Négylábú szállítmányok

• Nemcsak az autót, magunkat és a házi kedvenceinket is fel kell készíteni a hosszú nyári utazásra.
• Kutyát, macskát ketrecben, szállítódobozban vagy biztonságos hámban utaztassunk, ne ölben vagy a hátsó ülésen.
• Tudjuk, hogy az ön kedvence még soha nem rendetlenkedett az autóban, de mi lesz, ha egyszer megteszi.

Sokan magukkal viszik a nyári szabadságra – de még akár egy hosszú hétvégére is – a házi kedvenceiket. Vannak, akik egy percet sem tudnak távol lenni tőlük, és olyanok is, akik kényszerből, mert nem tudnák kire hagyni őket, amíg távol vannak az otthonuktól. Csak kevesen ismerik azonban, sajnos, a kisállatok szállításának írott és íratlan szabályait.

Egy pár éve készült felmérés szerint a kisebb testű állatokat a gazdik közel 40 százaléka az ölébe ülteti, kevesebb, mint a harmada pedig egyszerűen a hátsó ülésre teszi és ráparancsol, hogy maradjon nyugton. Egyik megoldás sem biztonságos azonban, sem az állat, sem az utasok szempontjából.

Csak kevesebben néznek utána a szépszámú szakportálon, hogy pontosan hogyan kellene utaztatniuk kedvenceiket, hogy az autó két- és négylábú utasai is kényelmesen és a lehető legnagyobb biztonságban utazhassanak. Pedig számtalan, az állat méretéhez, viselkedéséhez szabott biztonságos szállítási mód és eszköz létezik ma már.

Egyes KRESZ-értelmezések szerint a kisállatok rakománynak minősülnek és aszerint is kell az elhelyezni és szállítani őket az autóban. Ez azonban finoman szólva is idejétmúlt megközelítés és túlzás nélkül állíthatjuk, ez a meghatározás már akkor sem volt helytálló, amikor kitalálója először megfogalmazta.

Egy személygépkocsi szokványos rakománya, egy bőrönd vagy akár egy zsák krumpli jellemzően ott marad, ahova tettük. Ha gondosan jártunk el, amikor az autóba betettük, rögzítettük, kitámasztottuk valamivel, akkor is ott marad, ahova tettük, ha az autóval hirtelen fékezésre vagy gyors egymásutánban hirtelen irányváltozásra kényszerülünk.

Egy kutya vagy egy macska, hogy csak a leggyakrabban és legnagyobb számban szállított kisállatokról essen szó, azonban akkor is izeg-mozog időnként, ha amúgy nyugodt fajta és már hozzászokott az utazáshoz. Ahogy mi, kétlábú „rakományok” is ki-kinyújtjuk olykor a végtagjainkat az autóban, már amennyire a körülmények engedik.

Az állatvédők és a közlekedésbiztonsági szakemberek egyetértenek abban: biztonságosan a házi kedvencek is csak úgy szállíthatók, ha valamilyen passzív biztonsági elemmel vagy eszközzel rögzítjük őket. Ezek lehetnek a csomagtartóban elhelyezett ketrecek, kisebb-nagyobb dobozok, amik az utastérben is elférnek és biztonságosan rögzíthetők, vagy egy hám is (nem nyakörv, hám!), olyan pórázzal, amely a biztonsági öv helyére beköthető csattal van ellátva, amivel a kutya mozgását kellőképpen korlátozni lehet. (Ha egy nagytestű kutyát például egy kombi autó csomagtartójában kialakított ketrecben utaztatunk, gondoskodni kell arról, hogy az eb láthassa, érezhesse az autóban vele utazó embereket.)

Nem véletlen azonban, hogy az állattartók közel fele nem használ semmiféle szállítóeszközt házi kedvence szállításakor.

• Nem megyünk messzire, addig kibírja, nyugodt természetű állat
• Nem bírja szegénykém a bezártságot, a múltkor is összehányta a dobozát
• Stresszeli a kutyát/macskát a bezártság, a hám, ha nem mozoghat kedve szerint
• Az én kicsikém csak az ölemben szeret utazni
• Nem fogom egy dobozba kényszeríteni a kincsemet, amikor ő mindig jó…

Csak néhány példa a leggyakrabban hangoztatott kifogások közül.

A már hivatkozott nem reprezentatív felmérés szerint ugyanakkor a gazdik többségét is frusztrálja, ha hosszú útra indul a kedvencével. Vannak, akik a kocsijuk, az üléshuzat és a kárpit miatt aggódnak, hogy szőrös, nyálas lesz, nem lehet majd rendesen kitisztítani vagy, hogy összekarmolja a kutya, körömélezőnek használja a macska. Mások az állat biztonsága és a lelke miatt. A megkérdezettek közül a nők a férfiaknál jóval nagyobb arányban szorongtak például amiatt, hogy kedvencüknek rossz érzést okoz az autóban utazás.

Ezzel együtt, vagy éppen ettől függetlenül magunk, az állat és egyáltalán nem utolsó sorban a többi közlekedő biztonsága érdekében be kell tartani pár szabályt, ha házi kedvencünkkel hosszú útra indulunk. Majdhogynem függetlenül attól, hogy az állat amúgy hozzászokott-e az utazáshoz vagy sem.

