egy felnőtt gyalogost vagy kerékpárost SUV üt el, a halálos kimenetel valószínűsége 44%-kal magasabb, mint amikor személyautó okozza a balesetet. Gyermekek esetében a különbség még nagyobb: a halálos kimenetel kockázata 82%-kal nő, 10 év alatti gyermekeknél pedig akár 130%-kal is emelkedhet.
Egy amerikai tanulmány még elborzasztóbb adatokat közölt. A gyermekek nyolcszor nagyobb valószínűséggel halnak meg, ha SUV üti el őket, mint a klasszikus személyautók esetén. Az adatok azt is mutatják, hogy bár az SUV-ok a vizsgált gyalogos- és kerékpáros-balesetek csak 14,7%-ban vettek részt, a halálos kimenetelek 25,4%-ért felelősek voltak.
A magas, szögletes motorháztető a fő oka annak, hogy a SUV-okkal való ütközés súlyosabb sérüléseket okoz. Amikor egy hagyományosnak tekinthető személyautó elüt egy felnőtt gyalogost, az ütközés jellemzően a térd magasságában történik és hatására a gyalogos a motorháztetőre zuhan. A SUV-ok esetében azonban a gyalogos a leggyakrabban a medence vagy a mellkas magasságában kapja az ütést. Emiatt előre csapódik az úttestre, és a jármű egyszerűen áthajt rajta.
Gyermekeknél ez még inkább igaz. Sok esetben az ütközési pont épp a fejük lehet.
A kutatások szerint a motorháztető 75 cm feletti magassága minden más körülménynél nagyobb mértékben játszik szerepet a SUV-ok okozta halálos balesetekben.
Ennek ellenére a járműgyártók folyamatosan tovább növelik a motorháztető magasságát: Európában az új autók átlagos motorháztető-magassága 2010 és 2024 között 77 cm-ről 84 cm-re nőtt – évente átlagosan 0,5 cm-rel emelkedett a talajszint fölé!
Az Insurance Institute for Highway Safety (IIHS) kutatásai kimutatták, a földnek csapódásból származó fejsérülések több mint kétszer gyakoribbak SUV-balesetekben, mint személyautókkal történő balesetek esetén. A terepjárók magassága miatt a kerékpárosok nagyobb valószínűséggel zuhannak le a földre, ahol a jármű átgurulhat rajtuk.
A téma kutatói rámutattak továbbá, hogy az elmúlt 25 évben jelentősen megnőtt az új és még újabb tervezésű gépjárművek holttere, ami az IIHS e témában végzett korábbi kutatásai szerint egyértelmű ok-okozati összefüggésbe hozható a gyalogos és kerékpáros balesetek számának növekedésével.
Korábban a Közlekedésbiztonság is írt arról, hogy „1997 és 2023 közötti többszöri újratervezési ciklusok során három népszerű SUV típusnál akár 58%-kal is csökkent a 10 méteres sugarú körön belüli előrelátás. Az egyik legkelendőbb pickup esetében a közeli kilátás kisebb, 17%-os visszaeséssel járt, de már a legelsőbb modellek is rendkívül nagy holtterekkel rendelkeztek.”
És tényleg nem láthatta! című írásunk itt érhető el.
A nagy SUV-ok vezetőinek egyre csökkenő kilátása a volán mögül tovább növelik a balesetveszélyt, különösen gyermekek esetében. Egy konkrét példa szerint egy Land Rover Defender átlagos magasságú sofőrje nem látja a közvetlenül előtte álló négyéves gyermeket. Ez különösen veszélyes lehet parkoláskor vagy lakóövezetekben, ahol gyermekek játszhatnak az utcán parkoló autók között.
A SUV-ok azonban nemcsak azért jelentenek fokozott egészségügyi veszélyt, mert a méreteikből adódóan az átlagosnál nagyobb baleseti kockázatuk van. A nagyobb tömegű járművek több légszennyező anyagot bocsátanak ki – és nem csak kipufogógáz formájában!
A gumiabroncsok és az útfelület kopása miatt a levegőbe kerülő mikrorészecske-szennyezés a járművek méretének és tömegének növekedésével arányosan nő. Az Emissions Analytics szerint: egy átlagos családi autó gumiabroncs-kopásából 5,8 gramm részecske keletkezik kilométerenként, ami több mint ezerszerese a szabályozott kipufogógáz-kibocsátási határértéknek.
Európa városi területein ma már a nem kipufogógáz eredetű légszennyezés (gumiabroncsok, fékek és útfelület kopása) dominál. Ezek a szálló port, azaz a levegőben lebegő, legfeljebb 10 mikrométer átmérőjű részecskék (PM10) 73%-át, a finomrészecske (PM2.5) szennyezés 60%-át jelentik. A nem kipufogógázból származó finom részecskék bejuthatnak a tüdőbe és a vérkeringésbe, jelentősen hozzájárulva a krónikus betegségekhez és a korai halálozáshoz.
