Tényleg megéri néhány másodperc?

Néhány hét elteltével még mindig élénken élnek bennem a kaliforniai közlekedési tapasztalataim. Főként annak köszönhetően, hogy itthon naponta szembesülök az ottani közlekedési morál ellenkezőjével.
Most éppen egy tegnapelőtti esemény kapcsán éreztem kényszert arra, hogy a számítógép elé üljek, mert egyébként egy kicsit belefásultan nézem már a körülöttem zajló közlekedőket.
Akihez esetleg nem jutott el a hír, az Erzsébet körúton egy 45 éves férfi fejbe rúgta az őt nem beengedő autós hölgy szintén hölgy utasát. Vizsgáljuk meg ezt a helyzetet több oldalról! Kezdjük azzal, hogy minden körülmények között elítélem az erőszakot, azt meg különösen, ha egy férfi az, aki megüt (megrúg!) egy nőt. Szerintem az ilyen esetre nincs mentség, ám hogy sikerüljön objektíven értékelni a helyzetet, helyezzük a történteket a magyar valóság terébe. Ehhez először is el kellene fogadni, hogy mindenki siet, minden – másoktól elcsent – percért képesek vagyunk élet-halál harcot vívni. Értsük ezt szó szerint, hiszen frontálisan is többnyire azok szoktak ütközni, akik az életük árán is szeretnének egy-két percet nyerni. Sajnos az ilyen manőverekért gyakran ártatlanok is az életükkel, testi épségükkel fizetnek, az időt nyerők pedig – jó esetben – börtönben tölthetnek sokkal több időt, mint amennyit megspóroltak. Hogy hova is rohanunk állandóan, hogy mitől lesz idegbeteg ámokfutó abból, aki néhány perccel azelőtt még simán ráért kávézgatni, beszélgetni, nem tudom.
Olyan utcában lakom, amelybe telizöldnél lehet (lehetne) bekanyarodni. Ma már csak mosolyogni tudok azon, hogy havonta talán egyszer fordul elő, ha az egyik szembejövök közül jelez valaki, hogy befordulhatok elé. Pedig csak annyit kellene tenniük, hogy egyetlen pillanatra elveszik a gázt, és elengednek. De nem. Nyilván sietnek valahova. Nyilván azok is sietnek, akik a reggeli csúcsforgalomban a saját kertkapumból nem engednek kifordulni. Pedig áll a sor a ház előtt, de ez senkit nem hat meg. Mert sietnek.
A rendőrség talán pontosan tudja, hány olyan baleset történik naponta az utakon, amelyek abból erednek, hogy az előzésben lévőt nem engedik vissza a sorba. Pedig legtöbbször akkor és ott is elég lenne egy gázelvétel. De nem. Inkább a halál! Mert meg akarjuk nevelni a renitenst, aki vette a bátorságot, hogy megelőzzön bennünket. Pedig ugyan kinek nem volt még „necces” előzése, amikor persze jó lenne (lett volna), ha akad egy udvarias sofőr.
Visszatérve az Erzsébet körúton történtekre, valami ilyesmi történhetett. Találkoztak azok, akiknek fogalmuk sincs a normális együttélés szabályairól. A sértettek autóját vezető hölgy is nyilván sietett, és vagy szándékosan nem engedte be az erőszakos férfit, arra gondolva, hogy mindenki várja ki a sorát, vagy véletlenül, mert észre sem vette (csőlátóknál ez sem kivételes dolog). Az agresszív bunkó meg úgy gondolta, hogy ő bicepszből is megold egy ilyen helyzetet, móresre tanítja azt, akinek amúgy elsőbbsége van. Nem ismerem a pontos helyet, nem tudom, hogy esetleg nem fogyott-e el a sáv a férfi autója előtt, ami azért egy más helyzet, mint az, ha pusztán csak időt akart nyerni. De voltaképpen mindegy is. Elvesztegetett vagy éppen megszerzett másodpercek miatt olyan helyzet alakult ki, amelyre egyik fél sem lehet büszke.
Szeretem ezt az országot, ezért is mondom azt: minden polgára érdekében nagyon fontos és sürgető lenne, hogy ilyen esetek ne forduljanak elő, hogy egy kicsit hasonlítsunk már azokhoz, akiknek van fogalmuk a közlekedési morálról.
S.G.