Titkos örömeink a volán mögött

• Bonyolult forgalmi helyzetben nem elég a rutin, kell hozzá együttműködési hajlandóság és még más is
• Nem árt, ha tudjuk kívülről is nézni magunkat, a többiek helyzetét és motivációit
• Kereszteződés, telezöld, kanyarodás balra, nagy ívben: lehet, hogy valakinek az okoz titkos örömöt, amiért úgy tartja fel a többieket, hogy egyetlen szabályt sem szeg meg?

Ötágú kereszteződés, közlekedési lámpával: főút, mellékút, jobbra-balra kanyarodó sávok és telezöld. A főútról mindkét irányban külön sávról, zöld jelzésnél lehet balra kanyarodni. Csakhogy a keresztező alsóbbrendű útról a főútra balra, nagy ívben csak telezöld mellett tehetik meg ugyanezt az autósok. Mivel az egyenesen haladóknak elsőbbséget kell adniuk, a balra kanyarodók várakozni kénytelenek.

De hol? A főút széles, és a csomópontban még ki is szélesítették. A mellékút kétszer egy sávos és a torkolatnál szűk. Ha a balra kanyarodni szándékozók behúzódnak a kereszteződés metszéspontja közelébe, akkor a mögöttük várakozók közül az egyenesen tovább haladók és a jobbra, kis ívben kanyarodók ki tudják kerülni, kényelmesen elférnek. Ha ellenben a sor elején álló a mellékút torkolatában várakozik a balra kanyarodásra, akkor akár tucatnyi vagy még több jármű kénytelen végig várni vele a szembe jövőket. Csakhogy aki még a piros jelzés előtt áthalad a kereszteződésen, az a többi közlekedőt arra kényszeríti, hogy egy újabb jelzőlámpa-ciklusig várakozzanak.

Szabályos-e, ha a balra kanyarodni szándékozó behúzódik a kereszteződés metszéspontja közelébe, és vajon szabályos-e, ha marad a torkolatban? Mindkét kérdésre igen a válasz, ha a járművek nem lépik át a képzeletbeli felezővonalat, vagyis nem akadályozzák az úton egyenesen közlekedő járművek forgalmát. A különbség mégis jelentős, már ami a kereszteződés áteresztőképességét illeti. Az egyik esetben tucatnyi jármű jut át a mellékútról a főútra egy irányban, a másik esetben csak egy vagy kettő.

Vajon miért viselkedik az egyik autós így, a másik úgy a fenti helyzetben? Feltételezzük, hogy minden járművezető törekszik a szabályok betartására, valamint a balesetmentes közlekedésre. De a fenti példában egyik magatartás sem veszélyezteti a közlekedésbiztonságot, csak éppen az egyik esetben lassítja a forgalmat. De kell-e törődnie az egyes autósnak azzal, hogy tucatnyi másik közlekedő feleslegesen vesztegel, ha ő maga időben átjut a kereszteződésen?

Az, aki naponta többször kénytelen áthaladni az említett ötágú kereszteződésen, pontosan tudja, hogy mi a különbség aközött, ha a sor elején álló csak kiteszi az indexet, vagy ha néhány métert előre is gurul közben. Ezért aztán ha az a cél, hogy segítse a többieket abban, hogy túljussanak a veszélyes kereszteződésen, akkor mint palack szájából a dugót, eltávolítja a járművét a szűkületből.

De mi motiválja azt a sofőrt, aki helyben marad? Az egyik lehetőség, hogy sohasem járt még arra, nem ismeri a viszonyokat és úgy oldja meg a helyzetet, ahogy tudja. A másik lehetőség, hogy ismeri a környéket, de nem sokat gondolkodik vezetés közben. Ha piros a lámpa, akkor megáll, ha zöld, akkor elindul, ha állnak előtte, akkor vár, ha felszabadul a hely, akkor tovább hajt.

És talán van az az autóvezető, aki pontosan tudja, hogy miatta áll a sor. Talán magában egy kis titkos örömöt érez, mert tudja, hogy ő még átfér a telizöldön, de sokan már nem. Ilyenkor egy pillanatra elfelejti, hogyan bosszankodott, amikor valaki más miatt nem jutott át, csak egy vagy két lámpaváltással később.

Mert ha emlékezne az akkori mérgelődésére, akkor most ő maga is igyekezne szabaddá tenni az utat másoknak. Együttműködni végső soron mindenkinek hasznos. És persze: jónak lenni jó.

N. V.