Baleseti helyszínelés drónokkal

  • Magyarországnak még van esélye teljesíteni a 2019-2030-as uniós célkitűzést
  • A közúti közlekedési balesetek 77%-a három szabálysértésre vezethető vissza
  • Már nem a gyorshajtás, hanem az elsőbbség meg nem adása a fő baleseti ok

 

Magyarország egyike az Európai Unió azon tagállamainak, amelyeknek jó esélyeik vannak még arra, hogy teljesítsék az EU 2030-ig szóló célkitűzését, miszerint a tagállamok 2019-hez képest 2030-ra a felére csökkentik a halálos és súlyos sérülésekkel járó közlekedési balesetek számát.

Tavaly az immár hivatalos adatok szerint 413-an vesztették életüket az utakon, 33-mal kevesebben, mint 2024-ben. Mindeközben 122-vel kevesebb súlyos sérüléses baleset történt, az előző évihez képest.

Az adatokat Óberling József ezredes, az ORFK Közlekedésrendészeti Főosztályának vezetője ismertette a rendőrség 2025. évi teljesítményéről tartott sajtóeseményén. A 2019-2030-as célkitűzés eléréséhez időarányosan a baleseti halálestek számát 385 alá kellett volna szorítani. Ez ugyan nem sikerült, de Magyarország így is okkal bízhat abban, hogy teljesíteni lehet a vállalását.

„Egyetlen közlekedési balesetben elvesztett emberélet is sok, fogalmazott Óberling József, ezért a rendőrség a 2022-ben megfogalmazott elvárásoknak megfelelően dolgozik tovább a közúti közlekedésbiztonság javításán”.

2022 óta a rendőrség elsősorban a három leggyakoribb szabályszegésre koncentrál – a gyorshajtásra, az elsőbbségadás, illetve az előzés és a kanyarodás szabályainak megsértésére. Emellett fokozottan figyelik a biztonsági öv, a biztonsági gyermekülések és a motorosok esetében a bukósisak használatát. A passzív biztonsági eszközökkel a balesetek nem előzhetők meg, de a következmények, a sérülések súlyossága jelentősen enyhíthetők.

Más szabályszegések felett sem hunynak szemet, de a fent említetteket célzottan és kiemelten kezelik. Ennek oka van.

Óberling ezredes elmondta: 2022-ben erre a három szabálysértésre volt visszavezethető a balesetek fele. Tavaly már a sérüléses közlekedési balesetek 77%-ában ez a három szabálysértés volt a fő baleseti ok.

Kiemelt figyelmet fordítanak az ittas vezetők kiszűrésére. Balogh János altábornagy, országos rendőrfőkapitány szerint ugyanis a statisztikák azt mutatják: hússzor nagyobb valószínűséggel okoznak balesetet az ittas vezetők, mint akik józanul vezetnek. Mint mondta, ez túl nagy különbség ahhoz, hogy a rendőrség figyelmen kívül hagyja.

Nem is hagyja. Tavaly a rendőrség országosan több mint 925 ezer intézkedést hajtott végre közlekedési jogsértések miatt. 600 ezret a gyorshajtók, 200 ezret az öv- és gyermekülés használatát elmulasztókkal szemben. Emellett több mint 16 ezer ittas vezetőt is kiemeltek a forgalomból.

26 ezer esetben indult eljárás az elsőbbségadás és 56 ezer az előzés és kanyarodás szabályainak megsértéséért.

Óberling elmondta még, hogy az utóbbi években megváltozott a legfőbb baleseti okok sorrendje. Évtizedeken át a gyorshajtás volt az első számú baleseti ok, az utóbbi években stabilan „átvette a vezető szerepet” a statisztikákban az elsőbbségadás szabályainak megsértése.

Az ezredes szerint ebben szerepet játszhatott, hogy a KSH-val együttműködve a rendőrség már két éve statisztikai adatokat gyűjt az elektromos rollerek baleseteiről. Tavaly az összes személyi sérüléses baleset 5 százalékát az e-rollerrel közlekedők okozták. És ezeknél a baleseteknél az elsőbbség meg nem adása magas.

Egy kérdésre, hogy tudniillik van-e magyarázat arra, miért olyan magas és miért nő dinamikusan az utóbbi években az elsőbbség meg nem adására visszavezethető balesetek száma, Óberling ezredes azt mondta:

„A túlzott bizalom! Sokan készpénznek veszik, hogy megadják nekik az őket megillető elsőbbséget. Vagy éppen túlságosan bíznak abban, hogy még át tudnak hajtani a kereszteződésen a szemből közeledő jármű előtt.”

Óberling ezredes szerint kissé defenzívebb vezetéssel sok baleset megelőzhető, elkerülhető lenne.

Mivel a számok igazolják, hogy a 2022 óta követett gyakorlat – azaz, hogy a legfőbb baleseti okokra koncentrálnak elsősorban –, a rendőrség folytatja a célzott ellenőrzéseket. Mert még mindig túl sok a baleset, és még mindig túl sokan nem törődnek a szabályokkal.

A sajtóesemény napján jelent meg a legutóbbi Roadpol akcióról készült rendőrségi összefoglaló. Eszerint a sajtóban jó előre beharangozott összeurópai ellenőrzés keretében Magyarországon elsősorban a biztonsági öv, a gyermekbiztonsági rendszerek használatát, valamint a segédmotoros- és motorkerékpárral közlekedők bukósisak-viselését ellenőrizték a rendőrök.

Az eredmény elképesztő: Az előzetes figyelmeztetések ellenére a rendőrök 14 759 esetben találkoztak biztonsági övet nem használó autósokkal. Az esetek többségében – 11 156 alkalommal – a járművezető volt az, aki nem kapcsolta be a biztonsági övét.

A gyermekbiztonsági rendszert 293 esetben nem használták, míg 69 motorkerékpáros bukósisak nélkül közlekedett.

Óberling ezredes bejelentette, hogy a rendőrség sikeresen alkalmaz drónokat baleseti helyszínelésre. Már ezer felett van azoknak a közlekedési baleseteknek a száma, amelyeket drónokkal helyszíneltek. A drónos helyszínelés menetét az ügyészség, a bíróságok és a szakértők bevonásával dolgozták ki, és az eddigi visszajelzések alapján kifogástalanul működik a gyakorlatban.

Úgy tervezik, mondta Óberling ezredes, hogy az év végéig minden vármegyében működik majd legalább egy baleseti helyszínelő drón. Nekik köszönhetően gyorsabbak lesznek a helyszíni vizsgálatok és rövidülhetnek a balesetek miatti útlezárások.

F. Gy. A.