Legális, de attól még veszélyes
- Németország legalizálta a kannabiszt, bár a szonda még nem létezik
- Az első statisztikai adatok figyelmeztetők – aggodalomra adhatnak okot
- A német kannabiszlegalizációs törvény a turistákra nem vonatkozik
A Német Közlekedésbiztonsági Tanács, a DVR már a törvény hatályba lépése előtt figyelmeztetett: ha a marihuána legalizálását nem követi a korábbinál szigorúbb ellenőrzés, nem határoznak meg egyértelmű és jól mérhető határértékeket, ha elmarad a rendőrök kiképzése és a felvilágosító társadalmi kampány, a német utak sokkal veszélyesebbek lesznek, mint korábban.
Németországban 2024. április 1-jén lépett hatályba az a törvénymódosítás, amely korlátozott mértékben ugyan, de legalizálta a marihuána tartását, termelését és fogyasztását. Hollandiával ellentétben Németországban nem nyíltak coffeeshopok, a felnőttek azonban nyilvános helyen 25, otthon 50 gramm marihuánát tarthatnak és legfeljebb három tő növényt termeszthetnek saját célra.
Bár a fogyasztók szerint „ártalmatlan”, a szakma szerint „kapudrognak” minősülő marihuána legalizálása ellen már a törvényelőkészítés időszakában számos szervezet tiltakozott, a német egészségügyi minisztérium úgy érvelt: becsléseik szerint 2024-ben 670–823 tonna között volt az éves kannabiszfogyasztás Németországban. Önbevallásos felmérések szerint több mint öt millió 18-64 év közötti felnőtt német ismerte be, hogy az előző 12 hónapban legalább egyszer füvezett.
Leginkább a közlekedésbiztonságért aggódókat nyugtalanította a legalizáció. Aggodalmaikra reagálva külön szabályozták a gépjárművezetőkre vonatkozó drogszabályokat. Eszerint:
- augusztus 22. óta a vér THC-tartalma nem haladhatja meg a 3,5 nanogramm/ml-t, ami a 0,2 ezrelékes ittassággal azonos kockázatot jelent,
- a 21 év alattiak és a kezdő vezetők számára továbbra is a nulla tolerancia érvényes a fűre, ha vezetnek,
- kannabisz és alkohol együttes fogyasztása vezetés előtt
A német és az Európai Közlekedésbiztonsági Tanács (a DVR és az ETSC) nem is elsősorban a befolyásoltság még megengedett mértéke miatt aggódik. Sokkal inkább azért, mert az elfogyasztott drog mennyisége és a szervezetre gyakorolt hatása nem vagy kévésbé megbízhatóan mutatható ki, mint az alkoholnál.
Ma még nem léteznek kannabisz-szondák, sem olyan egyszerű, mégis megbízható műszerek, amelyekkel a helyszínen kimutatható lenne, hogy a járművezető vezetési képességét adott pillanatban a szer befolyásolja-e.
A problémát csak fokozza a THC biokémiai sajátossága. A marihuána hatóanyaga (THC) ugyanis a zsírszövetben tárolódik, és a fogyasztás után napokig, de akár hetekig is kimutatható a vizeletben vagy a vérben. Jóval az után is, hogy megszűnik a bódító hatása, ami jellemzően órák alatt elmúlik.
Azonban még a szer hatása alatt sincs olyan szoros összefüggés a sofőr befolyásoltságának mértéke és a vezetésre alkalmassága között, mint az alkohol esetében. Ráadásul a THC hatása egyénenként is jóval nagyobb eltérést mutat egyes vizsgálatok szerint, mint a szeszes italoknál.
Kannabiszfogyasztás után sokan egyáltalán nem érzik magukat veszélyesnek. Ennek az önértékelési hibának a közlekedés biztonsága szempontból azonban súlyos következményei lehetnek. A THC lebomlása ugyanis nemcsak, hogy egyénenként eltérő, az úgynevezett maradványhatása sem mindig érzékelhető pontosan a fogyasztó számára.
A német egészségügyi minisztérium tájékoztatója és a DRUID európai kutatásainak eredményei szerint a kannabisz akut hatásai között szerepel a lassabb reakció, dezorientáció, memóriazavar, szorongás, szédülés és érzékelési zavar. Egyebekben bizonyíthatóan lassítja a reakcióidőt, rontja a figyelmet, a távolságtartást, a sávkövetést és a döntési sebességet.
Mindezek a közlekedésben közvetlen kockázatnövelő tényezők.
A DRUID adatai szerint a kannabiszt fogyasztó vezetők halálos baleseti kockázata közel kétszerese a józan sofőrökéhez képest, alkohol és kannabisz egyidejű fogyasztás esetén pedig a a kockázat megsokszorozódik.
A németországi legalizáció utáni első tartományi adatok nem mutatnak katasztrófát, de figyelmeztető jeleket igen. Észak-Rajna–Vesztfáliában 11,5 százalékkal nőtt a bódítószer-hatás alatt okozott balesetek száma, Brandenburgban a THC-vel összefüggésbe hozott baleseteknél 25 százalékos, Hamburgban 17,7 százalékos növekedésről számoltak be.
Nem zárható azonban ki, hogy a jelentősnek mondható növekedést a liberalizációt követő fokozott rendőri ellenőrzések okozták. Olyan balesetekben is kimutatták a drog jelenlétét, amilyeneknél korábban esetleg azt nem is vizsgálták. Ráadásul országosan egységes kannabiszstatisztikát csak 2025. júliusától vezetnek, így nehéz pontosan megmondani, hogy a változások mihez képest értendőek.
Ezzel együtt német szakmai körökben továbbra is aggodalommal várják a fejleményeket. Nem vitatják, a legalizáció önmagában nem teszi veszélyesebbé az autósokat. Az viszont igen, ha nőni fog a fogyasztást követő órákban volán mögé ülők száma, miközben az ellenőrzés, a prevenció és a társadalmi norma nem változik.
A jog igyekszik keretek közt tartani a fogyasztást és elérni, hogy aki szív, ne vezessen. Ezért, ha a sofőr THC-szintje eléri a 3,5 nanogramm/ml-es határértéket, 500 eurós bírságra, egy hónapos vezetéstől eltiltásra és két büntetőpontra számíthat. Ha alkoholt és kannabiszt együtt fogyaszt még súlyosabb, általában 1000 eurós bírságot kell fizetnie.
Magyar autósok jó, ha tudják: a német legalizációs törvény csak azokra vonatkozik, akik legalább hat hónapja hivatalosan Németországban élnek. Azaz a turistákat (és frissen kiköltözőket) a törvény kizárja kannabisz legális vásárlásából, birtoklásából.
De, ha az ott élőktől mégis kapna marihuánát, jó ha tudja: amennyiben itthon azzal próbálna védekezni a hatóságok előtt egy drogteszt után, hogy a fű Németországban legális, jó ha tudja: ez a kijelentés nem mentő körülmény lesz, hanem beismerő vallomás. Először is, mert a turistáknak nem legális, másodszor, mert, ha itthon ellenőrzik, akkor a magyar szabályok szerint vizsgálják.
F. Gy. A.

