Száguldó villogók vs. önkéntes rendőrök

• Az autópályán is mindenki számra kötelező a jobbra tarts
• Orosz rulettet játszik, aki megkísérli elállni a száguldozók útját
• Egy jó kamera kell, és egy időben megeresztett telefon a rendőrségnek

Élénk vita alakult ki az elmúlt napokban több Facebook-csoportban és oldalon arról, helyes-e, ha valaki csak azért sem húzódik ki az autópályán a jobb szélső sávba a mögötte türelmetlenkedő-villogók elől, nehogy már azok előzni akarjanak, amikor ő is a megengedett 130 kilométer per órával hajt. Többen felvetették: helyes-e, de legfőképpen szabad-e önkéntes rendőrt játszva szabálytiszteletre tanítania egyik autósnak a másikat. Főleg egy ilyen kiélezett és veszélyes szituációban.

A kérdések annak kapcsán vetődtek fel, hogy szinte mindennapos látvány a sztrádáinkon, hogy némelyek – egyszerűen fogalmazva – az utolért jármű seggére ragadva, reflektort villogtatva próbálják minél gyorsabb sávváltásra ösztökélni az előttük „túl lassan haladó” autóstársaikat. Akkor is, ha azok az autópályán megengedett 130-cal, vagy esetleg még kicsit gyorsabban is hajtanak. Csakhogy a villogók még gyorsabban akarnak menni, és nehezen viselik, ha bárki is akadályozza őket, hogy kedvükre száguldozzanak.

A jelenség nem ismeretlen. A Századvég Politikai Iskola Alapítvány tavaly novemberben 1001 fős reprezentatív mintán végzett közvélemény-kutatást a hazai közlekedésbiztonságról. Abból egyebek között az derült ki, hogy a közlekedők közel negyede (24%) szerint nagyon gyakran megtörténik ilyesmi az autópályákon. Ugyanakkor az összes megkérdezett 44,4 százaléka mondta azt, hogy ezzel a jelenséggel gyakran találkozik a sztrádáinkon.

Talán ez az oka, hogy egyeseknél olykor betelik a pohár és maguk próbálnak megálljt parancsolni az autós garázdáknak. Csakhogy ez koránt sem veszélytelen vállalkozás és nem is maradéktalanul szabályos! És nemcsak azért, mert kissé önbíráskodás-szaga van minden efféle akciónak.

Az autópályán is a jobbra tarts szabály van érvényben. Pusztán azért, hogy valaki a KRESZ (jelesül az adott úton megengedett maximális sebesség) betartására kényszerítsen egy másik, szerinte nem éppen szabálykövető autóst, nem hagyhatja figyelmen kívül saját vonatkozó jobbra tartási kötelezettségét. Még akkor sem, ha az a másik még súlyosabb jogsértést, a halálos balesetek közel harmadáért felelős gyorshajtást követi el éppen, s az önkéntes rendőrt játszó autós ezt a jogsértést szakítja meg azzal, hogy nem húzódik félre az útjából.

Persze szabad utat adni sem egyszerű és nem is veszélytelen vállalkozás, ha egy száguldozó ránk tapadt. Mert, ha csak egy másodperccel is hamarabb lép a gázra, miközben mi még nem fejeztük be a sávváltás, még nem „takarodtunk el az útjából”, könnyen olyan repülésben lehet részünk, amilyet még a Cobra 11-ben sem látni. Sokan, köztük e sorok írója is, már csak azért sem sietnek a sávváltással addig, amíg a sávból őket le-, azaz kiszorítani akaró autós nem hagy elég teret a manőverhez.

A legtöbben ezt több-kevesebb (inkább kevesebb) sikerrel úgy próbálják meg elérni, hogy apró fékpedálmozdulatokkal lassítanak (ha a mögöttük nyomuló mégis letolná őket az útról, legalább kisebb sebességgel következzen be a nagy baj), és felkapcsolják a hátsó ködlámpát is, aminek a fénye, igen hasonlít a féklámpáéhoz, de legalábbis egy-két másodpercig akár még egy rutinos száguldozót is megtéveszthet, ösztönös fékezésre kényszeríthet.

