Bejegyzések tőle Firisz Andrea

Megújult a Nagycenki Széchenyi Múzeumvasút

Megújult a Nagycenki Széchenyi Múzeumvasút, amely idén májustól ismét fogad látogatókat. A keskeny nyomtávú vasúton az elmúlt bő egy évben jelentős pályavasúti és a járműparkot érintő rekonstrukció zajlott le. Az állami forrásokból megvalósuló munkálatok legnagyobb részét a GYSEV Zrt. saját szakembereivel végezte el.

A Közlekedési Kultúra Napja

Közeledik május 11-e, a Közlekedési Kultúra Napja. Ezen egynapos országos rendezvénysorozat keretében a szervezők igyekeznek rávilágítani a közlekedés valamennyi ágazatának helyzetére, partnereket keresve a mindennapok élhetőbbé tételéhez, a közlekedésbiztonság javításához. Törekvésük elismerésre méltó, hiszen olyan célt tűztek a zászlajukra, amely a társadalom minden tagja számára fontos.

Nyári előzetes

Tudom, messze még a diákok nyári vakációja, mégis azt gondolom, hogy nem árthat egy előzetes figyelemfelhívás a pár hónapos szabadság veszélyeire. Mondom ezt azért is, mert az iskolai szünidő – legyen bármennyire is hatékony a rendőrség és az egyéb hatóságok számos felhívása – mégsem múlik el soha áldozatok nélkül.