Visszaélés gyanúja a Mozaik utcában

Az alábbiakban közzétett Sajtóközleményt adta ki a Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség a fővárosi Mozaik utcai műszaki vizsgaállomáson történt nyomozásról, amelyet egyébként a Budapest Fővárosi Kormányhivatala kezdeményezett.

 

SAJTÓKÖZLEMÉNY 

Korrupció a műszaki vizsgaállomáson

                    

A Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség bűnszövetségben, üzletszerűen elkövetett hivatali vesztegetés elfogadásának bűntette és más bűncselekmények miatt folytat nyomozást.

Forrás: ugyeszseg.hu

A nyomozó ügyészség további bizonyítékok beszerzése végett tegnap összehangolt eljárási cselekményeket hajtott végre, motozásokat, kutatásokat, gyanúsítotti kihallgatásokat foganatosított, amelyek eredményre vezettek.

A 20 személlyel közölt megalapozott gyanú szerint 2020. januárját megelőzően a közúti közlekedésben részt vevő járművek műszaki vizsgáztatását végző kormánytisztviselők és kormányzati ügykezelők több gépjármű kereskedelemmel foglalkozó személlyel abban állapodtak meg, hogy rendszeresen jogtalan anyagi előnyt kérnek, illetve fogadnak el gépjárművek műszaki vizsgáztatásával összefüggésben.

A korrupciós kapcsolatrendszerben érintett kormánytisztviselők és kormányzati ügykezelők – a hivatalos ügyintézési díjon túl – a gépjármű kategóriájától és a szabálytalanság mértékétől függően fogadtak el vesztegetési pénzt a kereskedőktől a soron kívüli vizsgáztatásáért, vagy a vizsgák során felmerülő szabálytalanságok figyelmen kívül hagyásáért, ezzel naponta több tízezer, esetenként akár százezer forintos nagyságrendű gazdagodást elérve.

Az akció végrehajtásában közreműködtek a Nemzeti Védelmi Szolgálat és a Készenléti Rendőrség munkatársai.

A kutatások során jelentős mennyiségű készpénz lefoglalása és több ingatlan, gépkocsi, valamint bankszámla zár alá vétele történt meg, összesen megközelítőleg 250 millió forint értékben. Az ügyészség 12 kormánytisztviselő őrizetét rendelte el, és 11 személy esetében indítványozza a személyi szabadságot érintő bírói engedélyes kényszerintézkedés elrendelését. A letartóztatások tárgyában a Budai Központi Kerületi Bíróság nyomozási bírája a mai és a holnapi napon dönt.