Akik bekapcsolódtak a vitába a közösségi oldalon, több távborra szakadtak. Voltak, akik csak a száguldozókat, jóval kevesebben, akik csak az önkéntes rendőröket ítélték el felelőtlenségükért. A nagy többség mindkettőt. A Happy Trans Facebook-oldalán részletes és igen alapos elemzést közölt arról, miért veszélyes és egyben miért értelmetlen az esztelen száguldozás.

Mennyit nyer valaki azzal, ha nem 130-cal, hanem 150-nel vagy 180-nak hajt Budapestről Győrbe vagy éppen Szegedre? – tették fel a kérdést. Tíz percet? Ha nincs forgalom, talán. De általában van, emiatt pedig időnként lassítani kell, olykor erősen ráfékezni, hogy ne rohanjon bele az előtte haladóba. Aki lehet, hogy nem sokkal az előtt előzött meg egy nála lassabban haladó autót, csak még nem talált vissza a jobboldali sávba, de az is lehet, hogy az illetőnek bérlete van a belső sávba és ki akarja élvezni azt az utolsó méterig.

Persze egy igazi száguldozó, ha teheti, mert van hozzá lóereje és vezetési tudása is, nem tolja le, sem ki a belső sávból a nála jóval lassabban haladókat. Egyszerűen kikerüli őket, és már hét határon túl vannak, mire a (szabálytalanul, jobbról) megelőzött jármű sofőrje rájön, mi történt. Nem szép és nem is veszélytelen, amit csinálnak, de legalább nem tartanak erődemonstrációt senkinek a csomagtartója előtt méterekkel. Nem úgy mint azok, akik rátapadnak áldozatukra és láthatóan élvezik annak haltálfélelmét és tehetetlenségét, hogy sem gyorsítani, sem lassítani, sem sávot váltani nem mer az a mazsola.

Több hozzászóló is rámutatott: 180-as tempó mellett a sztrádákon erőszakosan nyomulók által tartott 4-5 méteres követési távolság semmire sem elég. Ilyenkor alig több, mint egy tized másodperce van az üldözőnek a kitérő manőverre, ha az előtte haladó fékezne vagy egy elé kerülő akadály miatt hirtelen irányváltásra kényszerülne. Ez pedig még egy profi autóversenyző számára is kevés lenne. Ebben a helyzetben – amikor 4-5 méteres követési távolságot tartva haladnak egymás mögött, olykor többen is, jóval száz feletti tempóval – az üldözés minden résztvevője orosz rulettet játszik. Az üldözők éppúgy, mint azok is, akik ilyenkor csak azért sem húzódnak jobbra az első adandó alkalommal, amikor biztonságosan megtehetik.

A vitának nem volt közmegelégedést kiváltó konklúziója, hogy „akkor mi a megoldás”. Tűrjük, hogy egyesek fegyverként használják az autójukat és le- avagy átgázoljanak mindenkit és mindenkin, aki az útjukba kerül? Nem tehet mást egy hétköznapi, többé-kevésbé szabálykövető autós, mint, hogy szabad utat ad az eszement száguldozóknak, örül, hogy megúszta a találkozást és reménykedik, hogy ha majd egyszer elszállnak, vétlen embereknek nem esik bántódása?

Sokan felvetették, hogy aki elég bátor és elég jó sofőrnek tartja magát, tartson ki elől, ne hagyja megfélemlíteni magát a „seggébe ragadó, villogó barmoktól”, hadd tanuljon meg 130-cal cammogni az a bunkó. Néhányan elismerték, ők bizony olykor nagy élvezettel állnak bele az efféle versengésekbe, még akkor is, ha tudják, olyankor a tűzzel játszanak.

Ennél talán jobb, de főleg hatékonyabb megoldás egy jól beállított fedélzeti kamera és a megfelelő időben (amikor megtörténtek az események) egy telefonhívás (nem kézben tartott telefonról, ha egy mód van rá) a rendőrségnek. Nekik megvannak a megfelelő járműveik és megvan a kellő tudásuk is ahhoz, hogy az arra legalkalmasabb helyen és módon kiemeljék a forgalomból a veszélyes száguldozókat. A kételkedők kérdezzék meg a nagyvárosok illegális gyorsulási versenyeinek rendszeresen részvevőit: mostanában hogy érnek véget az „összejöveteleik”?

F.Gy.A.