Szlovákia: 6 km/h sebességkorlátozás a járdán közlekedők számára?
- Szlovákia 6 km/h sebességkorlátozást vezet be a járdán közlekedők számára.
- A 2026. január 1-én hatályba lépő új szabály a gyalogosokat, kerékpárosokat, valamint a mikromobilitási eszközzel közlekedőket egyaránt érinti.
- A szabály megszegői 50 eurós pénzbírságra számíthatnak.
- Az új szabálytól a gyalogosok biztonságának növekedését, a járdán történő gyalogos-elütések számának jelentős csökkenését várják.
- Az ellenzők élesen vitatják, logikátlannak és életszerűtlennek tartják a szabályt, mondván, hogy elvileg már egy járdán futó gyalogos, valamint egy kerékpárját 6 km/h-nál valamivel gyorsabban hajtó kisgyermek is jogsértőnek minősülhet.
- Az előterjesztők szerint a szabály nem a gyalogosok közlekedésének korlátozására irányul, nem fogják a sebességüket ellenőrizni, sem pedig őket szankcionálni. Szerintük a szabály egy referenciaértéket határoz meg a járdán mikromobilitási eszközzel vagy kerékpárral közlekedők számára, amelyet meg kell tartaniuk. Az alacsonyabb haladási sebesség következtében a baleset elkerülhetősége, valamit a súlyos/halálos sérülés kialakulásának kockázata radikálisan csökken.
- Arról jelenleg nincs információ, hogy a szabály megtartását hogyan, milyen módon és eszközökkel kívánják ellenőrizni.
- A szlovák belügyminisztérium további szigorításokat tervez, ideértve az e-rollerek járdán való közlekedésének teljes tilalmát – kivéve, ha azt jelzőtábla kifejezetten megengedi.
Nagyon úgy tűnik, hogy Szlovákia lesz az első ország a Földön, amely általános sebességkorlátozást vezet be a gyalogosok számára. A szlovák parlament ugyanis zöld utat adott annak a meglehetősen vitatott törvényjavaslatnak, amely 6 km/h maximális sebességet, azaz „gyaloglási sebességet” kíván bevezetni a járdákon. A szlovák közlekedési törvény módosítása 2026. január 1-én lép hatályba, és a szabály megszegői 50 euró pénzbüntetésre számíthatnak. A parlament által jóváhagyott javaslatot kizárólag a koalíciós pártok támogatták, az ellenzék ellene szavazott, illetve tartózkodott.
Az előterjesztés szerint az új szabályozás fő célja a gyalogosok biztonságának növelése, annak megelőzése, hogy a járdán közlekedő gyalogosokat elektromos rollerrel, görkorcsolyával, gördeszkával, kerékpárral, vagy hasonló járművel közlekedő személyek veszélyeztessék, illetve elüssék. A jogszabály tervezetének elfogadását olyan statisztikai adatokkal kívánták alátámasztani, miszerint Pozsonyban, 2023. első negyedévében tíz ilyen, személyi sérüléssel járó balesetet okoztak a gyalogosok sérelmére, és ezek közül egy halálos kimenetelű volt. De példaként hoztak fel olyan esetet is, hogy Besztercebányán a járdán egy elektromos rollerrel közlekedő személy mintegy 40 km/h-val száguldott a járdán egy lejtős szakaszon, veszélyeztetve egy ott haladó gyermek gyalogos testi épségét. Az általános tapasztalatok azt mutatják, hogy valóban sokan száguldoznak felelőtlenül mikromobilitási eszközökkel, többségükben e-rollerekkel a járdákon és a tereken (akár az úttesten történő közlekedésre meghatározott maximális 25 km/h sebességet is túllépve), cikázva a sokszor mit sem sejtő gyalogosok között, veszélyesen megközelítve és megijesztve őket.
A norma kezdeményezői szerint a 6 km/h sebességhatár bevezetése (amit az átlagos gyaloglási sebesség felső határának tekintenek) a balesetek elkerülését, a súlyos sérülések kockázatának csökkentését, valamint a szabályszegések bizonyításának megkönnyítését hivatott elősegíteni baleset bekövetkezése esetén. Az új szabály érdekessége, hogy általánosságban határozza meg a sebességkorlátozást a járdákon, ezáltal az előírás a gyalogosokra és az említett járművekkel közlekedőkre egyaránt vonatkozik. Ez magában foglalja azt is – amit az ellenzők egyenesen nevetségesnek, életszerűtlennek és elfogadhatatlannak tartanak –, hogy elvileg még futni sem szabad a járdán, továbbá szabályszegést követ el az a gyalogos, aki a megállóban álló autóbusz felé siet, vagy az a kisgyermek, aki 6 km/h-nál gyorsabban tekeri háromkerekű kerékpárját.
