Újabb gyorsulási versenyre csapott le a rendőrség
- 21 autót ellenőriztek, 53 személyt igazoltattak egyetlen helyszínen
- Tétényben újabb négy autó forgalmiját vonták be.
- Van, amikor nem gyorsul, csak hangos, de elviselhetetlenül
A hétvégén egy újabb illegális gyorsulási versenyre csaptak le a rendőrök és a közlekedési hatóság munkatársai. Ez alkalommal a XXII. kerületben, a Bányalég utca környékén akcióztak. Péntek éjszaka összesen 53 főt igazoltattak az illegális versenyek egyik népszerű helyszínén. 21 gépkocsit ellenőriztek, négynek a forgalmi engedélyét azonnal bevonták a jármű szabálytalan átalakítása miatt. Egy sofőrt pedig tízezer forintra bírságoltak, mert a rendőrök orra előtt lépte át kocsijával a záróvonalat.

Forrás: police.hu
A BRFK közleménye szerint az akcióban négy személyt elfogtak és előállítottak kábítószerbirtoklásért.
A rendőrség több részletet nem közölt az akcióról. Forrásaink szerint, azonban az szinte biztosra vehető, hogy nem ez volt az utolsó ilyen, a rendőrség és a közlekedési hatóság által közösen végrehajtott rajtaütés az illegális autó-, illetve gyorsulási versenyeke résztvevői és szervezői ellen.
Emlékeztetőül, a múlt héten, mint beszámoltunk róla, a XXII. kerületi Bányalég utca mellett Észak-Pesten, a XIII., a IV., és XV. kerület területén tartottak közös ellenőrzést a rendőrök és a közlekedési hatóság munkatársai. Akkor is négy autó forgalmi engedélyét vonták meg, és több eljárást indítottak különböző szabálysértésekért.
Akkor néhány óra leforgása alatt 228 felvételt készítettek a versenyek helyszíneinek a környékére telepített sebességmérők. Volt, aki a megengedett 50 kilométer per óra helyett 125-tel hajtott. A múlt hétvégi akcióról ilyen adatokat nem közölt a rendőrség.
Annyi bizonyos, hogy a lakossági panaszok miatt az elkövetkezőkben újabb és újabb összehangolt ellenőrzésekre kell számítaniuk a versenyzőknek. A motorbőgetés és a csikorgó kerekek zaja ugyanis sokak életét megkeseríti az érintett városrészekben, s emiatt miatt egyre több bejelentést tesznek az ott élők a kapitányságokra és az illetékes önkormányzatokra egyaránt.
A rendőrség azonban sok esetben szinte tehetetlen. Nem egy esetben kiderült ugyanis, hogy a „versenyzők” egyszer sem lépték túl a megengedett maximális sebesség határát. Sőt, még csak nem is versenyeztek. Semmiféle gyorsulási verseny nem volt. „Csak” egy helyben álltak vagy pörögtek, égették a gumit és bőgették a motort. Persze ez is elég, hogy a környék lakói megőrüljenek, és az sem kizárt, hogy – ha túl hangos volt a motorzaj – szabálysértést követtek el, de ezt ha lehet még nehezebb bizonyítani, mint azt, hogy gyorsulási versenyt rendeztek.
Az elmúlt két hétvége eseményei azonban bizonyítékul szolgáltak arra, hogy a rendőrség rajta tartja a szemét az illegális versenyek helyszínein, s ha más, fontosabb ügyek miatt nem kell erőit más feladatokra bevetnie, akkor a közlekedési hatósággal közös akciókban fel tud lépni és fel is lép az efféle veszélyes és a környéken élők életét megkeserítő versenyek ellen.
F.Gy.A.