Ittas járművezetők közúti ellenőrzése Európában
- Az ittas járművezetés szabályozása nemzeti hatáskörbe tartozik.
- Ettől függetlenül a szabályozás és az ellenőrzés terén kontinensünk országai között számos hasonlóság mutatható ki.
- Az ittas járművezetők kiszűrésének világszerte legelterjedtebb, és az Európai Bizottság által is ajánlott módja a véletlenszerű ittasság ellenőrzés (Random Breath Testing).
- Ezt a módszert a rendőrségek a véletlenszerűen kiválasztott járművezetők által kilélegzett levegő alkoholtartalmának mérése érdekében alkalmazzák.
- Ittasságra a járművezető vezetési stílusából, vagy – és ez a meghatározó – a jármű leállítását követően tapasztalt külső tünetekből lehet következtetni.
- A külső tüneteken belül somaticus jegyek, valamint pszichés tényezők egyaránt utalhatnak szeszes ital fogyasztására.
- Ugyanakkor az alkoholos befolyásoltság megállapítása kizárólag ittasság ellenőrzéssel (légalkohol-méréssel, illetve vér- és vizeletvétellel, valamint a kapcsolódó szakértői vizsgálattal) történhet.
- A széles körű rendőri alkalmazást lehetővé tévő alkoholszondák az 1953. évtől kezdtek elterjedni, a világhírű Dräger cég mellett hazánkban is ekkor alkották meg az első kémiai elven működő üvegcsöves alkoholszondát.
- Az Egyesült Királyságban 1967-ben határoztak meg először ittas vezetéssel kapcsolatos határértéket, és a szondáztatások is csak azt követően váltak rendszeressé.
- Az egyes országok fokozott célellenőrzési gyakorlatában több hatékony módszer is megfigyelhető. Ezek közül a gyorsaságáról és hatékonyságáról egyaránt elhíresült finn ittasság ellenőrzési módszert 1977-től alkalmazzák – nem csak Skandináviában.
Az ittas járművezetés szabályainak meghatározása, valamint azok érvényre juttatása – a közúti közlekedésbiztonsággal kapcsolatos feladatok túlnyomó többségéhez hasonlóan – az Európai Unió jogrendjén belül a harmadik pillérbe tartozik. Ennek megfelelően a kapcsolódó szabályozási háttér kialakítása a nemzeti kormányok feladata, az Európai Unió testületei legfeljebb ajánlásokat tehetnek ezen a területen. Számos tényező következtében az egyes tagállamok között a szabályozás és a végrehajtás területén hasonlóságok mutathatók ki. Ennek hátterében az áll, hogy az ittas járművezetés Európa-szerte a közúti halálozások egyik legfőbb oka, és az egyes tagállamok többnyire hasonló közlekedésbiztonsági problémákkal küzdenek, de a közösségi és nemzeti érdekek, a nemzetközi együttműködés, a szakmai tapasztalatok és a bevált gyakorlatok megismerése, a technikai lehetőségek viszonylagos korlátjai, valamint egyéb tényezők is egyre inkább az egységessé váló szemlélet irányába mutatnak.
Az ittas járművezetők kiszűrésének világszerte legelterjedtebb módja a véletlenszerű ittasság ellenőrzés (nemzetközi szóhasználatban: Random Breath Testing, rövidítve RBT), amely jellemzően a járművezető által kilélegzett levegő alkoholtartalmának vizsgálatát jelenti elektromos alkoholteszter, vagy hitelesített elektromos légalkoholmérő készülék által. Ebben az esetben az intézkedő rendőrök, közúti ellenőrök a napi, rutinszerűen végzett ellenőrzéseik alkalmával szúrópróbaszerűen állítják le a járműveket és vonják ellenőrzés alá annak vezetőjét, de megtehetik ezt fokozott ellenőrzések alkalmával akár valamennyi, az adott útszakaszon közlekedő jármű vezetőjével szemben – amennyiben ezt nemzeti jogszabály, vagy egyéb norma lehetővé teszi. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) definíciója alapján az RBT egy olyan közúti ellenőrzés, melyet a rendőrség a véletlenszerűen kiválasztott járművezetők által kilélegzett levegő alkoholtartalmának mérése érdekében végez. Ez azt jelenti, hogy a rendőrök bármikor megállíthatnak egy járművet, hogy ellenőrizzék a vezető leheletét az esetleges alkoholfogyasztás vonatkozásában. A WHO adatai szerint Írország és Ukrajna kivételével egész Európában ezt az ellenőrzési módszert alkalmazzák, de a Föld egészét nézve is a leggyakoribb ittasság ellenőrzési módszernek számít (a hatályos ír szabályok szerint a rendőrség, a Garda Síochána kizárólag ellenőrzési pontokon, célzott akciók keretében végezhet véletlenszerű légalkohol méréseket, a napi közúti ellenőrzések során nem).
