Udvarias figyelmeztetés!
- Maszkviselésre ösztönzik a biztonsági kamerák még a renitens utasokat is.
- Több tízezer négyzetméternyi felületet kell naponta fertőtleníteni a BKV-nál.
- Napi 25-30 millióba kerül csak a járművek tisztán tartása a közlekedési cégnek.
- Az utasok többsége fegyelmezetten tudomásul veszi a korlátozásokat.
Napi 25-30 millió forintjába került a BKV-nak a mintegy 1200 járművének a koronavírus-járvány miatt elrendelt fertőtlenítő takarítása – válaszolta lapunk kérdésére a közlekedési társaság sajtóosztálya. Három szerződéses partnerük naponta mintegy 78 ezer négyzetméternyi fém, műanyag, üveg, bőr és textil felületet tisztítanak meg az adott anyagon alkalmazható leghatékonyabb szerekkel és technológiákkal.
A BKV azon közlekedési társaságok közé tartozik, amelyek nagy tömegeket szállítanak naponta, és emiatt már a koronavírus-járvány kitörése óta fokozottan ügyelnie kell mindazon higiéniás szabályok betartására, amelyekkel lassítható a vírus terjedése és megvédhetik az utasokat, illetve a társaság alkalmazottjait a megfertőződéstől.
A buszsofőröket nem küldhették home office-ba, ám sok munkakört a közlekedési társaságnál is otthonról látnak el az alkalmazottak.
Akinek muszáj bemenni dolgozni, azok számára – mint írták – minden végállomáson fertőtlenítő hatású kéztisztítót helyeztek ki, a járművezetőket ellátták saját kézfertőtlenítővel és maszkkal. Gumikesztyűt és gyűjtőzsákot kaptak a talált tárgyakkal foglalkozó dolgozók.
Már a járvány kezdetén megtiltották a felszállást a buszok első ajtóin, nem is nyíltak ki attól kezdve ezek nem is nyíltak ki, később a vezetőfülke előtti részt – ez többnyire az első üléssort jelenti – lekordonozták. Figyelmeztető táblákat is kihelyeztek, hogy oda senki ne üljön a sofőr egészségnek védelmében.
Ennek ellenére volt, aki nem törődött a figyelmeztetéssel. Néhányan fenyegetőztek és szidalmazták a sofőröket, ha rájuk szóltak, hogy tartsák be a járványügyi előírásokat. Komolyabb atrocitás – a Budapesti Közlekedési Központ tájékoztatása szerint – egyetlen busz, troli vagy villamosvezetőt sem ért.
A BKK-tól kapott tájékoztatás szerint csak néhány esetben fordult elő, hogy az utas túllőtt a célon. Néhány esetről más utasok videofelvételt készítettek, amit elküldtek a televízióknak és az internetes újságoknak is, és amely felvételek a rendőrség érdeklődését is felkeltették. Ám ez a néhány eset is elég volt ahhoz, hogy a BKK felhívja dolgozóit arra, hogy mint közfeladatot ellátó személyek minden atrocitást azonnal jelentsenek.
A járványügyi előírásokat azonban mind a BKK, mind a BKV tájékoztatása szerint az utazóközönség döntő része fegyelmezetten tudomásul veszi. Ezzel együtt nemcsak a dolgozóikat, az utasokat is arra kérik, ha azt látják, hogy valaki nem tartja be az előírásokat, udvariasan figyelmeztessék.
A minap a 3-as metrón néhány fiatal hevesen vitatkozott valamiről, miközben egyikük telefonján egy videót néztek. Nem volt rajtuk maszk. A nyakukban lógott, gondolom, amíg a jegyellenőrök előtt elhaladtak szabályosan viselték, de aztán már nem. Zavarhatta őket a beszélgetésben.
Csak páran voltunk akkor éppen a kocsiban. Valaki csendesen rájuk szólt, de annyira belefeledkeztek a beszélgetésbe, hogy láthatóan észre sem vették. Amikor azonban a következő állomásról indulóban megszólalt a hangosbemondó, hogy a kocsikban biztonsági kamerák működnek, amelyek felvételeit jogsértés és a járványügyi előírások megsértése esetén bizonyítékként átadják az illetékes hatóságoknak, a fiúk hirtelen felkapták a maszkot.
Lehet ezt így is. Persze ez nem egy előre felvett udvarias figyelmeztető szöveg volt, legalábbis más szerelvényeken efféle felhívást nem hallottam, pedig egy-egy nyakban viselt maszkkal utazót szinte minden metrószerelvényen látni.
Annak ellenére is vagánykodnak némelyek, hogy a BKK több fórumon is egyértelművé tette: a közegészségügyi szabályok megsértőit kizárják az utazásból.
F.Gy.A.