Két másodperc, avagy a póznaszabály!

• 1038 sérüléses baleset történt tavaly túl kis követési távolság miatt.
• Az adaptív távolságtartó utólag is beépíthető a legtöbb autótípusba.
• A technika csődöt mondhat, de számolni minden helyzetben tudunk!

Tavaly a rendőrség által regisztrált 14355 személyi sérüléssel is járó közúti közlekedési balesetből a még nem végleges adatok szerint legkevesebb 1038 a nem megfelelő követési távolságtartás miatt történt.

A KRESZ a követési távolságot illetően jogilag egyértelműen fogalmaz: Járművel másik járművet csak olyan távolságban szabad követni, amely elegendő ahhoz, hogy az elöl haladó jármű mögött – annak hirtelen fékezése esetében is – meg lehessen állni.

Olyan járművel, illetőleg járműszerelvénnyel, amelynek megengedett együttes tömege meghaladja a 3500 kg-ot vagy a hosszúsága a 7 métert, lakott területen kívül másik jármű mögött olyan követési távolságot kell tartani, hogy a két jármű közé legalább egy személygépkocsi biztonságban besorolhasson.

A problémát a legtöbb gépjárművezető számára az okozza, hogy nem tudják meghatározni mennyi az „elegendő” távolság, ami ahhoz kell, hogy az előttünk haladó hirtelen fékezése esetében meg tudjanak állni.

Olykor külön táblák írják elő a kötelező legkisebb követési távolságot, a példánkban a 70 métert. De vezetés közben honnan tudja egy még kevésbé rutinos sofőr, hogy adott pillanatban épp hány méterrel van lemaradva az előtte haladótól.

Az ilyen tábláknak nyilván megvan a maguk szerepe, funkciója az adott helyen, de egyáltalán nem könnyítik meg az autósok dolgát.

Baleset esetén persze a féknyomokból, ha azok nincsenek, a karosszéria gyűrődéséből és a baleset egyéb körülményeiből a szakértők meglehetősen pontosan meghatározzák majd az előtte haladót utolérő jármű sebességét és azt is, hogy elöl haladó fékezésekor mekkora távolságra követte azt.

Csakhogy a cél épp az utoléréses, ráfutásos balesetek elkerülése volna!

Kézenfekvő megoldás az ilyen esetek elkerülésére az adaptív távolságtartó automata. Ez a vezetést támogató rendszer az előttünk haladó tempójához igazodva tartja a sebességét és a követési távolságot. A hagyományos tempomattal ellentétben nem „ragaszkodik” az előre beállított sebességhez, amikor az előttünk haladó forgalmi vagy bármilyen más okokból lassít, így az automatika sem okozhat ráfutásos balesetet, ami a hagyományos tempomat esetében már nem feltétlen igaz.

Bár az adaptív tempomat a ma forgalomban lévő legtöbb lévő legtöbb típusba utólag is beszerelhető, önmagában még ez a vezetést támogató rendszer sem old meg minden problémát. Ismernie kell a sofőrnek, hogy az ő autójában lévő eszköz pontosan mire képes, mikor, milyen körülmények között lép működésbe.

Szenvedett már balesetet autós amiatt, hogy az előtte haladó jármű kihajtott a körforgalomból, a tempomat azonnal visszagyorsította volna az autót a beállított sebességre, csakhogy a sofőr erre nem számított és nem tudta a körforgalom ívén tartani a járművét.

Nem véletlen hangsúlyozzák a szervizek és a kereskedők is, hogy nem általában kell ismerni a vezetést támogató eszközöket, hanem annak a rendszernek a működését kell ismerni, amely az ön autójában van.

Örök dilemma ugyanakkor, és ez vélhetően a teljes egészében önvezető autók megjelenéséig minden bizonnyal dilemma is marad, hogy mennyire bízhatnak a sofőrök a technikában. Nyugodtan hátradőlhetnek az autópályán és gyönyörködhetnek a tájban az autópályán, ha adaptív tempomat, esetleg még táblafelismerő és vészfékasszisztens is van az autójukban?

Mi történik, ha a technika csődöt mond?

És hogyan tartsák be a KRESZ fentebb idézett szabályait azok, akiknek nincsenek az autójukban efféle kütyük?

Idővel minden sofőr kellő rutinra tesz szert ahhoz, hogy már viszonylag pontosan fel tudja mérni kellően távol van-e az előtte haladótól ahhoz, hogy „annak hirtelen fékezése esetén” biztonságosan megállhasson.