A gumiabroncsok kopásából eredő legszennyezésre korábban már az ADAC is figyelmeztetett. Írásunk itt érhető el.
A problémát súlyosbítja, hogy az ilyen szennyezésekre még nincsenek normák, szabályok, szabványok, ellentétben például a kipufogógázokkal. Márpedig egyes tanulmányok közvetlen ok-okozati kapcsolatot mutattak ki a gumiabroncs-kopásból származó részecskék és a szív-, tüdő-, fejlődési, reprodukciós és rákos megbetegedések között.
Az orvosi kutatások szerint a SUV-okból származó kockázatok nem egyenlően oszlanak el a társadalomban. Az amerikai vizsgálatok kimutatták, hogy a fekete közösségekben felülreprezentáltak a gyalogos- és kerékpáros-balesetek áldozatai. Az egészségügyi szakemberek sürgős intézkedéseket követelnek a trend megfordítására.
Mik lehetnek hatékony megoldások az autóipar SUV-vásárlásra ösztönző marketing kampányaival szemben?
Például az átgondolt parkolási politika!
Párizsban kezdődött, ahol a témában tartott 2024-es népszavazás után magasabb parkolási díjakat vezettek be a nehéz és nagy méretű autókra, kimondva-kimondatlan SUV-okra. Francia (Bordeaux, Grenoble, Lyon) és német városok (Aachen, Köln, Koblenz, Tübingen) is súly vagy méret alapján differenciálják a parkolási díjakat.
Hasonló intézkedéseket már Magyarországon is hoztak. Mind több város belvárosából és budapesti kerületi régi, szűk utcáiból tiltják ki a nagy méretű, nehéz járműveket és fizettetnek velük a többi járműéhez képest lényegesen magasabb parkolási díjat.
Megoldást jelenthet az adóreform is. Az Egyesült Királyságban jelenleg Európa legalacsonyabb adóterhei vonatkoznak a nagyméretű autókra. Egy BMW X5 vételi adója az Egyesült Királyságban 3200 font, míg Franciaországban 66 000 font. Nem meglepő, hogy a legnagyobb SUV-ok eladásai négyszer magasabbak ott, mint Európa más országaiban.
Szakértők azt is javasolják, hogy a forgalmi engedélyeken tüntessék fel a járművek szélességét, hosszúságát és motorháztető-magasságát. Ez nemcsak a döntéshozókat segítené a parkolási szabályok, behajtási korlátozások kialakításában és betartásában, hanem növelné a közvélemény tudatosságát is a járművek méretének növekedésével kapcsolatban.
Vezessék be a „Gyermekláthatósági tesztet” az olyan nemzetközi programokban, mint az Euro NCAP, ezzel is ösztönözzék az alacsonyabb motorháztető-magasságú, ez által biztonságosabb személygépkocsik tervezését.
Az egészségügyi szakembereknek fel kell emelniük szavukat az egészségügyi és környezetvédelmi politikai intézkedések támogatása érdekében, írja a BMJ. A tudományos bizonyítékok egyértelműek: a SUV-ok városi elterjedése közegészségügyi válságot okoz, ami a leginkább a legkiszolgáltatottabb csoportokat – gyermekeket, időseket és általában a védtelen közlekedőket – veszélyezteti.
A nemzetközi kutatások azt bizonyítják, hogy a SUV-ok népszerűségének az elmúlt évtizedekben tapasztalt növekedése ellentétes az egészséges, élhető városok megteremtésének és üzemeltetésének igényével. Az egyre nagyobb járművek gyors üzemű térnyerése súlyosan veszélyezteti a közlekedésbiztonság terén elért eddigi eredményeket is.
A szakértők szerint, ha az összes SUV-t hagyományos személyautóval cserélnék le, a gyalogos- és kerékpáros-halálesetek száma Európában 8%-kal, az Egyesült Államokban pedig 17%-kal csökkenne.
Az orvosok sürgős cselekvést követelnek: az egészségügyi kockázatok ismeretében a politikai döntéshozóknak arányosabbá kell tenniük a parkolási díjakat és az adókat az okozott károkkal. A járműgyártókat pedig szabályozással kell ösztönözni arra, hogy csökkentsék a motorháztető-magasságot és a járművek szélességét. Csak így lehet megállítani azt a veszélyes trendet, amely minden évben újabb, nagyobb és halá- losabb autókat hoz a városi utcákra – írta elemzésében a The BMJ.
F. Gy. A.

