Véglegesen eltiltották a járművezetéstől a kokainos gázolót

  • Jogerős: öt és fél év börtönt kapott a zuglói gázoló, a börtönbe vonulásáig nem hagyhatja el a lakóhelyét
  • A bíróság kimondta: kokain hatása alatt vezetett, amikor elgázolt egy 85 éves férfit, nem utólag szívott fel két csíkot
  • Észlelnie kellett, hogy elgázolt valakit, még sem állt meg, sietett felrakatni az új műszempilláit
  • Az elsőfokú ítélet óta már újra lebukott, igaz, akkor fű és amfetamin hatása alatt vezetett.

Jogerősen öt és fél év letöltendő börtönbüntetésre ítélte és véglegesen eltiltotta a járművezetéstől és hat évre a közügyek gyakorlásától is a Fővárosi Törvényszék T. Klára Petrát, aki 2016. novemberében Zuglóban a Füredi úton halálra gázolt egy 85 éves férfit, majd segítségnyújtás nélkül tovább hajtott.

A vádlott védője az ítélethirdetés után eltúlzottnak minősítette az ítéletet és elmondta, hogy megvizsgálják, van-e lehetőség kérni a Kúriától az ítélet felülvizsgálatát. Mert mint Nagy Gábor ügyvéd fogalmazott, ha gyilkosság a vád, olcsóbban megúszta volna a vádlott.

A halálos gázolás 2016. november 7-én délután történt, a dokumentumok szerint kifogástalan út, időjárási és látási viszonyok közepette. Már akkor mindenki kizárta annak a lehetőségét, hogy a gázoló nem vette észre, hogy elütött egy embert. A tanúk szerint a helyszíntől kissé távolabb is tisztán lehetett hallani a „puffanást”. Emellett a gázoló autóján talált rongálódás nagyságát látva is valószínűtlen, hogy a sofőr nem látott, nem hallott, és egyáltalán nem észlelt semmit.

A rendőrök órákkal később egy szépségszalonban fogták el T. Klára Petrát, ahol bódultan (a gyorsteszt szerint kokain hatása alatt) új műszempillákat rakatott fel. Elfogásakor még azzal védekezett, nem vette észre, hogy bárkit is elgázolt volna. Azt hitte, csak egy nagy testű kutya futott neki a kocsijának, azért nem állt meg.

Később elismerte felelősségét a balesetért, azt azonban mindvégig tagadta, hogy kábítószer hatása alatt vezetett volna a baleset időpontjában. Azt mondta, csak a szépségszalonba érkezése után szívott fel két csík kokaint.

Védekezésének ellentmondott, hogy a rendőrség sem kokain nyomait nem találta a szépségszalonban, sem tanút, aki igazolta volna T. Klára Petra állítását. Végül első- és másodfokon is a rendőrség és az ügyészség szakértői véleményekkel alátámasztott álláspontját fogadta el a bíróság: T. Klára Petra bódult állapotban, kokain hatása alatt vezetett, amikor elgázolta a 85 éves férfit.

Emlékeztetőül, nem ez volt a hölgy első kokainos vezetése. Még 2016. áprilisában a IV. kerületben autózott. Rosszul lett, ezért leparkolta a kocsit az út szélén, majd vélhetően szinte azonnal elaludt. Járókelők figyeltek fel rá, és hívták ki hozzá a mentőket és a rendőrséget. Akkor is kokain hatása alatt vezetett. Meg is indult ellene az eljárás, annak hatálya alatt követte el a halálos gázolást.

A két esetre tekintettel az ügyészség egyfelől járművezetés bódult állapotban vétségével vádolta meg a nőt az újpesti eset miatt, és járművezetés bódult állapotban bűntettének elkövetésével a halálos gázolás miatt. Ezen felül vádolták meg még segítségnyújtás elmulasztásával is, amiért a zuglói gázolás után anélkül hagyta el a helyszínt, hogy meggyőződött volna, nem okozott-e sérülést vagy kárt valakinek, valamiben.

A bíróság döntése értelmében börtönbevonulásáig T. Klára Petra nem hagyhatja el az otthonát, s hogy ezt betartja-e, a kerületi kapitányság járőrei folyamatosan ellenőrzik majd. A bíróság – informátoraink szerint – így kívánta elejét venni, hogy T. Klára Petra esetleg bedrogozva újabb ámokfutásba kezdjen a börtönbe vonulása előtt.

Nem minden ok nélkül aggódhatott emiatt a bíróság. A nő ugyanis notórius visszaeső. Már az elsőfokú ítélet is megszületett az újpesti drogos vezetése és a Füredi úti halálos gázolása ügyében, amikor idén szeptemberben a rendőrök újra elkapták: akkor is bedrogozva vezetett. Amfetamint és füvet mutatott ki a szervezetében a vizsgálat. Márpedig aki képes öt és fél év börtönnel a feje felett drogosan vezetni, amikor a józan ész azt diktálná, hogy „most egy ideig legyen nagyon jó kislány, hátha megenyhül a másodfokú bíróság szíve és levesz egy keveset a első fokú ítéletben kiszabott börtönévekből”, az bármire képes.

T. Klára Petrának elvileg heteken belül be kell vonulni a börtönbe. Kérdés azonban, hogy mi történik az után, ha majd szabadul? Ki és hogyan fogja betartatni vele az ítélet azon részét, miszerint elvileg a későbbiekben már soha nem vezethet?

Egy rendőrségi forrásunk szerint a szabadulásáról így vagy úgy, de értesülni fog a lakóhelye szerint illetékes  rendőrkapitányság, és attól kezdve minden rendőr rá fog vadászni, aki be szeretne gyűjteni pár piros pontot egy törvénysértő elítélt tettenéréséért. Ezzel együtt nem zárható ki, hogy találkozunk még vele az utakon úgy is, hogy ő fog vezetni. Csak abban bízhatunk, hogy tiszta lesz és nem okoz balesetet addig, amíg egy rendőr vagy egy lelkes autóstársa fedélzeti kamerája ki nem szúrja.

F.Gy.A.