Dudálni vagy dühöngeni, ez itt a kérdés

• Miért nem használják az autósok a dudát, ha nem tudják eldönteni merre akar menni vagy mire készül az előttük haladó?
• Miért dühöngenek magukban a volán mögött, ahelyett, hogy jeleznék a másiknak, hogy amit csinál, veszélyesnek tartják?
• Mit tegyünk akkor, ha mások ránk dudálnak?

„Hát, ez meg mi a jó fenét csinál?”

Aligha van autó, amiben ne hangozna el ez a kérdés, miközben a vezetője megpróbálja kitalálni, „miért nem megy az a szerencsétlen”, „vajon mire készül”, és így tovább.

Ilyenkor a legtöbben dühöngenek magukban amíg a probléma meg nem oldódik, azaz a kiszámíthatatlanul imbolygó autó le nem tér az útról előlük, vagy a (szerintük) túlságosan lassú jármű vezetője meg nem találja a gázpedált.

Mások két kézzel nyomják a dudát amíg már őket is nem kezdi idegesíteni, aztán még mutogatnak egy kicsit a másik felé, ha módjukban áll a lehúzott ablakon kiüvöltenek, hogy „a másik ne menjen ki az útra, amíg nem tanult meg vezetni” vagy valami sokkal durvábbat, cifrábbat.

Végül mindenki megy tovább, csak már kissé felpaprikázott hangulatban, ami nem a legszerencsésebb állapot vezetés közben. Néhány ilyen affér után a sofőrök már olyan stresszben vezetnek, hogy a legkisebb kellemetlenségtől is elszakad náluk az a bizonyos cérna. Ilyenkor aztán bármi megtörténhet.

Nem egy baleset történik amiatt, hogy a sofőr kilométereket „cammogott egy mazsola mögött”, mígnem végre felcsillant a remény, hogy megelőzheti. Kivágta az indexet, és már tekerte a kormányt. Ha a tükörbe is belepillantott volna meglátja az őt, sőt a mögötte haladó két másik autót is már előző motorost. Akkor nem állították volna bíróság elé halálos közlekedési baleset gondatlan okozásáért. De nem nézett a tükörbe.

Csak kevesen és csak ritkán ismerik el, hogy azért kezdtek meggondolatlanul bele egy veszélyes manőverbe, mert már megunták az előtte haladó lassúságát, kiszámíthatatlan mozgását, hogy jobbra indexel és balra húzódik, noha jobbra se parkolóhely nincs, ahová beállhatna, se kereszteződés, ahová bekanyarodhatna.

De miért nem jelezték az előttük haladóknak, hogy „figyelj, előzlek”?

A KRESZ 30. § szerint: „Hangjelzést adni csak balesetveszély esetében, a baleset megelőzése érdekében, valamint – la kott területen kívül – az előzési szándék jelzése céljából szabad”.

Egyértelmű, mégis tág határok között ad döntési szabadságot a gépjárművezetőknek, hogy megnyomják-e a dudát vagy sem. Sokan azonban inkább dühöngenek magukban vagy önmagukat hergelve magyarázzák az utasuknak, hogy (szerintük) mit csinál rosszul az a másik autós, ahelyett, hogy egy rövid hangjelzéssel a tudtára adnák, hogy nem érzik a szándékát, zavarja őket ahogy közlekednek, vagy veszélyesnek tartják azt.

Persze nálunk mindenki jól, udvariasan és előzékenyen vezet. Bezzeg mások! Legalábbis ez derült ki az idén először kiadott Közlekedésbiztonsági és közlekedési kultúra indexhez készült felmérés szerint. Erről korábban egyebek között itt írtunk.

Pedig a 30.§ épp az ilyen esetekben engedélyezi a hangjelzés használatát. Azt nem, hogy percekig nyomja a dudát, aki úgy érzi, valami méltánytalanság érte az úton és így engedje ki a gőzt, de azt igen, hogy jelezzen a másiknak, hogy szerinte valamit nagyon rosszul, vagy számára nem egyértelműen, esetleg őt veszélyeztetve csinált.

Közlekedési rendőrök, közlekedésbiztonsággal foglalkozó szakemberek állítják, sokszor csak azért nem történik baleset, mert a többiek – szabálytalankodóval, figyelmetlennel ellentétben – figyeltek, lassítottak, kitértek, félrehúzódtak és ezzel teret adtak a neki, hogy befejezze a már a kezdetén elhibázott manővert, amit ott és akkor meg sem lett volna szabad kezdeni.

Ilyenkor sem ártana egy rövid dudaszóval jelezni, hogy „kolléga, most azért nem állunk az összetört autóink körül és magyarázzuk egymásnak (később esetleg a hatóságoknak is), hogy szerintünk mi történt, mert én vagy én és mások is, figyeltem, figyeltünk rád.

