Elment, hogy könnyítsen magán a bokorban, halálos közlekedési balesetet okozott
- A vádlott átvállalt egy olyan munkát, amire nem volt kiképezve – ráfázott
- Egy ember életébe került a szervezetlen munka és a nemtörődömség
- A balesetet okozó sofőrt a büntetőeljárásban nem találták vétkesnek
- Az ügy jelen állása szerint, ha valaki azt hiszi, hogy mehet, az mehet is
Lemondott a vádlott a tárgyaláshoz való jogáról, ezért a Kunszentmártoni Járásbíróság a vádirat alapján meghozta az ítéletét: másfél év, végrehajtásában két évre felfüggesztett fogházbüntetésre ítélte azt forgalomirányítót, aki azzal okozott halálos közlekedési balesetet, hogy munkaidőben elment pisilni.
Bár az ítélet jogerős, az ügynek még messze nincs vége. A balesettel összefüggésben minden jel szerint polgári perek is indulnak (ha csak a felek peren kívül nem jutnak egyességre, egyelőre azonban nem úgy tűnik). A polgári eljárásban pedig könnyen megtörténhet, hogy másképp értékelik majd az eljáró bíróságok az ügyben érintettek felelősségét.
Történetünk azzal kezdődött, hogy két munkás átvett egy olyan feladatot, aminek az elvégzésére nem rendelkeztek megfelelő képesítéssel. Forgalomirányítóként dolgoztak aznap az M44-es gyorsforgalmi út épülő szakaszán, Kunszentmárton külterületén. Tették ezt annak ellenére, hogy a vizsgálatok adatai szerint építést végző céget ügyvezetője előzőleg megtiltotta, hogy aki nem lett erre a feladatra kiképezve, forgalomirányítást végezzen. Ők mégis elvállalták, elvállalhatták ezt a munkát.
2018 május 5-én délelőtt fél 10-kor egy földszállító kamion hajtott ki egy földútról a 44-es főútra, ahol nekiütközött egy ott haladó mikrobusz hátuljának. Az ütközés hatására a kisbusz többször megpördült, közben elsodorta a szembe jövők sávjában álló forgalomirányítót, majd egy már korábban megállított román kamionnak csapódott.
A forgalomirányító, akit a kisbusz elsodort halálos sérülést szenvedett. Még élt, amikor a mentőhelikopter megérkezett érte, de a kórházba szállítás közben elhunyt. Rajta kívül megsérült a kisbusz sofőrje és hét utasa, három felnőtt és négy 14-15 éves gyerek, a Csabai Csirkefogók Vízilabda Klub játékosai, akik Győrbe tartottak egy OB II.-es bajnoki mérkőzésre. (A csapat többi tagja személygépkocsikkal utazott Győrbe.)
Első ránézésre a baleset egyértelműen a földszállító hibájából történt. Nem adta meg az elsőbbséget a főúton szabályosan közlekedő kisbusznak. Azonban a baleset körülményeinek tisztázására elrendelt rendőrségi nyomozás, és az az alatt lefolytatott szakértői vizsgálatok mást állapítottak meg.
Legalábbis ami a büntetőjogi felelősséget illeti.
Kiderült, hogy az egyik forgalomirányító kevéssel a baleset előtt elhagyta a kijelölt őrhelyét. Elsétált a közeli bokrok közé, hogy elvégezze a dolgát. Pedig neki kellett volna megállítania a vízilabdásokat szállító kisbuszt arra az időre, amíg a megrakott és ezért lassan mozgó földszállító kamion felhajt a főútra és lendületet vesz.
A nyomozásba bevont igazságügyi szakértők is megvizsgálták a földszállító sofőrjének felelősségét – végül is ő nem adta meg az elsőbbsége a vízilabdások buszának. Ők azonban végül arra a következtetésre jutottak, hogy büntetőjogi értelemben ő nem tehető felelőssé a történtekért.
A földszállító sofőrje abban a hitben volt, hogy az utat a forgalomirányítók lezárták, ahogy az építkezés kezdete óta azt minden egyes alkalommal tették, amikor az építési területről földdel megrakodott kamion hajtott fel a főútra. Látni azonban csak az egyik forgalomirányítót látta, azt, aki a román kamiont (és a mögötte lévőket) megállította. Mivel jó ideig a másik irányból sem érkezett jármű, okkal feltételezhette a kamion sofőrje, hogy a másik is a helyén van és teszi a dolgát azaz, hogy abból az irányból is lezárták az utat.
Azonban azt a pontot, ahol a másik forgalomirányítónak le kellett volna zárni azt a sávot, amelyért ő volt a felelős, a földszállító sofőrje nem láthatta. Így azt sem látta, hogy a másik forgalomirányító, az ügy későbbi vádlottja, nincs a helyén.
Csak vélelmezte, hogy a korábban mindig tökéletes összhangban dolgozó forgalomirányítók mindegyike a helyén van, és ebben a hitben hajtott fel az útra, éppen akkor, amikor a Csabai Csirkefogók busza odaért.
A szakértők a fentiek miatt a helyét elhagyó forgalomirányítót tartották büntetőjogilag felelősnek a balesetért. Ellene egy hónap híján másfél évvel a baleset után emelt vádat az ügyészség. Miután a vádlott lemondott a tárgyaláshoz való jogáról, a bíróság a vádiratban foglaltak szerint döntött: bűnösnek mondta ki a szükségét végezni a bokrok közé távozott forgalomirányítót és másfél év fogházban letöltendő szabadságvesztésre ítélte. Az ítélet végrehajtását két év próbaidőre felfüggesztette.
Az ügynek ezzel azonban még koránt sincs vége. A sérült vízilabdázók ügyvédei a balesetet közvetlenül okozó földszállító felelősségbiztosítójától várnak kártérítést a kisbuszban ülők sérüléseiért.
Ők abból indulnak ki, hogy a balesetet mégiscsak a földszállító kamion okozta azzal, hogy nem adta meg az elsőbbséget és nekiment a gyerekeket szállító busznak. És attól még, hogy az út a kamionsofőr hiedelmével ellentétben nem volt lezárva, szerintük nem hajthatott volna ki a főútra anélkül, hogy meggyőződött volna arról, hogy senkinek nem kell elsőbbséget adnia ott.
Más kérdés, hogy nyilván azért kellett forgalomirányítókat alkalmazni az adott útszakaszon, mert ott különben a főúton közlekedők veszélyeztetése nélkül nemigen lettek volna képesek a súlyos földszállító autók rakományukkal felhajtani a főútra.
Érdeklődésünkre azt az ügyészség sem vitatta, hogy az ügyben a felelősség kérdésében egy esetleges polgári perben (kártérítési eljárásban, ha lesz ilyen, mert nem tudnak a felek peren kívül egyezségre jutni) juthat majd a bíróság más következtetésre is, mint a büntetőeljárásban. Ebben az eljárásban azonban csak a bizonyítható büntetőjogi felelősség megállapítása történt meg, mert csak annak kellett megtörténnie.
A jogerősen lezárult büntetőügyben is vizsgálták természetesen mások büntetőjogi felelősségét is, de csak a felállítási helyét elhagyó forgalomirányító büntetőjogi felelősségét sikerült kétséget kizáróan megállapítani. Amiből az ügy ismerői és más érintettjei szerint viszont nem következik az, hogy másokat semmiféle felelősség nem terhel a munkáját képesítés nélkül is jól végző forgalomirányító haláláért.
F.Gy.A.