Az előterjesztők ugyanakkor azzal érveltek, hogy a sebességkorlátozás nem a gyalogosok közlekedésének korlátozására irányul, és nem fogják sebességmérő készülékekkel ellenőrizni, valamint felelősségre vonni a gyalogosokat, akik a meghatározott értéknél gyorsabban haladnak. Szerintük a 6 km/h mindössze egy referenciaértéket jelöl a járdán mikromobilitási eszközzel vagy kerékpárral közlekedők számára. Ennél a sebességnél – amennyiben megtartják – minimális az ütközési energia a járműnek a gyalogossal való érintkezésekor, ezáltal jelentősen alacsonyabb a súlyos sérülések kockázata. Az új szabály hatályba lépése pedig gyakorlati jelentőséggel bírhat majd a kerékpárosok és a mikromobilitási eszközök használói által a járdán elkövetett szabálysértések, és az ott okozott balesetek bizonyításában, különösen azokban az esetekben, amikor objektíven kell megállapítani, hogy túllépték-e az engedélyezett haladási sebességet egy elsősorban gyalogosok számára szánt területen. A nagy kérdés viszont az, hogy a „jogalkotói akarat” érvényesítése során hogyan kívánnak, illetve tudnak a szlovák hatóságok érvényt szerezni az új szabálynak a mindennapi életben, és miként, milyen eszközökkel tudják jogkövető magatartásra bírni, a 6 km/h sebességkorlátozás megtartására kényszeríteni a járdán haladó kerékpárosokat, valamint mikromobilitási eszközökkel közlekedőket. Erre egyelőre nincs hivatalos válasz.
A hírek szerint a Szlovák Köztársaság Belügyminisztériuma azt is fontolóra vette, hogy a járdára vonatkozó általános sebességkorlátozás helyett célszerűbb lenne, és nagyobb biztonságot eredményezne az elektromos rollerek és más hasonló eszközök járdán való közlekedésének teljes betiltása. Mindezt a gyalogosok biztonságának növelése érdekében. A Belügyminisztérium egy komplex, átfogó jellegű anyagot készített a közúti közlekedési törvényhez, amelynek célja, hogy jelentősen szigorítsa az elektromos rollerek és hasonló járművek közlekedésének szabályait. Ebben a Belügyminisztérium – amely „azonosul a gyalogosok járdán való védelme fokozásának szükségességével” – a kisméretű elektromos járművek járdán való használatának teljes tilalmát javasolja. A tervek szerint ilyen eszközökkel kizárólag akkor lehetne a járdán közlekedni, amennyiben azt közlekedési tábla kifejezetten engedélyezi. A javaslat elkészült, és nem kizárt, hogy valamelyik következő kormányülésen már előterjesztésre is kerül.
Szlovákiában az elektromos rollerek egy újonnan meghatározott járműkategóriába, a „kis elektromos járművek” kategóriájába kerülnek, rendelkezniük kell rendszámmal, nem haladhatják meg a 25 km/h sebességet, és nem lehetnek rajtuk ülések. Az ilyen eszközökkel közlekedőkre hasonló szabályok és kötelezettségek vonatkoznak, mint a kerékpárosokra. Ez azt jelenti, hogy e-rollerekkel alapvetően kerékpárúton, kerékpársávon, leállósávon, kerékpározásra alkalmas útpadkán, illetve – az előzőek hiányában – az úttest jobb szélén szabad közlekedniük. A követelményeknek nem megfelelő járműhasználat szabálysértésnek minősül, és az elkövető szankcióra, jellemzően – amennyiben más jogsértést nem valósít meg – pénzbírságra számíthat. Az utóbb leírt szabályok nem tekinthetők különlegesnek, és beilleszkednek az e-rollereket érintő nemzetközi szabályozási gyakorlatba. A járdákon való haladási sebesség 6 km/h-ban történő korlátozása ugyanakkor egyedülállónak számít Földünkön, és korántsem biztos, hogy – legalábbis a szlovák mintának megfelelően – számos követőre talál. Az ellenzék a legszívesebben még a hatályba lépés előtt eltörölné a szabályt, mondván, hogy az nem más, mint a mobilitás paródiája. Hogy kinek lesz végül igaza, az új szabály támogatóinak, vagy éppen ellenzőinek, arra a választ a közeljövő eseményei is tapasztalatai fogják megadni.
G. I.