A legtöbben úgy vannak ezzel, hogy ha már túlvagyunk rajta, haladjunk. Gondolnak ezt-azt a „szerencsétlenkedőről” és a felmenőiről, de nem tesznek semmi. Sokan félnek megnyomni a dudát. Bele se gondolnak, lehetséges, hogy az a másik talán észre sem vette, hogy csak egy hajszálon múlt, hogy elkerülték a baleset, és egyáltalán nem rajta múlt.

Persze a magyar utakon, a jelenlegi közlekedési morál mellett nem kockázatmentes ilyenkor dudálni. Még a végén a másik is elkezd dudálni vagy ami még rosszabb, büntetőfékezni fog, leszorít az útról…

De ha senki senkinek nem jelzi, ha szerinte a másik hibázott, nem figyelt, elnézett valamit, marad a mai helyzet, amikor is egy felmérés szerint nálunk mindenki nagyon jól és előzékenyen vezet, bezzeg mások…

Pár éve egy BMW X5 kis híján belém rohant. Előzni kezdtem az előttem haladót, ő pedig engem. Hosszú dudaszó, mutogatás, villogtatás mellett rám tapadt, ezért kissé távolabb leálltam a padkára. Nem idézném miket mondott rám a BMW-s miközben láthatóan feldúltan kiszállt és elindult felém. Sérelmezte, hogy ő már előzésben volt, amikor én is előzésbe kezdtem.

„Nem láttad, hogy indexelek?!” – kérdezte. „Nem indexeltél!” feleltem, mire javasolta, hogy sürgősen vizsgáltassam meg a szememet. Miután kötöttem az ebet a karóhoz, hogy márpedig ő nem indexelt, szólt az utasának, hogy tegye már ki az indexet balra. Nem működött.

Azóta mindenkire rádudálok, csak úgy, jelzés gyanánt, egy rövidet, aki index nélkül kanyarodik vagy vált sávot előttem. Lehet, hogy faragatlan, a szabályokkal nem törődő sofőr az illető, de az is, hogy nem vette észre, nem működik az indexe. Egy biztos: a hangjelzéssel felhívom a figyelmét, hogy amit csinál, az szerintem rám balesetveszélyes. Azaz, nem sértem meg a KRESZ 30.§-t. Sőt, annak szellemében járok el.

Sokszor mutogatás, ellendudálás a válasz, ami azt sejteti, hogy az illetőnek fogalma sincs miért dudáltam rá. Vagy kikéri magának, hogy egy autóstársa számonkérje rajta a szabályok betartását. Nem számít.

A lényeg, hogy a valóban veszélyes hibára hívjuk fel a hibázók figyelmét, mert különben ugyanolyan figyelmetlenül vezet majd tovább az illető, mint addig. És lehetséges, hogy akkor éppen velünk nem ütközött össze, de később másokkal (vagy akár velünk is) még koccanhat.

A Magyar Suzuki pár éve felmérést készíttetett arról, hogyan reagálnak a sofőrök a megkülönböztető jelzéssel közeledők hangjára. Tízből hárman reagáltak csak úgy, ahogy azt a KRESZ előírja. A többiek rosszul vagy jelentős késéssel reagáltak. Pedig a mentő-, a rendőr-, még inkább a tűzoltóautókat nehéz nem észrevenni. És mégis. Ha rájuk ilyen sokan nem figyelnek, ilyen sokan nem tudják hogyan segíthetik azokat, akik sietnek, hogy másokon segíthessenek, csoda-e, hogy egymásnak sem igazán tudnak jelezni, segíteni a közlekedők a szükséges mértékben?

A „figyeljen, jövök”, „vigyázz, túlságosan átlógsz a sávomba”, „lassítok, lehúzódok, adok neked teret, de lassíts te is, mert ez az előzés még így is necces lesz” típusú figyelmeztető hangjelzésekért nincs az a rendőr, aki megállítana és megbírságolna egy autóst. Hiszen balesetveszélyes helyzetben, az esetleges balesetek megelőzése érdekében teszik, amit tesznek.

Napjainkban azonban inkább az a gond, hogy az autósok többsége akkor sem dudál, amikor a KRESZ szerint lehetne, sőt kellene! Inkább magukban dühöngenek, ahelyett, hogy nem túlzásokba esve jeleznék, hogy ami történt, az rájuk nézve veszélyes volt. Másfelől, hogy ha rájuk dudálnak, hamarabb küldik el magukban vagy fennhangon melegebb éghajlatra azt, aki figyelmeztette őket valamire, mint sem végiggondolnák, vajon miért dudált az illető.

Pedig így talán még taníthatnánk is egymást az utakon. Mert a nap végén mindenkit hazavárnak!

F.Gy.A.