Egyre később kezdenek vezetni tanulni a fiatalok

• Az előírt 29 óra helyett 46-47 óra gyakorlás kell a jogosítvány megszerzéséhez?
• Mi az oka, hogy egyre később akarnak jogosítványt a fiatalok; már akik akarnak?
• Mivel magyarázható, hogy évről évre több plusz vezetési óra kell a jogosítványhoz?
• Hogyan hatnak a számítógépes játékok a járművezetők közlekedési magatartására?

Forrás: 123RF

„Hát, te hol tanultál vezetni?!”, hangzik fel a kérdés gyakran éles dudaszó és heves mutogatás kíséretében, amikor egy gépkocsi vezetője felháborodik azon, hogy szerinte egy másik autós szabálytalanul vagy csak nem elég gyorsan halad az úton, vagy éppen (szerinte) veszélyes manővert hajtott végre.

Gyakran hangoztatott nézet autósok körében, de más közlekedő csoportokban is, hogy sokaknak van jogosítványuk úgy, hogy nemhogy közlekedni, még vezetni sem tudnak!

De vajon kiknek, hol és hogyan kellene megtanítani közlekedni a közlekedőket? Mi, és főleg mennyi idő szükséges hozzá?

Egyáltalán tanítható-e a vezetés vagy érzék kell hozzá, és akkor elég néhányszor megmutatni az alapokat, azután már a többi csak idő kérdése? Az is, hogy mikor mondhatja el magáról valaki: „Már képes vagyok magabiztosan közlekedni, minden pillanatban ura vagyok az eszköznek, amit használok?”

Dr. Szőcs Károlyt, az E-Educatio Információtechnológia Zrt. vezérigazgatóját kérdeztük a gépjárművezető-képzésről és annak dilemmáiról.

– A holnap gépjárművezetőit a ma már leggyakrabban elektronikus távoktatás formájában végzett elméleti felkészítést követően szakoktatók oktatják a gyakorlati képzés keretében. A gépjármű szakoktatók kifejezetten erre a feladatra felkészített oktatók – szögezte le Szőcs Károly beszélgetésünk kezdetén. – Őket nem valamiféle gyorstalpalós tanfolyamon tanítják meg gépjárművezetőket oktatni. Komplex felvételi vizsgáikat többhónapos elméleti és gyakorlati képzés követi, amelynek része az is, hogy az oktatásban gyakorlatot szerzett kollégák segítségével, hospitálás keretében sajátítják el mit és hogyan kell tennie egy szakoktatónak a tanulókocsiban. Végül a tudásukról vizsgákon is számot kell adniuk.

Bár vannak országok (ilyenek például Nagy-Britannia és Ausztria), ahol a gyakorlati képzés részben vagy egészben kiváltható családtagok vagy barátok közreműködésével végzett gyakorlással, a hazai közlekedési kultúra erre nem biztos, hogy alkalmas lenne. A feladat a képzett szakoktatók számára sem egyszerű. Nemcsak vezetni, közlekedni is meg kell tanítaniuk ugyanis a jelentkezőket. Hogy a kettő együtt mennyire sikerül, függ az oktató felkészültségétől, személyiségétől, de jelentősen befolyásolja jelentkezők hozzáállása is.

És, ha már a nemzetközi tapasztalatokat említettük, érdemes ott is megállni egy pillanatra, hogy a szakoktatók gyakran kifogásolják: a tanulók, bár végigcsinálják az elméleti képzést, le is vizsgáznak, de az oktatójárműbe ülve már sok mindent elfelejtenek. Emellett a gyakorlatban, éles helyzetben nehezen válnak készségekké a megszerzett elméleti ismeretek. Ezért érdemes megvizsgálni azon országok (így Németország és Románia) gyakorlatát, ahol a képzés két szakasza akár átfedésben is lehet, vagyis a gyakorlati képzés megkezdésének nem feltétele a befejezett elméleti képzés és a sikeres elméleti vizsga.

A sikeres elméleti vizsga után ma a hatályos hazai jogszabály szerint minimum 29 órát kell vezetni egy „B” kategóriás jogosítványra pályázó tanulónak és legalább 580 km-t ahhoz, hogy gyakorlati vizsgára bocsátható legyen. Szőcs Károly elmondása szerint azonban a gyakorlatban a sikeres vizsgához szükséges vezetéssel töltött óraszám az utóbbi években folyamatosan és töretlenül nő. Ma már egy átlagos tanuló 46-47 óra vezetés után vállalkozhat a vizsgára a siker reményében, és sokaknak még így sem sikerül az első próbálkozásra. Átlagosan minden második nekifutás jár sikerrel.

Számos oka van annak, hogy évről évre nő a sikeres vizsgához szükséges vezetéssel töltött órák száma.

Megváltozott a tanulók motivációja.

– 40 éve, amikor én szereztem jogosítványt, a fiatalok, főleg a fiúk szinte versengtek azért, hogy kinek lesz először jogosítványa – jegyezte meg Szőcs Károly. – Akkor is, ha a családban nem is volt autó. Fontos volt egy akkori fiatalnak, hogy legyen jogosítványa. Talán a műszaki érdeklődés is erősebb volt, és az is vonzotta az akkori fiatalokat, hogy irányíthatnak egy olyan komoly eszközt, mint az autó, illetve részesévé válhattak egy komplex „társasjátéknak”, a közlekedésnek. És persze ott volt a szabadságérzet is, amit az autó közvetített.

