Vezessünk „amerikaiul”!

Ismét előttünk áll egy hosszú, ünnepségsorozatokkal teli hétvége, amely minden bizonnyal sokak számára jelent majd nyugodt kikapcsolódást. Ahogy hallom a médiából, már szinte egyetlen szálláshelyen sincs szabad szoba vagy apartman, ami azt is jelenti, hogy nem kevesen lesznek hazánk útjain sem. Szakmai ártalom, hogy nekem ilyenkor nemcsak a vidám strandolás, a jóleső túrázás jut az eszembe, hanem a megnövekedett baleseti kockázat is. Pedig nagyon jó lenne, ha a rendőrség ezen a hétvégén arról számolna be, hogy – bár nagy volt a forgalom az autópályákon és autóutakon – nem történt említésre méltó esemény. Egy kicsit ugyan utópisztikusnak tűnik ez az elképzelésem, mégis azt gondolom, hogy minden közlekedő sokat tehet azért, hogy ez megvalósuljon.
Nem szeretném az ilyenkor szokásos sztereotípiákkal untatni önöket, hiszen elvileg mindenki tudja, mi kell ahhoz, hogy balesetek nélkül ússzuk meg az elkövetkező napokat. Időben kell elindulni az úticélunkhoz, fogyasszunk sok folyadékot a hőségben, tartsuk be a sebességkorlátozásokat, még órákkal az indulás előtt se igyunk alkoholt, satöbbi, satöbbi. Szerintem mindenki kívülről fújja ezeket az intelmeket. A tapasztalatok azonban azt mutatják, hogy amikor aztán beülnek az autóba, felülnek a motorra, valami megváltozik. Kezdetét veszi egy össznépi rohanás, mintha nem lenne teljesen mindegy, hogy tíz perccel előbb vagy utóbb érkezünk meg arra a helyre, ahol aztán sokszor órákat unatkozhatunk.

Vannak országok, amelyekben hiánycikk a féktelen száguldás, a tolakodás, a „majd én megmutatom, hogy ki az úr az utakon” szemlélet. Nem tagadom, ezekben az országokban nekem is pár napra van szükségem ahhoz, hogy lehiggadjak, és felvegyem az ottani ritmust. Legutóbb az Egyesült Államok egyik 2X3 sávos, de gyakorlatilag teljesen kihalt autópályáján töprengtem el azon, hogy vajon minek az ittenieknek egy-egy többszáz lóerős autócsoda, ha a száz kilométereken keresztül is nyílegyenes úton sem nyomják a gázt. A magunk fajta, egyébként teljesen felesleges rohanáshoz szokott ember kétszer körbejárná Amerikát, amíg ezek eljutnak A-ból-B-be. Aztán nagyjából a harmadik napon rájöttem a titok nyitjára. Egyszerűen nem akarnak senkinek semmit megmutatni sem az autójuk teljesítményéből, sem a vezetéstechnikai ismereteikből, csak kiegyensúlyozottan haladni szeretnének, miközben szól a rádió és jól érzik magukat.
Hogy ebben mennyi a szerepe a habitusuknak, illetve a rendőrség könyörtelen fellépésének, azt nem tudom, de gyanítom, hogy a közlekedési stílusukban mindkettő benne van.
Úgyhogy én most az előttünk álló szabadnapokra – mindenféle okos intelem helyett – csak azt kívánom önöknek, hogy vezessenek „amerikaiul”. Úgyis sok mindenben, amúgy tök felesleges dologban szeretjük majmolni őket, tegyük ezt most a közlekedésben.
S.G.