Mit nem tudnak a gyerekek? II. rész

• Ahogy nőnek, egyre kevesebbet tudnak a közlekedésről ahhoz képest, amit tudniuk kellene
• Gondot okoz szinte minden korosztályban a közlekedési táblák felismerése és az úton való átkelés
• Még a kamaszok sem értik, miért kockázatos egy parkoló autó mögül az úttestre lépni
• Sokak számára még az sem egyértelmű mit kell tenni akkor, ha zölden villog a lámpa
• Vannak szabályok, amiket soha nem tanulnak meg rendesen a gyerekek

Mit nem tudnak a gyerekek? A Közlekedéstudományi Intézet kutatói 144 óvoda, általános és középiskola diákjainak kikérdezésével arra a kérdésre kereste a választ, hogyan változik a felnövekvő korosztályok közlekedési attitűdje, felismerik-e a veszélyhelyzeteket, ugyanazt tekintik-e veszélynek, mint a felnőttek. Vizsgálták továbbá, hogy kerékpárosként, segédmotoros kerékpár vezetőjeként, gyalogosként, személygépkocsiban, illetve tömegközlekedési eszközön utazóként tisztában vannak-e a szabályokkal.

A felmérés értelemszerűen arra is rávilágított, hogy mit nem tudnak az egyes korosztályok abból, amit életkoruk alapján már tudniuk kellene. Emlékeztetőül: mint már korábban írtunk róla, az óvodás korúak még a maguk szintjén szinte tökéletesen tudják hogyan kellene szabályosan és biztonságosan közlekedni. Átlagosan az elvárt ismeretekre vonatkozó kérdések 80 százalékára pontos választ adtak. Azonban a felnövekvő korosztályoknál már egyre nő a különbség az adott korban elvárt és a tényleges tudásuk között.

A 9-12. osztályok és az idősebbek már fele annyit sem tudnak a közlekedés szabályairól, mint kellene, miközben egyre kockázatvállalóbbak. Márpedig az igencsak veszélyes koktél az utakon, ha a szabályok nem ismerete túlzott kockázatvállalással párosul. Annál már csak egy veszélyesebb van: amikor valaki ismeri ugyan a szabályokat, de nemes egyszerűséggel tesz rájuk.

A kutatók épp ezért hívták fel jelentésük végén a figyelmet arra, hogy a közlekedés oktatása, a közlekedésre nevelés és a közlekedési attitűd alakításának folyamatosnak kell lennie az iskolai oktatásban. Magyarán nem lehet harmadikban vagy hatodikban (vagy bármely más évfolyamban) néhány osztályfőnöki órával letudni a témát.

Emellett nemcsak a közlekedési szabályokat kell oktatni, formálni kell, illetve kellene a gyerekek véleményét (például azzal kapcsolatban, hogy mi biztonságos és mi veszélyes), valamint a közlekedési attitűdjét is.

Az óvodásoknál még nagyjából rendben van az elvárt és a tényleges tudás aránya (80%), amit a szakemberek azzal magyaráznak, hogy az ovikban még viszonylag sokat foglalkoznak a témával a kicsikkel. A legkisebbeknek egyedül az a kérdés okozott gondot, hogy miként kell szabályosan közlekedni a járdán.

Kérem, most mindenki takarja le a következő bekezdést és válaszoljon erre a kérdésre! Nos? Sikerült? Akkor haladjunk!

A helyes válasz, hogy a járdának az úttesttől távolabbi (belső) részén szülői kísérettel. Célszerűen apu vagy anyu kezét fogva.

Kimutatható volt még némi bizonytalanság a tekintetben is, hogy mik tartoznak a kerékpárosok kötelező felszerelései körébe, és, hogy a zebrán mikor van elsőbbsége. Az előbbi minden bizonnyal azzal indokolható, hogy ők még nem használnak kerékpárt, önállóan legalábbis nem. Ami pedig a kinek van elsőbbsége a zebrán kérdést illeti, az apróságok mentségére legyen mondva, a napi gyakorlatot elnézve ezzel a felnőttek jelentős része sincs tisztában, vagy ha tisztában is van vele, nem tarja be a szabályokat.

A kerékpározással kapcsolatos ismeretek hiányosságai kimutathatók a további korosztályoknál is. Még az első-másodikosok sem igen bicikliznek egyedül, a szakemberek szerint ennek ellenére ebben a korban már kívánatos megtanítani velük a legfontosabb szabályokat, hogy a pár évvel későbbi önálló (és biztonságos) kerékpáros közlekedéshez szükséges szabályok mielőbb bevésődjenek a tudásukba.