Mára a helyzet sok szempontból és jelentősen megváltozott, ami hatással volt a fiatalok motivációjára is. Az autók ára és fenntartásuk költsége magas, ez az egyik oka, hogy egyre nő azoknak a száma, akiknek egyre kevésbé sürgős a vezetői engedély megszerzése. De nemcsak ez a változás mozgatórugója.

A mai fiatalok, dr. Szőcs szerint főleg az olyan nagyvárosokban élők, ahol jó a közösségi közlekedés, ellenben egyre nehezebb autóval közlekedni, másképp élnek és sok mindenről másképp is gondolkodnak, mint a szüleik generációja. Egyre többen gondolják, hogy nincs szükségük autóra, hiszen mindenhova elviszi őket a busz, a metró, a villamos. S ha nem, akkor ott van a kerékpár, a robogó, nem beszélve a mostanság gombamód szaporodó mikromobilitási eszközökről. A városokban gyakran lassabban ér célba az ember autóval. És amikor végre célba érnek ott a kérdés: hol tehetik le (hol parkolnák le) az autójukat?

– Valószínűleg mindezeknek is köszönhetően kitolódott a jogosítványszerzés jellemző életkora – mondta Szőcs Károly. – Annak ellenére, hogy már akár 17 évesen jogosítványhoz juthatnának a fiatalok, a „B” kategóriás képzésekre jelentkezők átlagéletkora most 24 év körül van, és akkor is a leggyakrabban az a motivációjuk, hogy „a munkához, az elhelyezkedéshez van szükség a vezetői engedélyre”.

Szakoktatók véleményére hivatkozva azonban dr. Szőcs Károly más szempontokat is felvetett, amik hatással lehetnek a gépjárművezető-tanulók képességeire, készségeire, tanulására, a tanuláshoz szükséges időre, majd később a magatartásukra is a forgalomban.

– A mai fiataloknak mások a motorikus képességei, másképp működik a veszélyérzetük, mint a korábban felnőtt korosztályoké. És az utóbbi években ez a folyamat fel is gyorsult – idézte szakoktató kollégái véleményét Szőcs Károly. – Jóval kevesebbet mozognak, sportolnak, kerékpároznak. Nem nagyon másznak fára, így ritkábban is esnek le és ütik meg magukat. Egyszerű példák, de ez minden bizonnyal hatással van a veszély- és felelősségérzetük kialakulására is.

Ezzel szemben sok időt töltenek számítógépes játékokkal. Azok akár fejleszthetik is bizonyos, a gépjárművezetésnél is fontos képességeiket, a reflexeiket, a döntéshozatalukat, azonban a számítógépes játékban több élete is lehet a játékosoknak, emiatt könnyebben hoznak elhamarkodott vagy legalábbis nem kellően végiggondolt döntéseket. Ha hibáznak, a játékban a következő életükben javíthatnak. Az utakon azonban erre nincs lehetőség. Ott egy élete van mindenkinek.

Ami pedig a biztonságos vezetéshez szintén elengedhetetlen térérzékelést illeti, ahhoz az építőkockával kellene kezdeni játszani, és nem a tablet vagy okostelefon képernyőjén…

– Ez nem kritika a részemről mai fialatokkal szemben, ők nem rosszabbak, mint a korábbi generációk, csak mások, vagyis ezek adottságok. A ma oly sokakra jellemző életmódnak és életformának a velejárói, következményei és ez egyben újfajta kihívásokat jelent a járművezető-képzés szakemberei számára.

Szőcs Károly szerint mindezeken túl az elmúlt évek, évtizedek során jelentősen megnövekedett forgalomsűrűség is hatással van a jogosítvány iránti igény változására. Elsősorban a nagyvárosokban sokkal nagyobb megterhelést jelent a sofőrök számára a vezetés napjainkban, mint 20-30 évvel ezelőtt vagy még régebben. Miközben az autózással járó előnyök a városokban mára szinte eltűntek.

– Érzésre azt mondanám, hogy a vizsgák is szigorodtak az utóbbi években – jelentette ki dr. Szőcs. – Ezt nyilván nehéz kimutatni, mert a hosszabb tanulási időnek és a romló vizsgasikerességnek számos más oka is lehet, ahogy erről már beszéltünk is. A szigorúbb vizsgákkal kapcsolatos megérzés – a szakoktató kollégáktól hallottak alapján – talán úgy írható le a legjobban, hogy a vizsgabiztosok tényleg biztosra akarnak menni a döntésük meghozatalában, és az ötvenperces forgalmi vizsga során a fáradó, egyébként is vizsgadrukkal küzdő tanuló előbb-utóbb tényleg hibázik.

Apropó vizsgadrukk, úgy tűnik ez is egy erősödő tendencia, probléma, vagyis még egy tényező, ami a sikertelen vizsgák irányába mutat.

Másfelől viszont az oktatókkal szemben mind gyakrabban megfogalmazódó kritika, vetettem fel, hogy nem vezetni tanítják a tanulókat, hanem betanítják nekik a lehetséges vizsgaútvonalakat. Amikor azokon, és csak azokon kell végigautózni. Jól is teljesítenek, hisz’ minden bokrot és táblát megismertek, minden lehetséges veszélyforrást azonosítottak már, és megtanulták elkerülni vagy kivédeni azokat.

(Folytatjuk)

F.Gy.A.