Nem szabad megfeledkezni arról, hogy mi magunk is másképp viseljük az utazást, ha a megszokott napi pár, pár tíz kilométeres úton kell az autóban ülnünk, még akkor is, ha egy részét dugóban vagy hőhullám idején, amikor a légkondi is alig bírja elviselhető szinten tartani a hőmérsékletet az autóban, mint amikor több száz kilométeren keresztül kell ülni.

Ahogy magunkat, az állatokat is fel kell készíteni az utazásra.

Sokan például csak akkor használják a macskaszállító dobozt, amikor állatorvoshoz viszik kedvencüket. Miért csodálkoznak akkor, ha a kedvencüknek nem akaródzik beszállni oda? Ő nem tudja, hogy akkor éppen nem az állatorvoshoz viszik, hanem nyaralni!

Célszerű utazás előtt beleszoktatni az állatokat a ketrecükbe, a dobozukba vagy a hámjukba, ha amúgy nem használják azt minden nap.  Étellel, különböző, az állat által kedvelt illatokkal, rágcsálni valókkal feledtetni kedvencünkkel az orvos és a rendelő szagát. Hasznos lehet, ha már az utazás előtt pár nappal, akár egy-két héttel is, elkezdjük az állat trenírozását a dobozhoz, a ketrechez, azaz az utazáshoz. Esetleg egy-két rövidebb útra is magunkkal vihetjük szoktatás okán.

Meglehet, időt kell szánni a kutya/macska utazáshoz szoktatására, de ez még mindig kisebb gond, mint mondjuk macska-/kutyahányás-szagban utazni száz kilométereket, majd napokig szellőztetni, takarítani és illatosítani a kocsit. Amit aztán a hazaút után jó eséllyel újra meg kell ismételni.

Sokan éppen úgymond „az állat érdekében” nem állnak meg például még akkor sem, ha már a kétlábú utasok is érzik, jó lenne egy kicsit átmozgatni a végtagjaikat, inni valami hideget, mosdóba menni. „Ha ez a macska/kutya kiszabadul a dobozából, itt ugyan vissza nem tesszük oda”, hangzik az ellenérv.

Ezzel azonban nemcsak az állat egészségét veszélyeztetik, a magukét is. Két-három óránként akkor is célszerű megállni egy rövid pihenőre, ha nem viszünk magunkkal kisállatot, ha a sofőr tudja, hogy ő akár egy ültében levezet Budapestről a horvát tengerpartig. A monotónia (amiből a sztrádákon mindenkinek kijut) és a meleg veszélyes kombót alkotnak utazás közben. Könnyen lankad miattuk a sofőr figyelme.

A friss víz és egy kis mozgás az állatok számára is elengedhetetlen. Ha előzőleg hozzászoktatták őket, hogy olykor kiszállhatnak a dobozukból, de aztán vissza kell még menniük, nem lesz gond. De arról se feledkezzünk meg, hogy az utazás nemcsak az állatokat stresszeli, hanem a gazdáikat is. Márpedig az állatok megérzik, ha valami más, mint lenni szokott, és a mi utazási eufóriánk stresszként rájuk ragad, ami egy-egy simogatással vagy pusztán azzal, hogy megszólítja őket a gazdi, csökkenthető!

Semmiképpen ne utaztassuk ölben kedvencünket. Ne olyan hámmal és pórázzal kössük ki az anyósülésbe, ami elegendő mozgásteret biztosít a számára, hogy akár a sofőrt is elérje. Még akkor se, ha „ő még soha nem csinált semmi rosszat, nem áll fel, legfeljebb csak, ha megáll az autó, akkor sem ugrál, nem akar rám mászni, ha vezetek”.

Bármikor érheti az állatot olyan inger, amit a gazdi nem is érzékel, és addig nem látott reakciót vált ki belőle. És elég egyszer nem úgy viselkednie a cicának vagy a kutyusnak, „ahogy szokott”, és máris megvan a baj.

Nem szabad megfeledkezni arról, hogy az autópályán a kocsi másodpercenként 36 métert tesz meg 130-as tempónál. 90-nél 25 métert. Ha csak ránk ugrik, hogy foglalkozzunk már vele is, vagy ijedtében karmol, bújik, bármit tesz, amit váratlanul elvonja a sofőr figyelmét a vezetéstől, annak a következményei beláthatatlanok. Szerencsés esetben könnyen korrigálhat a sofőr, de ha épp akkor jön szemből valaki, vagy akkor előzik az autóját?

Egy hirtelen fékezéskor, irányváltáskor az állat testtömege többszörösének megfelelő erővel csapódik neki az ajtónak, az ablaküvegnek vagy éppen valamelyik utasnak, illetve a sofőrnek. És mivel nem szokott hozzá az ilyesmihez, érthető, ha pánikba esik és mindent megtesz a stabilitása visszaszerzéséért. És olyankor aligha érdekli majd, hogy a gazdi vezet.

Ha az állat nem szállítható biztonságosan, mert túl nagy vagy nem bírja a bezártságot, a hámot, az utazást…, nem érdemes erőltetni a dolgot. Be kell adni az állatot egy panzióba. Vannak már szép számmal igencsak állatbarát kutya-macska hotelek, ahol az állatok láthatóan jól érzik magukat.

A kedvencek és magunk biztonsága, pihenése ennyit csak megér…

F.Gy.A.