Se így, se úgy ne terheljük tovább a kórházakat!

  • A korlátozások enyhítése nem vonatkozik a fővárosiakra és a Pest megyeiekre.
  • Több vidéki település is megszigorítja a Budapestről hozzájuk kirándulni, szórakozni igyekvőkre vonatkozó szabályokat.
  • Legyünk óvatosak a járműveinkkel, mert a berozsdásodás nem csak a vezetői rutinunkra, hanem az autónk, motorunk alkatrészeire is rossz hatással lehet!

Hosszú hetek után ma kisebb fordulópontjához érkezik a koronavírus-járvány és vele együtt a korlátozó intézkedések is engednek némiképpen a szorításukból. Legalábbis az ország nagy részén, nem számítva azonban Budapestet és Pest megyét. A fővárosiak és a környékbeliek élete tehát egyelőre nem sokat változik, mégis mintha a vidékiekkel együtt mi is fellélegezhetnénk egy kicsit. Mert a korlátozások enyhítése egy olyan folyamat kezdete, amelynek a végén – reményeink szerint mihamarabb – mi fővárosiak is ott leszünk. Addig azonban még van dolgunk bőven.
Hogy a legfontosabbal kezdjem: vigyázni a vidéken élő honfitársainkra, akiket szerencsére kisebb erővel sújt a járvány. Az enyhítés elsősorban most rájuk vonatkozik, ezért minden fővárosit kérünk arra, hogy ezt követően se szállják meg a vidéki városok és települések kirándulóhelyeit, fürdőit és éttermeit, mert akkor minden eddigi erőfeszítésünket sutba dobhatjuk. Örüljünk együtt velük, akik már egy kicsit közelebb kerülhetnek a normális életvitelükhöz, mi pedig viseljük még türelemmel a korlátozásokat abban a tudatban, hogy már valóban a célegyenesben vagyunk. Ne most – a célszalag előtt pár méterrel – adjuk fel!
Ismerve azonban a habitusunkat, szinte biztosak lehetünk abban, hogy a kérések, a felhívások és a tiltások ellenére is lesznek majd olyanok, akik úgy gondolják, rájuk nem vonatkoznak a szabályok, nekik elegük volt már a bezártságból, a karanténos életből, és nekivágnak az ország útjainak. Higgyék el, sajnos ez nem egy légből kapott gondolat, az enyhítések kihirdetése óta volt alkalmam elkapni egy-egy beszélgetésfoszlányt, amelyből az derült ki, hogy a most következő időszakot sokat már a járvány befejeztének tekintik, és mintha mi sem történt volna, útnak indulnak. NE tegyék!
Ám, ha minden figyelmeztetés ellenére sem sikerül betartaniuk a szabályokat, legalább tegyék óvatosan. Különösen vonatkozik ez a tanács azokra az autósokra és motorosokra, akik az elmúlt hetekben kiestek a rutinjukból, ráadásul még a járműveik sem heverték ki a karantént. A kissé berozsdásodott féktárcsák a berozsdásodott vezetési gyakorlattal párosulva tragikus következményekkel járhatnak. Ha úgy döntenek, hogy minden körülmények között mégis útra kelnek, gondolják át, hogy érdemes-e sietni valahova, kockára téve a saját és szeretteik életét, testi épségét csak azért, hogy tíz perccel előbb érjenek egy olyan helyre, ahol egyórás késedelmet sem jegyez fel a világon senki.
Ha eddig megúsztuk a kórházat vírus nélkül, egy baleset sem hiányzik senki életéből. Mert mindenkit hazavárnak!
De a legjobb és a legkevésbé veszélyes – otthon maradni!

S.G.