Öngyilkos akart lenni – vádat emeltek ellene

Korábban már írtunk arról, hogy a közlekedésbiztonság veszélyeztetéséért akár vádat is emelhetnek az ellen, aki úgy akar véget vetni az életének, hogy például metró vagy vonat alá ugrik. Itt a példa.

Közlekedés biztonsága ellen elkövetett bűntett miatt emelt vádat a Kaposvári Járási Ügyészség egy 66 éves asszonnyal szemben, aki közel száz ember testi épségét veszélyeztette azzal, hogy a vonat alá feküdt a Pécs-Szombathely vasútvonal egyik Somogy megyei közúti kereszteződésében.

A Somogy Megyei Főügyészség közleménye szerint az asszony kilátástalan anyagi helyzete elől öngyilkosságba akart menekülni. Elhatározta, hogy egy vonat elé veti magát és azzal minden szenvedésének és megpróbáltatásának egyszer s mindenkorra véget vet.

Ez év februárjában biciklivel elment egy közeli vasúti átjáróba, megvárta, amíg a lámpa pirosra vált, és amikor már a vonat is viszonylag közel volt a kereszteződéshez, a sínekre feküdt.

A vonat a vizsgálat szerint 60 kilométer/órás sebességgel haladva közelítette meg a kereszteződést. Ennek, valamint a mozdonyvezető figyelmének és gyors reakciójának köszönhetően a tragédiát sikerült elkerülni. Vészfékezéssel a mozdonyvezetőnek sikerült – ha megállítani nem is, de – olyan alacsony sebességre lassítania a szerelvényt, hogy az asszony súlyos sérülésekkel túlélte a gázolást.

Mint kiderült, a mozdony úgynevezett pályakotró lemeze egyszerűn a vasúti pálya mellé lökte az asszony testét. Az ütközés ereje elég nagy volt ahhoz, hogy az asszony sorozat-bordatörést és zúzódásokat szenvedjen, de szerencsére annyira nem volt nagy, hogy kioltsa az életét. Az ügyészség közleménye szerint az asszony a történtek óta felépült a sérüléseiből.

A vádhatóság ugyanakkor közleményében arra is rámutatott, hogy a nő azzal, hogy vészfékezésre kényszerítette a vonatot, súlyosan veszélyeztette a rajta utazók életét, testi épségét. A nagy tömege miatt nehezen és jelentős tehetetlenségi erő mellett vészfékező vasúti szervényben ugyanis – épp a jelentős tehetetlenségi erő hatása miatt – az utasok akár komoly sérüléseket is szerezhettek volna. Csak a szerencsének köszönhető, hogy senki nem sérült meg.

Az ügyészség az eset összes körülményére, így a vádlott büntetlen előéletére és beismerő vallomására is tekintettel, próbára bocsátás alkalmazására tett indítványt a bíróságnak.

F.GY.A.