A traffipax nem kap hőgutát
- A hőség megvédte a gyorshajtókat egy kis időre
- A rendőrrel ellentétben a kamera sosem izzad
- Az automatizálható munkát végezzék az automaták!
- Miért bízzák emberekre azt, amit a hőhullám lefújhat?
Lefújta a rendőrség az augusztus első hetére tervezett országos sebességellenőrzési akciót. A Roadpol, korábban Tispol sebességellenőrzési akcióihoz több mint húsz éve csatlakozott a magyar rendőrség, azonban most fordult elő először, hogy az utolsó pillanatban az időjárás miatt visszakozott.
A döntéssel a szolgálatot teljesítő rendőröket védték, nem a gyorshajtókat.
Egy-egy RoadPol akcióban a rendőrség – jelentései szerint – néhány ezer gyorshajtót szokott kiszűrni. Nem túl sokat ahhoz képest, hogy ilyenkor az ország összes sebességmérőjét az utakra küldik és minden közlekedési rendőr gyorshajtókra vadászik. Ahhoz képest sem, hogy hányan buknak le a szokványos heti sebesség-ellenőrzéseken.
Más szempontból nézve viszont nagyon is sok gyorshajtót fotóznak le ilyenkor! Mert azt gondolná az ember, hogy egy napokkal előre bejelentett akcióra az autósok is készülnek és még azok is visszafogják kicsit magukat, akik máskor nem. Azaz: kevesebb gyorshajtót kapnak el a rendőrök a hírverés hatására, mint amikor nem bejelentett akció keretében mérnek sebességet.
Az augusztus 3-9. közé tervezett akció lemondása azonban rávilágít a rendőrség rendszerproblémájára. A hőség, egy vihar, nagy rendezvények, delegációk fogadása vagy több megyét érintő természeti csapás, például árvíz vagy éppenséggel a létszámhiány bármikor megakadályozhatja a célzott, egész országra kiterjedő ellenőrzést, de lokálisan ott is, ahol éppen szükség lenne rá.
Annak ellenére is, hogy a gyorshajtók lefüleléséhez rendőrre nem feltétlenül lenne szükség. A gyorshajtók ellen szabálysértési és közigazgatási eljárás egyaránt indulhat. Attól függően, hogy megállították-e a gyorshajtót vagy sem. Ha nem állítják meg, mert a sebességmérést nem is rendőr végezte, hanem például egy VÉDA-kapu, később a rendőrség közigazgatási eljárásban az objektív felelősség szabályai szerint az üzembentartóval szemben jár el.
Ezzel szemben, ha megállítják, amihez már kell a rendőri jelenlét, a gyorshajtó, azaz a jármű vezetője ellen indul szabálysértési eljárás.
Miért a rendőrök mérik a gyorshajtók sebességét, amikor belőlük úgyis kevés van?
Másképp fogalmazva: miért bíznánk emberre azt, amit gép is el tud végezni? A kamera persze nem váltja ki a rendőrt, de leveszi a válláról a monoton megfigyelés terhét. Méri a sebességet, leolvassa a rendszámot, összeveti a nyilvántartással, kiszűri a körözött, a biztosítatlan járműveket, a vezetés közben telefonálókat, és azokat, akik nem kapcsolták be az övüket.
Emberi beavatkozásra csak vitatható, nem egyértelmű, nem jó minőségű felvételek értékelésénél és a jogorvoslatok elbírálásakor van szükség. A rendszer hasonlít a fociban már bevált gólvonal technikára: mindegy ki mit látott, vagy vélt látni, ha a bíró csuklóján jelez az óra, a labda teljes terjedelmével túlment a gólvonalon, vitának helye nincs.
A világ az automatizálás felé halad a sebességmérésben és általában a közlekedési ellenőrzésben. Az automatizálás nem feltétlenül csökkenti a rendőrség létszámigényét, csupán lehetőséget ad arra, hogy a rendőrök nagyobb számban és munkaidejük nagyobb hányadában végezzenek érdemi, rendőri jelenlétet és emberi döntéseket igénylő munkát.
