Közlekedésbiztonsági kérdésekről és a magyar autó-motorsport jövőjéről egyeztetett Palkovics László és Jean Todt

A közúti közlekedésbiztonságot érintő intézkedésekről és a magyar autó-motorsport fejlesztését célzó stratégiai kérdésekről egyeztetett munkavacsorán Palkovics László innovációs és technológiai miniszter Jean Todt-tal, a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) elnökével 2020. július 17-én, Budapesten.

A megbeszélésen nagy hangsúlyt kapott az ENSZ fenntartható fejlődési céljainak összefüggésében kezdeményezett közúti biztonsági program, hiszen Jean Todt egyben az ENSZ-főtitkár közúti közlekedésbiztonságért felelős különmegbízottja. Az elnök elismerését fejezte ki a magyar kormánynak az eddig elért előrelépésekért és további határozott fellépést javasol a közúti közlekedési balesetek jelentős csökkentésére.

Palkovics László miniszter tájékoztatta partnerét a magyar közúti közlekedésbiztonsági tapasztalatokról és ehhez kapcsolódóan megvitatták a fenntartható közlekedés feltételeit, valamint az Európai Unió közúti közlekedésbiztonsági céljait. Egyik legfontosabb ezek közül a közúti halálesetek és sérülések számának 2020-2030-ig ötven százalékkal történő csökkentése, majd 2050-ig nullára redukálása. Ennek elérésére javasolt konkrét intézkedésként elhangzott, a biztonsági övek használatának fokozása és a járműpark korszerűsítése.

A kialakult világjárvány egyik következménye az alternatív városi mobilitás (elektromos kerékpárok, robogók, gyaloglás, kerékpározás) felfutása lesz, ami az infrastruktúra biztonságának növelését és az oktatás szükségességét vonja maga után. A kiszolgáltatott úthasználók balesetek elleni védelme érdekében a felek megállapodtak a szükséges intézkedések mielőbbi bevezetésének fontosságáról. Jean Todt megköszönte a magyar kormánynak az Egyesült Nemzetek Közúti Biztonsági Alapjához nyújtott hozzájárulását is, jelezve elkötelezettségüket a globális közúti biztonság iránt.

A miniszter biztosította a FIA elnökét, hogy a magyar autó-motorsport felkészült a járványhelyzet által támasztott kihívásokra és folyamatosak az egyeztetések a szervezők, a járványügyi szakemberek és a kormányzat között. A hétvégi 35. Magyar Nagydíj is a közegészségügyi biztonsági előírások maximális betartása mellett valósul meg.

A találkozó kiemelt témája volt továbbá a Magyar Autó-motorsport Fejlesztési Ügynökség létrehozása is (HUMDA – Hungarian Motorsport Developement Agency), amely a tavasszal elfogadott stratégia megvalósulását segíti. A megfogalmazott célok kiterjednek az infrastruktúra-fejlesztésre, az oktatásra és edzőképzésre, és a sportág jövőbeli támogatására, ezzel a magyar autó-motorsport hosszútávú fejlesztésére.

ITM

Fotó: Iró Zoltán