Csak a balesetben elhunytak száma nem csökkent
- Még biztonságosabbak lettek az ország útjai az első negyedévben.
- Aggasztó ugyanakkor, hogy nőtt a gyorshajtók által okozott balesetek aránya.
- Kevesebb ittas vezető okozott balesetet, arányuk mégis nőtt a statisztikában.
Számos tragikus kimenetelű közlekedési balesetről számolt be a sajtó az első negyedévben. Halálos gázolások, látványosan összetört autóroncsok a karambolok helyszínén, jogosítvány nélkül, nem ritkán eltiltás hatálya alatt, ittasan vezető autósok elfogása szerepeltek a hírekben.
Úgy tűnt, az elmúlt év példátlan javulása után ismét romlani kezd a közúti morál és emelkednek a baleseti számok. Szerencsére az első negyedév nem végleges adatai éppen az ellenkezőjéről árulkodnak. Az ORFK-tól kapott adatok szerint tovább csökkent a személyi sérüléses közúti közlekedési balesetek száma.
Az előző év azonos időszakában 2889 személyi sérüléssel járó baleset történt az ország útjain. Időn március 31-ig 2468, ami 14,6 százalékos csökkenést jelent 2020 első három hónapjához képest. A tavalyi elsős negyedévi 84-gyel szemben az ideiben „csak” 80 halálos kimenetelű közlekedési tragédia történt. Sajnálatos tény azonban, hogy ezekben a balesetekben ugyanannyian vesztették életüket, mint a tavalyi 84 esetben: Három hónap alatt 90-en haltak meg az utakon.
Lényegesen nagyobb arányban csökkent a súlyos sérülésekkel járó balesetek és az ilyen balesetekben megsérültek száma. A tavalyi 796-tal szemben 2021. első negyedévében csak 652 balesetnek voltak súlyos sérültjei (ez 18,1 százalékos csökkenést jelent) és ezekben a balesetekben az idén 736-an sérültek meg, míg 2021-ben összesen 914-an (ez 19.5 százalékos visszaesés az előző év azonos időszakához képest).
Hatodával kevesebben szenvedtek könnyű sérüléseket az utakon, mint 2020 első három hónapjában; akkor 2837 könnyebb sérüléssekkel végződött balesetet jegyeztek fel a statisztikákba, az idén 2399-et.
Az ismert közlekedési balesetek 8,5 százalékát okozták az idén az ittas vezetők. Róluk fontos megjegyezni, hogy kevesebben vannak, mint tavaly, az ittasan okozott balesetek száma 11,7 százalékos csökkent mutat. Akkor 286 részeg közlekedő okozott balesetet az utakon, az idén 211. Csakhogy az ittas vezetők számánál jóval nagyobb mértékben csökkent az összbalesetek száma, mint azon belül az ittas vezetők által okozottaké, így a statisztikában az ittasan okozott balesetek aránya a tavalyi 7,3 százalékról 8,5 százalékra nőtt az idei első negyedévben.
Úgy tűnik, azok, akik korábban sem tartózkodtak az ivástól amikor vezettek, kicsit lassabban reagálnak az idők szavára –, hogy tudniillik, már nem sikk, és nem is kockázatmentes semmibe venni a közlekedési szabályokat.
Az előzetes adatok alapján a főbb baleseti okok ugyanazok, mint egy évvel ezelőtt voltak, és a sorrendjük sem változott. A balesetek 36 százalékát a gyorshajtás okozza. Ez alatt értendő mind az abszolút gyorshajtás, amikor a baleset egy vagy több érintettje túllépte az adott helyen megengedett maximális sebességet, mind pedig a relatív gyorshajtás, amikor a megengedett sebességhatáron belül hajtott ugyan a sofőr, ám az út, látási, forgalmi és más tényezők miatt így sem tudta az úton tartani, vagy vészhelyzetben időben megállítani az autóját.
Bár évek, ha nem évtizedek óta a gyorshajtás a legfőbb baleset ok Magyarországon, a mostani statisztika azért is aggasztó, mert a gyorshajtás miatt történt balesetek aránya az utóbbi években 30 százalék alatt volt. A mostani nagyarányú emelkedés ezért hosszú távon semmi jóval nem kecsegtet.
Az elsőbbségi jog megsértését az esetek 27, míg a kanyarodási szabályok be nem tartását 14 százalékában bizonyították első számú baleseti okként.
A balesetek döntő többségét, 72 százalékát a személygépkocsi-vezetők, 9 százalékát a tehergépjárművet vezetők okozták az első negyedévben. A kerékpárosok a balesetek 7 százalékáért felelősek. Az elmúlt időszakban történt motoros balesetek ellenére a statisztikák szerint a motorosok az összes baleset két százalékáért felelősek, míg a gyalogosok felelőssége két és félszer annyi esetben, az összes baleset öt százalékában állapíttatott meg.
F.Gy.A.