E-roller ügyben a németek is szigorítást terveznek

Súlyos sérülésekkel járó e-rollerbalesetek sora történt Németországban

Nem az autósokat szorítják ki a városokból az elektromos eszközök

E-rollerezni is csak józanul és védőfelszerelésben lehessen

Egy még júniusban hatályba lépett kormányrendelet hatására hirtelen tömegesen jelentek meg az elektromos rollerek a német nagyvárosokban. Egy, a német városi önkormányzatok szövetsége által készített nem reprezentatív felmérés szerint a többség szívesen használja ezeket az új fajta közlekedési eszközöket, azonban meglehetősen sokan vannak azok is, akik csupán valamiféle „játékszernek tekintik” azokat.

Csakhogy az úttest, az utca és a járda nem játszótér! És a városi közlekedés sem játék.

Forrás: Pixabay

Úgy tűnik Németországban (is) alábecsülték az e-roller őrület okozta problémákat, s ezért ma már mind többen kiáltanak világos és betartható szabályozásért – írja a német sajtó alapján a profitline.hu.

„Nincs még minden rendben a mikromobilitás területén tevékenykedő cégek kínálatában is megjelent rollerekkel”, állapították meg az önkormányzatok, akik mindenekelőtt arra szeretnék rábírni a kölcsönzőket, hogy alaposabban világosítsák fel ügyfeleiket a rájuk vonatkozó előírásokról. Továbbá, hogy gondoskodjanak arról, hogy a rollerek ne álljanak szerte szét a belvárosokban, mert a találomra kiválasztott helyen otthagyott elektromos rollerek sokszor jelentős akadályt jelentenek a közlekedés többi résztvevője számára.

A német önkormányzatok szövetsége szerint olyan világos szabályokra lenne szükség, amelyekkel integrálhatók lesznek a városi forgalom rendjébe az új közlekedési eszközök. Emellett felvetik, hogy jogszabályokkal rá kell kényszeríteni a kölcsönzőket, valamint a közösségi roller-megosztókat egy saját panaszkezelő rendszer üzemeltetésére, ami lehetővé tenni az önkormányzatok szerint a rossz helyen parkoló rollerek minél gyorsabb eltávolítását az utcákról.

A legnagyobb német szociálpolitikai érdekképviseleti szervezet is szigorításokat sürget. Szerintük az e-roller őrület érthető, hiszen az új elektromos eszközök kicsik, kis súlyúak, könnyen kezelhetőek, ezért gyorsan és rugalmasan lehet velük közlekedni a városi forgalomban. Rámutattak ugyanakkor arra is, hogy az e-rollerek és társaik sokak várakozásával ellentétben egyelőre nem az autókat kezdik kiszorítani a városi forgalomból, hanem a kerékpáros és a gyalogos közlekedéssel szemben jelentenek alternatívát.

Ez pedig nemcsak azt jelenti, hogy a várakozásokkal ellentétben nem csökken jelentősebben, sőt, egyáltalán nem csökken a városokban az autóforgalom és ez által a légszennyeződés. A lényegében hangtalanul, viszont nagy sebességgel közlekedő elektromos rollerek és a több elektromos hajtású új fajta közlekedési eszköz komoly veszélyt jelent, jelentenek a gyalogosokra, a kerékpárosok és a kerekesszékkel közlekedőkre. Komoly gondot okoznak továbbá a látássérülteknek, akik nem mindig észlelik időben a járdán keresztbe fektetett (szabálytalanul leparkolt) eszközöket.

Forrás: Pixabay

Gondot okoz az is, hogy a motorosokkal és kerékpárosokkal ellentétben az elektromos rollerrel közlekedőknek nem kötelező bukósisakot viselniük Németországban. És akár ihatnak is, akik ilyen eszközöket használnak, legalábbis senki nem ellenőrzi és így értelemszerűen nem is bünteti az ittas e-rollerezést. Ezért a legnagyobb német szociálpolitikai érdekképviseleti szervezet egyebek között azt javasolja a kormánynak, írjanak elő alkoholtilalmat az elektromos rollerekkel közlekedők számára, és magas összegű pénzbüntetésekkel akadályozzák meg, hogy a járdákon e-rollerezzenek.

A német közlekedésbiztonsági tanács nevű civil szervezet, a DVR adatai szerint az e-rollerek széles körű elterjedését lehetővé tévő kormányrendelet megjelenését követő első hónapban több baleset történt Németországban ezekkel az eszközökkel. Csak Berlinben legkevesebb heten kerültek kórházba súlyos fejsérülésekkel és csonttörésekkel. Hamburgban tíz, Münchenben hat hasonló baleset történt egyetlen hónap leforgása alatt. Ezek az események is sürgetik az illetékeseket, hogy alkossanak olyan egyértelmű és betartatható szabályokat, amelyek meggyorsítják az e-közlekedési eszközök integrációját a hagyományosnak mondható járművek közé.

F. Gy. A.