A meglepetés erejével
- Erős városi forgalomban a vezetők felveszik a ritmust, tudják, bármelyik pillanatban, bárhonnan érkezhet olyan impulzus, ami azonnali beavatkozást igényel
- Néptelen utakon a figyelem ellankad, a szellemi készenlét tompább lesz
- Szellős városi forgalomban ritkán, de annál nagyobb meglepetés érheti a vezetőt
A nyári szezon kezdetén állunk, az iskolák már bezártak, de a nagy szabadságolások még nem kezdődtek el. Az infrastruktúra fejlesztők azonban már megkapták a szabad jelzést, hogy elfoglalják az építési területeket. Az eredmény Budapesten: dugók, káosz és anyázás.
Nehéz elképzelni, miközben az ember negyedórája próbál átjutni egy kereszteződésen, hogy létezhet ennél rosszabb is. Hogy rosszabb-e, döntse el a kedves olvasó, de mindenképpen veszélyesebb.
Még a legzsúfoltabb nagyvárosban is üresek időnként az utcák. (Majd, ha a magyar válogatott EB-döntőt játszik, biztosan így lesz!) Éjszaka, vagy inkább hajnalban, amikor a munkásjáratok indulnak Nyugat-Európába Ferihegyről, még lehet haladni a városban. De akadnak kegyelmi pillanatok hétvégente is: a kisgyermekes családok ilyenkor kihasználják, hogy nem kell rohanni az iskolába, és délig lustálkodnak.
És kérem, bármilyen hihetetlen, vannak olyan települések, kisvárosok, ahol ez a természetes: épültek utak, járnak rajtuk autók, de nem alakulnak ki kocsisorok, hanem mindenki a maga tempójában gurul a dolga után. Van forgalom, de többnyire kényelmesen elfér az infrastruktúrán, amelyet nevezzük szellősnek.
Egy városkában, amelynek múltja, netán sok száz éves múltja van, nem tervezőasztalon szerkesztették meg az úthálózatot, hanem az idők során alakult ki. Ezért aztán meglepik a vándort az útszűkületek, furcsa, kesze-kusza kereszteződések, beláthatatlan, de jobbkezes sarkok. Az őslakók úgy járnak-kelnek ezeken, mint a nappalijuk és hálószobájuk között: lendületből, oda sem figyelve. Becsukott szemmel is odatalálnak bárhová.
De mi történik, ha éppen akkor valaki mást is – amúgy félig lehunyt szemmel, nagyon megszokásból – éppen arra visz a jódolga?
Nagyon meglepődnek! Görcs áll a bokájukba, a fejrevalójuk öt centire felugrik, a szemük elkerekedik! Hirtelenjében azt sem tudják, melyik a jobb kezük. Nyögve-nyelve húzódnak félre a másik elől, fejcsóválva hajtanak tovább. Mi az ördög!
A nagyvárosi gerillaháborún edződött sofőr kicsit aggodalmasan figyeli ezeket a lendületből autózó kisvárosiakat. Ki tudja, melyik sarkon várja őket valami megoldhatatlan forgalmi szituáció. Még előtte vannak a tanulási folyamatnak, amin a fővárosban minden autóvezető – jórészt a saját kárán – már átesett.
Boldogtalan tudás. De a tudatlanság boldogságát sem irigyelhetjük felhőtlenül.
N.V.