Svédországban a sebességmérő kamerák elsősorban veszélyes szakaszokon működnek, folyamatosan. Norvégiában a közútkezelő üzemelteti a pontszerű és szakaszsebesség-mérőket egyaránt, a rendőrség a jogsértések feldolgozásával foglalkozik. Hollandiában a rutinellenőrzés jelentős része gépeké, már a vezetés közbeni telefonhasználatot is kamera szűri – hogy a rendőr a veszélyes visszaesőkkel foglalkozhasson.
Ausztria, ahol a fix és a mobil sebességmérést kombinálják, civil autókból is vadásznak a gyorshajtókra és már szakaszsebesség-ellenőrzést is bevezették – 2025-ben több mint 5,6 millió gyorshajtást szankcionáltak, ebből 4,7 millió automatizált mérésen alapult.
Horvátországban 2025-ben 320 046 gyorshajtást tártak fel, 200 137-et fix eszközök rögzítettek, a fix rendszerek találati száma egy év alatt 22,8 százalékkal nőtt. Lengyelország a fix kamerák mellett szakaszmérést, piros lámpa és vasúti átjáró-ellenőrzést is végez az automatizált központi rendszer.
Szlovákia még nem kész modell, inkább figyelmeztető példa: 279 sebességmérő és analitikai kamera beszerzését tervezték, a cél a bizonyíték-továbbítás és az ügyfeldolgozás digitalizálása is – de működési eredmények egyelőre nincsenek.
Magyarországon a VÉDA fix és mobil kamerái és a KAFIR feldolgozórendszer alkalmas lenne arra, hogy az ellenőrzés jelentős része rendőr nélkül történjen. A rendszer már a megvásárlásakor alkalmas volt arra, hogy figyelje és emberi beavatkozás nélkül is büntesse a leállósávot szabálytalanul használókat, a záróvonalat átlépőket és még egy sor közlekedési szabályt megszegőket. De nem minden funkcióját használják ki a rendszernek.
A fix VÉDA-kapuk telepítése költséges. A már működő kapukat egyenként 20-40 millió forintért állították fel. Ma már akár 100 millió forintba is kerülhet egy-egy ellenőrző pont kiépítése.
És épp ebben vannak a magyar rendőrség tartalékai. Az automatizált rendszerek bővítésében. Az utóbbi időben vásárolt mobil eszközök kezeléséhez persze ember kell. De vajon szükséges, hogy rendőr legyen a kezelője? Végül is a mobil VÉDA is mindent automatizáltan tesz. Emberi beavatkozásra kis túlzással csak azért van szükség, hogy az ellenőrzésre kiválasztott útszakaszra vigyék és ott vigyázzanak rá, nehogy ellopják.
Évekkel ezelőtt bejelentkezett az Országos Polgárőr Szövetség, hogy „beszállnának a sebességmérésbe”. Cikkünk itt olvasható. Nem kaptak választ a felajánlkozásukra.
Jelentős tartalék van a szakaszsebesség-mérésben, ahogy abban is, ha egy kamerarendszert egyszerre több szabályszegés azonosítására, rögzítésére is alkalmassá tesznek.
A közlekedésbiztonság terén élenjáró államok, Svédország, Norvégia, Dánia, Ausztria, vagy az olyan feltörekvő, az utóbbi időben a balesetek számának csökkentésében jelentős sikereket elért országok, mint Lengyelország, Horvátország mind ebbe az irányba haladnak.
A cél sehol sem az, hogy egyáltalán ne legyen a rendőr az utakon. Épp ellenkezőleg: a gép végezze a napi huszonnégy órában ismételhető rutint, hogy a rendőr ott legyen, ahol mérlegelni kell vagy megállítani a veszélyesen közlekedőket, tehát ahol emberi beavatkozásra van szükség. Hogy a nap végén senkit ne várjanak haza hiába!
F. Gy. A.
