A finn csoda valójában egy hatékony rendszer!
- Mitől sikeresek a finn közlekedésbiztonsági intézkedések?
- Nem csak a súlyos balesetek felelőseit, az okait is kutatják
- 2,5 kilométerenként egy automata sebességmérő a főutakon
- Jövedelemarányos bírságrendszer, ami mindenkit visszatart
2024-ben Finnország nyerte el az Európai közlekedésbiztonsági Tanács Road Safety Performance Index (PIN) díját. Abban az évben 31 közúti közlekedési baleseti halálesetet jegyeztek fel a finn statisztikákba egymillió lakosonként. Ugyanakkor az Európai Unóban az összes tagállam adatai alapján 45, Magyarországon az egymillió lakosra jutó baleseti halálesetek száma 52 volt.
Finnország a PIN-díjtól függetlenül évtizedek óta a közlekedésbiztonság európai bezzeg országa. Cikkünkben arra kerestük a választ: mi a finn csoda titka? Hogyan emelkedett ki Finnország az évtizedekkel ez előtt még közel azonos közlekedésbiztonsági kihívásokkal küzdő országok közül?
Aki akárcsak nagy vonalakban is megvizsgálja a finn gyakorlatot hamar rádöbben: nincs itt semmiféle csoda. Ami Finnországban a közlekedésbiztonság terén történt nem magyarázható sem a finnek természeti adottságaival, sem a finn temperamentummal. A különbség, ami követendő példává tette a finn gyakorlatot nem más, mint az az átgondolt és az évtizedekben következetesen felépített és működtetett rendszer, amit ma már „a finn modellnek” neveznek.
Finnország közlekedéspolitikai sarokköve a Vision Zero elv, azaz, hogy 2050-re senki ne haljon meg és ne sérüljön súlyosan a közúti balesetekben. Finnországban azonban ez nemcsak egy jól csengő szlogen, egy projekt, amivel olykor foglalkozni kell.
A finn közlekedésbiztonság alapját egy olyan kormányhatározat rakta le, ami 103 konkrét intézkedést tartalmazott. Tételesen megfogalmazott feladatok, mérhető elvárásokkal, határidőkkel, együttműködésre késztette, kényszerített hatóságokkal.
Egy független monitoring csoportot is felállítottak annak érdekében, hogy a program végrehajtását folyamatosan nyomon kövessék.
Közlekedésbiztonsági stratégiákat, programokat, célkitűzéseket persze minden európai országban alkottak. Magyarországon is. A finn modell szakértők szerint a leginkább abban különbözik a többiekétől, hogy rendszerszintű stratégiával, ellenőrzéssel, számon kérhetőséggel párosul, átlátható, és egyértelműen meghatározza kinek mit kell tennie, mérni, mikor és hogyan.
Jelentős különbség még a legtöbb ország gyakorlatához képest a halálos és súlyos kimenetelű balesetek mélyelemzése és az elemzési adatok felhasználása. Ez a rendszer egyik legfontosabb eleme. Finnország Európában egyedül mélyvizsgálatnak vetik alá az összes halálos közúti balesetet.
Külön vizsgálócsoportokat alakítottak erre a feladatra, amelyek munkáját egy önálló szervezet koordinálja. A lényeg, hogy a baleseteket követő eljárásokban ne csak az derüljön ki, hogy ki a felelős a történtekért. Arra a kérdésre is választ keresnek, hogy miért történt a baleset, hogy a jövőben megelőzhetők legyenek a hasonló esetek. A mélyelemzések legfőbb hozadéka, hogy az egyes balesetek tapasztalatai, tanulságai szinte azonnal beépülhetnek az oktatásba, felhasználhatókká válnak az utak és a forgalom tervezésében, üzemeltetésében.
Nemcsak a közlekedők felelősségét vizsgálják ugyanis, azaz az „emberi tényezőt”, hanem az útviszonyokat, a járműveket és a mentési láncot, jelesül, hogy a baleset után az illetékes szervezetek és hatóságok mennyi időn belül értesülnek tragédiákról, mit tesznek, hogyan lehet hatékonyabbá tenni a rendszert.
Ilyen, a rendőrségtől, ügyészségtől független szervezet által végzett, országosan összehangolt megelőzés fókuszú vizsgálati gyakorlat máshol ma még nem létezik.
Finnország 3000 kilométeres főúthálózatán 1164 fix telepítésű automata sebességellenőrző pont létezik. Nagyjából ugyanolyanok, mint nálunk a VÉDA-kapuk. Ott is, ahogy nálunk is történt amikor a meglévő rendszert kialakították, az addig baleseti gócpontokként ismert útszakaszokon és csomópontokban állították fel az ellenőrző rendszereket.
Párhuzamosan a városokban egyre több útvonalon vezettek be 30 km/h sebességkorlátozást, elsősorban a gyermek- és szociális intézmények környékén, a zebrák előtt és a lakóövezetekben. (E tekintetben a hazai fejlesztések ma már hasonló irányokat követnek.)
De mit ér az ellenőrzés következmények nélkül? Finnország „kétsávos” szankciórendszert alkalmaz. A kisebb súlyú kihágásokat – mint részben nálunk is – rapid közigazgatási eljárásokban intézik. A súlyosabb esetekben viszont jövedelemarányos bírságot szabnak ki a vétkesekre. Ugyanazért a kihágásért magasabb büntetést fizetnek a tehetősebbek. A finnek szerint így érhető csak el, hogy a büntetésnek mindenki számára legyen visszatartó ereje.
Az alkohol és drogellenőrzés terén Magyarország számos európai országhoz hasonlóan már jó ideje követi a finn példát. Finn-típusú ellenőrzésnek nevezzük azt a gyakorlatot, amikor a rendőrség egy ponton minden ott elhaladó autót megállít és megszondáztatja a sofőrt. A klasszikus finn típusú ellenőrzésen mást (okmányok érvényességét és hasonlókat) nem is vizsgálnak. A gépjárművezető megfújja a szondát, ha az ittasságot jelez félreállítják, ha nem, mehet tovább.
A finn modell szerint nem kell konkrét gyanú ahhoz, hogy a sofőrök esetleges ittasságát vagy bódultságát ellenőrizzék az utakon. Sok tekintetben ezt a gyakorlatot követi már évek óta a magyar rendőrség is.
Emellett minden iskolabuszon és gyermekszállításra használt járműben kötelező beépíteni alkoholszondás indításgátló berendezést, alcoholockot.
A rendszer alapját jelentő 103 pontos kormányzati intézkedés számos eleme megtalálható az Európai Unió több országának a gyakorlatában, így a magyar rendszerben is. Amiben a finnek az ETSC elemzései szerint kitűnnek az az, hogy a különböző intézkedéseket rendszerszinten összehangolták és következetesen végrehajtották az elmúlt 15-20 évben.
A finn közlekedésbiztonság titka nem egy-egy zseniális ötlet. Tulajdonképpen nincs is titok. Ők „csupán” következetesen felépítettek egy adatvezérelt, tanulásra, fejlődésre képes rendszert. A közlekedéssel bármi módon kapcsolatba hozható valamennyi ágazatot a közlekedésbiztonság szolgálatába állították, munkájukat folyamatosan minden szinten összehangolták.
Ahol hibát találnak, változtatnak. Ahol kockázatot mérnek, beavatkoznak. És amire szabályt alkottak, ott a szabályokat keményen be is tartották. Olyan szankciókat vezettek be, amelyek a szabályszegők anyagii helyzetétől függetlenül visszatartó erővel bírnak.
F. Gy. A.
