Változtassuk meg a napi rutint!

Azt hiszem nincs nagy kockázat abban, ha kijelentem, hogy ez a koronavírussal terhelt időszak nem az autózás aranykoraként fog bevonulni a történelembe. Jól láthatóan csökkent a közúti forgalom az országban, ami több szempontból is hasznos lehet, legfőképpen azért, mert egyre többen veszik komolyan a kormányzat és a szakemberek tanácsait, azaz, hogy lehetőség szerint mindenki maradjon otthon, ha tetszik önkéntes karanténban, de legalábbis kerülje a több személlyel való találkozókat. Tudom, hogy ez sokaknak okoz komoly problémát, hiszen például nem kevesen dolgoznak azért, hogy az ország – a veszélyhelyzetben is – működőképes maradjon.

És ennél a pontnál meg is állnék egy pillanatra, csupán azért, hogy a közlekedés biztonságával foglalkozó oldalunk nevében is köszönetet mondjunk mindazoknak, akik – saját egészségüket is kockára téve – áldozatos munkát végeznek a fertőzés visszaszorítása érdekében. Kalapot emelünk tehát az orvosok, a járványügyi szakemberek, a szakápolók, a hatósági munkatársak, a rendőrök, a katonák, a pedagógusok, a személy- és áruszállításban résztvevő gépkocsivezetők, a logisztikai szakemberek, illetve a bolti dolgozók előtt. És természetesen azok előtt is, akik ebből a felsorolásból – önhibámból – ezúttal kimaradtak, de munkájukra, háttértevékenységükre számítani lehet.

Visszatérve a közúti forgalomhoz, vélhetően nem tartunk még a végén a forgalomcsökkenésnek, hiszen nálunk azért van még mozgás az utakon, nem úgy, mint Európa meghatározó világvárosaiban, ahonnan megdöbbentő képeket láthatunk a híradásokból. Most és az elkövetkező hetekben-hónapokban talán nem annyira a balesetek jelentenek majd gondot, hanem az, hogy vajon mit fogunk csinálni autózás helyett. Korunk emberét már az is rosszul érintette, ha egy pár órás áramszünetet kellett elviselnie, egy otthon felejtett mobiltelefon pedig már komoly pánikhangulatot keltett. Ezt a jól felépített, legtöbbször olajozottan működő világunkat teperte le – reményeink szerint csak átmenetileg – a koronavírus, amely mögött óriási az üresség. Mert ebben a pillanatban már nemcsak autóról, mobiltelefonról vagy plázákban való barangolásokról van szó. Hanem arról, hogy mivel üssük el az időt otthon az elkövetkező, egyelőre kiszámíthatatlanul rövid vagy hosszú időszakban.

Bár a váratlant nehéz fokozni, most mégis azt mondom, rettenetesen váratlanul ért minket ez a helyzet. Néhány hete még a legtöbben a nyári szabadságuk ütemezésével, várható utazásuk foglalásával, tervezgetésével, a húsvéti hosszú hétvége programjával foglalatoskodtak, ma pedig a túlélés lett az első számú feladatunk, mindent, de mindent alárendelve ennek.

Szeretném azonban leszögezni, hogy a helyzet nem reménytelen. Néhány kollégámnak már említettem, hogy most egy kicsit úgy érzem magam, mint annak idején, amikor bevonultam katonának. Akkor apám, aki két világháborút is megélt, azt tanácsolta, hogy ne törődjek semmivel, gondoljak arra, hogy az előttem álló két évbe úgyis minden belefér. És megérte változtatni a hozzáállásomon. S bár betegség éppen nem fenyegetett, a korábbi civil életmódomhoz képest ingerszegény, lelassult élet, a bezártság csak úgy volt elviselhető, hogy nem számoltam a napokat, és igyekeztem mindenben a jót meglátni. És persze sokat segített a pontos napirend. És ezzel el is jutottam a lényeghez, amikor azt kérdeztem, vajon mit fogunk csinálni autózás helyett, mihez kezdünk magunkkal.

Először is el kell fogadnunk, hogy baromi nagyot tapostunk a féken. Olyannyira, hogy a napi rutinunkat akár sutba is dobhatnánk, ha nem lenne fontos ezek után is a napirend, ami a normális tudatállapot alapja. A kulcsszó tehát most a lassulás elviselése, de az átmeneti „légüres tér” jelentős táptalajt adhat a kreativitásnak is. Biztos vagyok abban, hogy a járvány elmúltával – éppen a kreativitás okán – olyan iparágak és szakmák kerülnek majd felszínre, amelyekről eddig nem is hallottunk, és az átrendeződő világban ezeknek hallatlan előnye lesz. A jól összeállított napirend – akár a home office-ban végzett munkát is beleértve – különös jelentőséggel bír.
Egy kis kitérőt engedélyezve magamnak elmondanám, hogy csaknem három évtizede interjút készítettem Kopár István földkörüli vitorlázónkkal, akinek szavai azóta is iránymutatók, és ezekben a napokban különösen megfontolandók. Mondanivalója lényege az volt, hogy amikor több mint egy hónapig csak vizet látott maga körül, az tartotta meg az emberi mivoltát, hogy a tudatával is harcolva körömszakadtáig ragaszkodott a napirendjéhez. Az adott időben való tisztálkodáshoz, a borotválkozáshoz, a körülményekhez képest kulturált étkezéshez és a testedzéshez. Nyilván senki nem szólt volna rá, amiért borotválatlanul, netán kicsit megpocakosodva szeli az óceán hullámait, de – mint mondta – erőt vett magán, mert ember akart maradni.

Most, amikor nagyon sűrű évek és napok után magam is home office-ba kényszerültem, nem titkolom, kezdetben számomra is furcsa volt helyzet. De az első napok „téblábolása” után már szinte teljes az újratervezett napirendem. Az autóm ugyan hiába várja, hogy beindítsam, de komolyan veszem az itthoni munkát, ezért a napi reggeli rutin semmiben sem különbözik a korábban megszokottól, azaz a napom most is reggel hatkor kezdődik. Mint ahogy a feleségemé is, aki nyolckor hozzám hasonlóan „bemegy” az otthoni hivatalába. Olykor-olykor rátekintek a legfrissebb hírekre, amelyek amúgy is hozzátartoznak egy újságíró életéhez. Aztán, ahogy lenni szokott, a konditerem következik, amelyet szintén home office-ba tettem. Az átmeneti időre elköszöntem a súlyzók világától, helyette – teljesen kihalt helyen – futással és itthoni saját súlyos edzéssel támogatom meg az immunrendszeremet. Egyszóval mély meggyőződésem, hogy a legfontosabb feladat most az otthon maradottaknak a megfelelő napirend kialakítása, amelyhez viszont – ahogy Kopár Istvántól is hallottam – ragaszkodni kell. Higgyék el, ha ezt tesszük, megkíméljük magunkat az összezártságból eredő családi vitáktól is. És persze a taposómalom után marad idő a kreatív gondolatok összeszedésére, amelyre szükség lesz a vírus távoztával. Használjuk ki ezt a – remélhetőleg nem túl hosszú – kényszerszünetet arra, hogy átgondoljuk az újrakezdés, a majdani fellendülés időszakát. Mert, ahogy az élet a kétévnyi katonaság, sőt a pénzügyi-gazdasági világválság után is folytatódott, úgy a koronavírus után is folytatódik majd.

S.G.