Lépésben haladva is halálra lehet gázolni egy embert!
- Alapvető KRESZ szabályt sértett a buszsofőr a gázolás előtti pillanatokban.
- 30 éven keresztül vezetett súlyos hiba nélkül, büntetve sem volt soha.
- Egy 23 éves, szabályosan közlekedő nő életébe került a buszsofőr hibája.
Két év fogházbüntetésre ítélte, továbbá két és fél évre a vezetéstől is eltiltotta a Szolnoki Törvényszék jogerős ítéletében azt a buszsofőrt, aki még 2018. februárjában Kecskemét belvárosában az egyik zebrán elgázolt egy 23 éves nőt, aki a helyszínen életét vesztette.
A buszsofőr helyi járatot vezetett, amikor a baleset történt már épp a garázsba tartott. A 23 éves nő átkelt volna a zebrán, a szélső sávban közeledő autó – ahogy a szabályok megkövetelik – megállt a gyalogátkelő előtt, azaz, megadta hölgynek az elsőbbséget az akkor még lámpával nem védett zebránál. (A tragédiát követően közlekedési lámpát telepítettek a helyeik szerint mindig is veszélyesnek tartott átkelőhelyhez.)
A busz azonban annak ellenére nem állt meg, hogy egy autó már a zebra előtt állt. Meglehetősen kis sebességgel ugyan, de folyamatosan haladt előre és elgázolta a zebrán elsőbbsége biztos tudatában gyalogló fiatal nőt.
A napokban megszületett másodfokú ítélet lényegében helyben hagyta az év elején első fokon született verdiktet. A bíróság sem súlyosításra, sem enyhítésre nem talált indokot.
A sofőr, mint azt a bíróság szóvivője az ítélet kihirdetése után elmondta, példás közlekedési előéletű és még soha nem volt büntetve. Ugyanakkor súlyosan megsértett egy elemi KRESZ szabályt, ami nem maradhatott következmények nélkül.
A KRESZ külön pontban (43.§) foglalkozik a gyalogosokkal szemben követendő szabályokkal. Ezek közül a legfontosabb, hogy „Kijelölt gyalogosátkelőhelyen a járművel a gyalogosnak elsőbbséget kell adni”. Útkereszteződésben a kanyarodó járművel akkor is elsőbbséget kell adni a gyalogosnak, ha nincs kijelölt gyalogosátkelőhely, amennyiben azon az úttesten halad át, amelyre a jármű bekanyarodik.
Ugyancsak általános szabályként írja elő a KRESZ az autósok számára, hogy a zebrát a járművezetőknek olyan sebességgel szabad csak megközelíteni, hogy szükség esetén elsőbbségadási kötelezettségének eleget tudjanak tenni. Szükség esetén a gyalogátkelőhely előtt akár meg is tudjanak állni.
A 43§ 3. pontja szerint „A kijelölt gyalogosátkelőhely előtt megálló vagy forgalmi okból álló jármű mellett meg kell állni és továbbhaladni akkor szabad, ha a vezető meggyőződött arról, hogy azt a gyalogosok elsőbbségének a megsértése nélkül megteheti”
Ez utóbbi szabályt szegte meg a busz vezetője, amikor annak ellenére nem állt meg a zebra előtt, hogy a mellette lévő sávban egy autó állt. Ebből a szempontból teljességgel közömbös, hogy a szóban forgó autó miért állt ott. Akkor is meg kellett volna állni a buszsofőrnek, ha az a másik jármű csak szabálytalanul leparkolt volna a zebra előtt vagy műszaki okok miatt vesztegel ott.
Bár a KRESZ védi a gyalogosokat a zebrán, nem árt ezért, ha ők is tisztában vannak azzal, hogy egy még kis sebességgel közeledő autó is okozhat halálos balesetet, ha gyalogosnak ütközik. És nem árt emlékezni arra a szomorú tényre sem, hogy tudniillik rengetegen nyugszanak a temetőkben, akiknek a zebrán (vagy másol) elsőbbségük volt.
Még akkor is tanácsos körülnézni, ha a gyalogátkelőhelyet jelzőlámpa védi. Soha nem lehet tudni, hogy mikor jön egy ittas vagy kimerült, netán egyszerűen csak figyelmetlen autós, aki nem vette észre, vagy észrevette, de nem érdekelte a piros lámpa.
Még inkább célszerű körülnézni akkor – amúgy olyankor kötelező is –, ha olyan úton kelünk át, ahol nincs lámpa. Tény ugyanis is az, hogy sok autós fütyül a gyalogátkelőhelyeket jelző táblákra, nem tartja be a megközelítésükre vonatkozó előírásokat se, ahogy az is tény, hogy a gyalogosok között is vannak, akik abból indulnak ki, hogy mivel elsőbbségük van a zebrán, azt az autósoknak meg kell adniuk, nekik tehát semmiféle felelősségük nincs attól kezdve, hogy leléptek az úttestről.
Ez persze így igaz is meg nem is. Nem mindegy ugyanis, hogy mikor és hogyan lép le valaki az úttestre. Az autónak ugyanis igen kis sebesség mellett is kell némi idő a megálláshoz. A fékút alacsony sebesség esetén sem nullázódik le, csak rövidül.
A kecskeméti buszsofőr 30 évet vezetett hibátlanul, mégis elkövetett egy súlyos hibát, nem állt meg ott, ahol meg kellett volna állnia. És ez egy ember életébe került. Nem száguldozott, még csak tempósan sem hajtott. Mégis megtörtént a baj…
F.Gy.A.