De mitől függ a biztonságos megálláshoz szükséges távolság és hogyan mérheti fel az, akinek ebben még nincs elég tapasztalata?

A kérdés első felére viszonylag egyszerű a válasz: A betartandó követési távolság a sebességtől függ elsősorban, de nemcsak attól. Amiről a KRESZ nem ír, hiszen nem is fogalmazható jogszabályba, az, hogy mennyi idő kell ahhoz, hogy az előttünk haladó lassulásának észlelését követően mérlegeljük a helyzetet, döntést hozunk, majd cselekszünk. Azaz, mennyi idő telik el attól a pillanattól, hogy tudatosul bennünk az előttünk haladó lassulása, odáig, hogy fékezni kezdünk.

Sok mindentől függ, hogy mennyi idő alatt tudatosul bennünk, hogy tenni kellene valamit, majd, hogy azt a valamit mikor tesszük meg. Kezdve azzal, hogy mennyire figyelünk (fejben ott vagyunk, az autóban, a volán mögött, vagy a gondolataink egészen máshol, máson járnak, mint a vezetés), a hangulatunk, az egészségi állapotunk, különböző zavaró tényezők sokasága befolyásolhatja a döntés sebességét és azt is, hogy mit döntünk.

És még csak ezután kezd majd lassulni a mi autónk!

Gyakran megesik, hogy egy autó az előtte haladó vezetője szerint túl kis követési távolságot tartott, ahogy mondani szokás, a fenekében autózott, ami frusztrálta. Mivel túl kicsinek érzékelte a kettőjük közti távolságot, se lassítani, se félrehúzódni nem mert, nehogy a mögötte haladó hirtelen gyorsítása (előzése) miatt bajba kerüljön. Indexelt, hogy félrehúzódik és elengedi a mögötte haladót… Közben nem vette észre, hogy ő maga is vészesen közel került az előtte haladóhoz, aztán amikor az forgalmi okokból fékezni kényszerült, megtörtént a hármas karambol.

Más kérdés a távolságbecslés! Napjainkban mind több szakmai fórumon is felvetődik, hogy méterek helyett talán szerencsésebb lenne másodpercekben (vagy másodpercekben is) megadni az ajánlott, de akár a kötelező követési távolságot is.

A 21-es, vagy az 1001-es szám kimondása nagyjából egy másodpercig tart. Természetesen bármilyen más szó, szófordulat, mondóka is szóba jöhet. Sok kedvtelési búvár például az „Egy Mississippi, két Mississippi, három Mississippi monológgal méri az időt a víz alatt, miközben figyeli a felszálló buborékokat, amelyekhez képest figyeli, hogy a biztonságosnál gyorsabban vagy lassabban emelkedik-e a felszínre, vagy épp ideális tempóval.

Ma már a rendőrök is azt javasolják és sok gépjárművezető-oktató is erre trenírozza növendékeit, hogy a távolságbecslésre használják inkább a két másodperces szabályt!

Nevezhetik persze póznaszabálynak, táblaszabálynak, akármi másnak is. A lényeg, hogy az előttünk haladót ne közelítsük meg jobban, mint amekkora távolságot két másodperc alatt megtesz az autónk!

Nézzen ki magának egy jól azonosítható fát vagy műtárgyat (villanypóznát, ostáblát, építményt, akármit) az út szélén, majd, amikor az előttünk haladó elhalad mellette, kezdjünk számolni: Egy Mississippi, két Mississippi. Amennyiben hamarabb ér a fához vagy műtárgyhoz, mint ahogy kimondtuk volna, hogy két Mississippi, lassítson, mert túl közel van az előtte haladóhoz.

Egyes autópálya-szakaszokon nyílhegy alakú útburkolati jeleket festenek fel: Ha nincs közted és az előtted haladó között két nyíl távolság, lassíts!, szól a figyelmeztetés.

Mások az útjelző oszlopokra esküsznek. A külterületi utak mentén látható műanyag oszlopok távolsága 50 méter. 90 km/h tempó mellett épp két oszlopnyi a biztonságos követési távolság.

Bármely megoldás legyen is szimpatikus vagy praktikus egy adott helyzetben, érdemes olykor gyakorolni a távolságmérés ezen módját. Csak úgy, kíváncsiságból. Még akkor is, ha van az adaptív tempomat, vagy más kütyü, ami egyébként is segít elkerülni a ráfutásos baleseteket.

A technika csődöt mondhat, a póznaszabály azonban mindig működik.

F.Gy.A.