Most még megúszta

  • Három éven belül összesen 1,25 millió forintra bírságolták és kétszer eltiltották a gépjármű-vezetéstől, mégis volán mögé ült.
  • Indulás előtt még legurított egy üveg vörösbort, majd elindult egy, a lakhelyétől 40 kilométerre fekvő somogyi településre.
  • Út közben árokba csúszott, most még majdnem mindent megúszott. De vajon mi lesz legközelebb? És mikor lesz a legközelebb?

A kép illusztráció.

Három évvel ezelőtt, majd tavaly is eltiltották a járművezetéstől, mindez azonban nem zavarta  a 46 éves férfit abban, hogy továbbra is vezessen. Sőt, még a vezetés előtti ivásban sem.

Tavaly, a második eltiltása után újra volán mögé ült, hogy Baranya megyei lakhelyéről, egy onnan 40 kilométerre fekvő Kaposvár melletti kis faluba autózzon. Előtte azonban megivott egy üveg vörösbort.

A Somogy megyei Lad községig jutott, ahol az egyik kanyarban elvesztette uralmát a járműve felett és az autója másodperceken belül a vízelvezető árokban landolt. Az ittas sofőr sérülések nélkül megúszta a balesetet, az autója azonban az árokban ragadt, így, ha akarta sem tudta volna elmismásolni a dolgot.

A helyszínre érkező rendőrök megszondáztatták, ekkor derült ki, hogy ittasan vezetett. Majd röviddel ezután az is, hogy nincs jogosítványa.

A Somogy Megyei Főügyészség szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleménye szerint nem ez volt az első eset, amikor a vádlottal szemben ittas vezetés miatt intézkedett a rendőrség. 2018-ban 500 ezer forint pénzbüntetésre és egy év járművezetéstől eltiltásra, majd 2020-ban 750 ezer forint pénzbüntetésre, valamint három és fél év járművezetéstől eltiltásra ítélte őt a bíróság.

Az újabb eset után a Kaposvári Járási Ügyészség Barcsi Kirendeltsége ittas állapotban elkövetett járművezetés vétsége miatt emelt vádat ellene és a Barcsi Járásbíróság – az ügyészi váddal egyezően kimondta a bűnösségét. Egy év öt hónap fogházbüntetést kapott – aminek a végrehajtását azonban két év próbaidőre felfüggesztették –, emellett hat évre eltiltották a  közúti járművezetéstől.

Az ítéletet az ügyészség tudomásul vette, míg a védelem enyhítésért fellebbezett.

Utoljára úszta meg azonban ilyen olcsón a 46 éves vádlott, hogy eltiltás hatálya alatt vezetett. Miként arról lapunk is beszámolt, a parlament nemrég módosította a Büntető Törvénykönyvet. 2021. május 14. óta, aki eltiltás hatálya alatt vezet – attól függően, hogy szabálysértési vagy büntető eljárásban tiltották el a vezetéstől egy, illetve három év szabadságvesztés büntetést kaphat – az egyéb jogsértéseiért kiszabható büntetései mellett.

A kormány azt követően terjesztette be az Országgyűlésnek a törvénymódosító javaslatát, hogy az utóbbi időben elszaporodtak az olyan súlyos, olykor halálos kimenetelű közlekedési balesetek, amiket vezetéstől eltiltott, nem ritkán többszörösen eltiltott sofőrök okoztak. A jogalkotó véget akart vetni a „minek a jogsi, nem az vezet, hanem én” össznépi sportnak, amit túl sokan játszottak olyanok, akik eltiltás hatálya alatt súlyos balesetet is okoztak.

Több esetről lapunk is beszámolt, amikor egy sofőr pár órával az után, hogy elvették a jogosítványát újra volán mögé ült; pechére még szolgálatban voltak azok a rendőrök, akik kevéssel azelőtt intézkedte vele szemben. Ekkor már őrizetbe vették.

Arra is volt példa, hogy az ország különböző hatóságai együtt négyszer tiltottak el egy sofőrt, mégis vezetett, mintha mi sem történt volna.

Nyilvánvalóvá vált, hogy egyes sofőröket a korábbi, szabályok szerint kiszabható pár tízezer forintos bírság nem tartott vissza attól, hogy akkor is vezessenek, ha a szabálysértési eljárásban vagy büntetőügyben hozott jogerős határozat tiltották meg nekik a gépjárművezetést.

A most nem jogerősen elítélt férfi – bármilyen döntés szülessen is másodfokon az ügyében – nagy valószínűséggel utoljára kerülte el a fogházat vagy a börtönt. Ha az elkövetkező hat évben volán mögé ül (már, ha az eltiltás hatálya másodfokon nem változik), azt annak tudatában teszi majd, hogy elég lebuknia egy rutinszerű közlekedési ellenőrzésen és máris három év börtön lebeg a feje felett, akkor is, ha semmi más bűntettet vagy szabálysértést nem követett el.

Nem érdemes sem neki, sem másnap arra bazírozni, hogy a bíróságok (kezdetben legalábbis még) úgy sem fognak súlyos ítéleteket kiszabni csak azért, mert valaki eltiltás hatálya alatt vezetett.  „Csak azért nem küldenek rács mögé senkit!” Még akkor sem érdemes ebben bízni, ha nemcsak a közvélekedés, a vádlók, sőt egyes védők szerint is túlságosan is enyhék olykor a közlekedési bűnügyekben hozott bírósági ítéletek.

Az utóbbi időben változóban van a hatóságok hozzáállása. Nemrég nyilatkozta a Legfőbb Ügyészség szóvivője lapunknak, hogy a legdurvább és a túlságosan elszaporodott közlekedési bűncselekmények esetén szigorítanak. Például a büntetőfékezőket mind nagyobb számban szeretnék rács mögött tudni.

Nem kell túl nagy jóstehetség ahhoz, hogy ha már a kormány és a parlament is megelégelte, hogy a közlekedők egy része semmibe veszi a jogszabályokat és az azok megsértéséért kiszabott szankciókat is (például a vezetéstől eltiltást), előbb-utóbb az ügyészi, majd a bírói gyakorlat is meg fog változni.

Fazekas Géza, a Legfőbb Ügyészség szóvivője lapunknak azt mondta: „Az ügyészség szerint a közlekedési morál Magyarországon általában véve alacsony szintű, ami a szándékos és a gondatlan bűncselekményekkel szemben is határozott fellépést kíván”. [Az interjú teljes terjedelmében itt érhető el.]

F.Gy.A.