A közúti ellenőrzést végzők általában annak a járműnek a vezetőjét vonják ittas ellenőrzés alá, akinél valamilyen oknál fogva az ittas járművezetés gyanúja fennáll. Az intézkedő rendőrök erre következtethetnek a járművezető vezetési stílusából, vagy – és ez tekinthető a meghatározónak – a jármű leállítását követően tapasztalt külső tünetekből.
A járművezetők ittasságának ellenőrzése az 1950-es évek közepétől terjedt el kontinensünkön, a rendőri használatra alkalmas egyszerű, kémiai elven működő üvegcsöves alkoholszondák megjelenését követően (néhány országban viszont csak az 1960-as években valósult ez meg). Az eszközök megjelenése terén az 1953. év mérföldkőnek bizonyult. A német Dräger gyár ekkor dobta piacra első ilyen üvegcsöves eszközét, hazánkban ugyanebben az évben fejlesztették ki az úgynevezett Nagy-Zsigmond féle, kémiai elven alapuló alkoholszondát a debreceni Igazságügyi Intézetben, mely a későbbiekben Spiratest néven vált ismertté, és véglegesen csak 2011. júniusában vonták ki a rendőri használatból, továbbá Robert Frank Borkenstein is 1953-ban alkotta meg az első „Breathalyzer” készüléket az Egyesült Államokban.
A feljegyzések szerint 60-70 évvel ezelőtt a rendellenes vezetési stílusból gyakrabban lehetett az ittas vezetőre következtetni, mint napjainkban. Ennek hátterében nem csak az akkori idők gyérebb forgalma, a közúti járművek jelenleginél jelentősen alacsonyabb száma, és mindezek által a forgalom jobb áttekinthetősége állt, hanem az is, hogy a legtöbb európai országban az ittas járművezetést – fel nem ismerve annak valódi kockázatait – még nem kezelték és nem is szabályozták kellő szigorral. Utóbbi következtében pedig nem volt olyan külső kényszerítő körülmény, mely elrettenthette, ill. visszatarthatta volna a járművezetőket attól, hogy szeszes ital fogyasztása után a volán mögé üljenek. Egyes országokban akár a napjainkban alacsonyabb szintűnek minősített szeszesitaltól befolyásolt állapotban is lehetett vezetni anélkül, hogy a cselekményt akkoriban szankció fenyegette volna.
Az ittasság ellenőrzések általános, leggyakrabban alkalmazott módját a mindennapos, rutinszerű közúti ellenőrzések végrehajtása jelenti. Az ellenőrzéseknek ugyanakkor más módszerei is vannak.
A fokozott ellenőrzések és kampányok alkalmával több európai országban, közöttük Németországban is alkalmazzák az ittasság ellenőrzéseknek azt a módszerét, mely során a teljes járműforgalmat egy parkolóba, pihenőhelyre, nagyobb üzemanyagtöltő-állomások melletti jól elkülöníthető helyre stb. kiterelik, ott valamennyi járművet leállítják, és egy gyors vizsgálatot követően döntik el, mely sofőrökkel szemben alkalmaznak alkoholszondát. Ezek a vizsgálatok alapvetően az árulkodó külső tünetek keresésére irányulnak, vizuális megfigyelés, valamint kikérdezés útján, továbbá a koordinált mozgás ellenőrzésére a járművezető megmozgatásával (például megkérik arra, hogy nyissa fel a motorháztetőt).
Finnországban pedig 1977 óta egy olyan ellenőrzési módszert alkalmaznak, mely során az adott útszakaszon haladó valamennyi járművet leállítják, és minden egyes járművezetőt elektromos alkoholteszterrel ellenőriznek. Egy-egy ellenőrzés mindössze néhány másodpercig tart, hiszen a „finn módszer” során az ellenőrzést végzők a légalkohol-mérésen túl – egyéb körülmény, illetve gyanú hiányában – semmilyen más vizsgálatot nem végeznek.
Végezetül: az Európai Bizottság 2003. október 21-án adta ki a közlekedésbiztonságra vonatkozó rendészeti tevékenységről szóló ajánlását (száma: (EB/2004/345). Az ajánlásban a Bizottság nevesítette a halálos közúti balesetek legfőbb okait (sebességtúllépés, ittas járművezetés és a biztonsági öv használatának elmulasztása), kijelentette, hogy közlekedésrendészeti tevékenység a halálos kimenetelű és a sérüléssel járó közúti balesetek megelőzésének és mérséklésének fontos és hatékony módja, továbbá megállapította, hogy az ittas járművezetés tekintetében a legjobb gyakorlat „a véletlenszerű légzésminta-vétel az alkoholtartalmat jelző és az alkoholszintet kimutató eszköz alkalmazásával”.
G.I.