Egy éve titkolódzik a rendőrség, és ez így is marad

  • A tanév első napján senki nem halt meg az ország útjain, és csak öt ittas vezetőt találtak a rendőrök
  • Az ORFK, ha a közlekedésbiztonságról van szó, nem változtat a tájékoztatási gyakorlatán
  • Előre szólunk: közlekedik szeptember 26-a! Megint tele lesz az ország traffipaxokkal, és nem ok nélkül!

Nem tudni, a hagyományosan az iskolakezdés napjára időzített rendőri, polgárőri erődemonstráció volt-e az oka, vagy az időjárás változása, esetleg a nyár jobb belátásra és szabálytiszteletre bírta a közlekedőket, de tény: szeptember másodikán senki sem halt meg az ország útjain. A rendőrség hivatalos tájékoztatása szerint hétfőn mindösszesen 50 személyi sérüléssel végződött közúti közlekedési baleset történt Magyarországon, ezek közül 11-nek voltak súlyos, 39-nek könnyű sérültjei.

Fotó: Iró Zoltán

Már csak azért is örvendetes hír ez, mert – mint mi is megírtuk – a tanévkezdés első napjaiban jelentősen megnő a közlekedési balesetek kockázata, és általában a számuk is. A fejben még a nyári táborokban szórakozó diákok ilyenkor egyik napról a másikra jelennek meg tömegesen a tanintézetek környékén (az általános és középiskolások együtt, nagyjából 1,2 millióan). Hirtelen megnő a forgalom azokon az utakon, amelyeken az előző három hónapban alig közlekedett valaki.

Tegyük hozzá, ilyenkor még egy kicsit, vagy tán nem is olyan kicsit, agyban még sok autós, motoros és kerékpáros is nyaral. A figyelmetlen autós találkozása a figyelmetlen gyalogossal pedig könnyen halálos koktélt alkothat. Szerencsére hétfőn nem ez történt. Csak remélni merjük, hogy ez nemcsak egy kivételes nap volt.

És még azért is örvendetes, hogy halálos baleset nélkül telt el az új tanév első napja, mert az előjelek egyáltalán nem voltak reménykeltőek. Sőt! A tanévkezdés előtti utolsó igazi nyári szombaton és vasárnapon országszerte nyolcan haltak meg az ország útjain közlekedési balesetben, 192-en sérültek meg, közülük 47-en súlyosan, és 37 ittas vezető ellen indítottak eljárást a rendőrök.

Lényegében minden megtörtént a hétvégén, ami kis odafigyeléssel és persze a közlekedési szabályok betartásával elkerülhető lett volna. Autó kanyarodott motor elé, egy jogosítvánnyal nem rendelkező fiatalember nagy sebességgel fának motorozott. Mindkét motoros a helyszínen életét vesztette. Egy külföldi férfi pedig eddig tisztázatlan okból áttért a szembe közlekedők oldalára és ott frontálisan ütközött egy szabályosan közlekedő másik autóval; a külföldi férfi a helyszínen meghalt.

Ilyen előzmények után a halálos baleset mentes hétfő már-már csoda számba ment. Csak remélni lehet, hogy egyre több olyan nap lesz, amikor a hírekben egyetlen halálos kimenetelű közlekedési balesetről és halálos áldozatról sem olvashatunk.

Fotó: Iró Zoltán

Senkinek ne legyenek azonban kétségei: a rendőrség a közlekedésbiztonsági szempontból már-már ideálisnak mondható szeptember 2. ellenére változatlan aktivitással ellenőrzi majd a közlekedőket, elsősorban a gyorshajtókat, mivel a személyi sérüléses balesetek harmadáért a sebesség nem megfelelő megválasztása, azaz az abszolút és a relatív gyorshajtás a felelős (mérni sajnos csak az előtti lehet). Továbbra is vadásznak majd az ittas vezetőkre, a kanyarodási és az elsőbbségi szabályokat figyelmen kívül hagyókra, a gyalogosokat, kerékpárosokat veszélyeztetőkre, de éppenséggel a balesetveszélyesen közlekedő gyalogosokra és kerékpárosokra is!

És továbbra sem árulják majd el, hogy mikor és hol mérnek sebességet!

Emlékezetes, hogy közel egy éve (egészen pontosan vasárnap lesz egy éve) jelentette be Óberling József ezredes, az ORFK közlekedésrendészeti főosztályvezetője, hogy a közlekedési morál romlása, a közúti fegyelem megbomlása miatt a rendőrség a jövőben nem közli előre a honlapján (de máshol sem), hogy mikor és pontosan hol méri a gépjárművek sebességét. Közölte továbbá, hogy ezentúl civil autókból és a forgalomban résztvevők által be nem látható helyekről is mérnek a mobil szuper traffipaxokkal.

Fotó: Iró Zoltán

Óberling egyebek között a balesetek számának növekedésével magyarázta az intézkedést. Azt mondta, tapasztalataik szerint sokan elmentették az okostelefonjukba az aznapi mérési helyeket és időpontokat mielőtt útnak indultak, és ott, de csak ott betartották az előírt sebességhatárt, minden más útszakaszon viszont padlóig nyomták a gázt. Bár ez tényszerűen nehezen bizonyítható, a szakemberek meglátása szerint nem egy baleset történt és temérdek balesetveszélyes helyzet alakulhatott ki az előre bejelentetett sebesség-ellenőrző pontok közelében pusztán azért, mert aki már tudta (felírta magának, vagy egy külön erre a célra kifejlesztett applikáció figyelmeztette), hogy sebességmérés zajlik a közelben, hirtelen fékezett, nehogy túl nagy sebességgel fusson bele a „valahol a közelben leskelődő” szuper traffipaxba, megcsúszott és lerepült az útról vagy egyszerűen csak belerohant a mögötte a megengedettnél szintén gyorsabban haladó másik autó.

Információink szerint a rendőrség titkolódzása kifizetődőnek bizonyult, hatására csökkent ugyanis a közlekedési balesetek száma, javult a közlekedési fegyelem. Legalábbis a közlekedésrendészet így értékeli a helyzetet. S amíg ők így látják, minden bizonnyal marad a szakmailag kifizetődő „titkolódzás”. Végül is a megengedett maximális sebességet nem csak akkor és ott kell betartani, ahol és amikor a rendőrség sebességet mér!

Előre szólunk! Szeptember 26-án, ami egy csütörtöki nap lesz, minden bizonnyal újra átfogó országos sebesség-ellenőrzést tart majd a rendőrség. Az Európai Közlekedésrendészeti Szervek Hálózata (TISPOL) ugyanis az idén szeptember 26-ra tette az EDWARD napot. Ezen a napon Európa szerinte mindenkinek, a hatóságoknak és a közlekedőknek egyaránt arra kell(ene) törekedniük, hogy – legalább ezen a napon – senki ne haljon meg közlekedési balesetben. Az idei EDWARD napon a TISPOL a már meghirdetett program szerint a sebességtúllépés elleni határozott fellépéssel próbálja majd elérni a fenti célt.

F.Gy.A.