A kutatók szerint ugyanakkor az ő korukban elvárt szinthez képest kevésbé ismerik a közúti jelzéseket, a szükségesnek tartottnál gyengébb például a táblaismeretük. A legrosszabb eredményt azonban az úttesten való közlekedés tekintetében produkálta ez a korosztály a felmérés alatt, ami több mint aggasztó, ha abból indulunk ki, hogy ez a korosztály már önállóan is közlekedhet, és sok helyen közlekedik is gyalogosan, olykor tömegközlekedéssel is.

A későbbi korosztályoknál tovább nő az elvárt és a tényleges tudás közti különbség. A 3.-4. osztályban a gyalogos és a kerékpáros közlekedési ismeretek mutattak gyengébb eredményt, pedig ez a korosztály már gyakran önállóan közlekedik, akár már kerékpárral is. Nem ismerik kellőképpen az úttesten való átkelés szabályait, sem a lámpás, sem a  lámpa nélküli kereszteződésekre vonatkozókat.

A kutatás rámutatott, hogy ennél a korosztálynál már külön is érdemes lenne foglalkozni azzal a kérdéssel, hogy milyen kockázatokkal jár, ha valaki parkoló jármű mögül lép az úttestre. Ebben a témakörben ugyanis komoly hiányosságokat tárt fel a vizsgálat a tudásukban. Nem mellesleg a gyermekbalesetek okai között is előkelő helyet foglal el az, hogy a gyerekek a körültekintés nélkül, illetve parkoló autók vagy utcabútorok takarásából lépnek az úttestre az autók elé, közé.

A nem megfelelő táblaismeret és a gyalogosokra, kerékpárosokra vonatkozó közlekedési szabályismeret az 5.-6. osztályosok körében is hagy kívánni valót maga után. A szakértők szerint mind az iskolában, mind otthon többet kellene beszélni ezekről a kérdésekről. És még ez a korosztály sincs tisztában azzal, hogy mik tartoznak a kerékpárosok kötelező felszerelései közé, nem ismerik kellőképpen a közlekedési táblákat, ahogy azt sem, hogyan kell szabályosan átkelni az úttesten.

A kutatás szerint ezeket a hiányosságokat a későbbiekben sem sikerül pótolni. a 7.-8. osztályosok gyalogos és önálló kerékpáros közlekedési ismereteik a leghézagosabbak. De még nekik is kihívást jelent eldönteni, mi a teendő, ha a gyalogátkelőhelyen zölden villog a lámpa, ők sem tudják, értik, milyen kockázatokkal jár egy autó takarásából az úttestre lépni, és a kerékpárosok kötelező felszereléséről éppolyan hiányos a tudásuk, mint az előző korosztályoké.

És ez, mármint az adott korosztálytól elvárt és a tényleges tudás közti szakadék csak tovább nő a 9.-12. osztályokban, ahol még mindig gond a nem megfelelő táblaismeret, és a kerékpárok kötelező tartozékait sem sikerül még ekkor sem felsorolni, noha ez a korosztály már rendszeresen használja a kerékpárt önállóan. Általában is hiányosságokat találtak e korosztály gyalogos és kerékpáros közlekedési ismereteiben. Nem mindenki tudta (sokan nem), hogyan kell szabályosan közlekedni az úton, képtelenek voltak megosztani a figyelmüket, ami pedig elengedhetetlen követelmény azzal szemben, aki a forgalomban bármilyen járművel, de még akár gyalog is részt kíván venni.

A kutatás rávilágított arra is, hogy már 5.-6. osztályos kortól foglalkozni kellene az iskolában (de nemcsak ott) azzal is, hogy miként kell viselkedni a különböző közlekedési szituációkban, és a különböző helyzetek helyes megítélését is segíteni, fejleszteni kellene. A nem biztonságtudatos közlekedés és a kevés közlekedési ismeret együttesen komoly kockázatot jelent a gyerekekre és a többi közlekedőre nézve. Ha eddig és ebben a korban nem sikerült, nem sikerül biztonságtudatosságot tanítani a gyerekekkel, később még nehezebb, már-már lehetetlen lesz.

Különösen akkor, ha a felnőttek rossz példát mutatnak, és ha a családban egyáltalán nem foglalkoznak azzal, hogy megtanítsák a gyereket biztonságosan közlekedni. Ha a felnövekvő korosztályok csak annyit és csak azt tanulják meg e témában, amit az iskolában muszáj megtanulni és amit otthon vagy a környezetükben élő felnőttektől látnak. Utóbbiak viszont az esetek többségében rossz példát mutatnak.

A gyerekek többsége veszélyesnek, rossznak tartja az ittas vezetést. Ugyanakkor minden tizedik gyerek ült már olyan autóban, amit ittas sofőr vezetett. Az esetek több mint a felében (53%)  valamelyik közvetlen családtag vezette az autót ittasan, 40 százalékában pedig egy ismerőse.

F.Gy.A.