Fogynak, de még mindig vannak halálutak

Fotó: police.hu

Frontálisan ütközött egy Skoda és egy Ford a 8-as számú főút kétsávos szakaszán néhány nappal ezelőtt Városlőd és Herend között egy kanyarban. A balesetben a Skodát vezető férfi a helyszínen életét vesztette.

A fentihez hasonló hírek szinte észrevétlenül vesznek bele a napi szenzációk özönébe, pedig elképesztő tragédia az érintett családoknak. Egy országos főúton szabályosan közlekedő autóst egyszer csak, mint derült égből hulló bomba, találja el a szembejövő sávból az irányíthatatlanná vált gépkocsi. A szűkszavú közleményből nem tudjuk meg, miért sodródott át a szembejövők sávjába: bódult volt a sofőr, rosszul lett, telefont nyomkodott vagy csak elszámította az előzést – de szinte mindegy is. Az, aki rosszkor volt rossz helyen, nem tud mit kezdeni a magyarázatokkal, hiszen elhunyt.

A baleset a 8-as főútnak azon a szakaszán történt, ahol már – vagy még – nem kétszer két sávos: ez különösen veszélyes helyzet, mert azok, akik a gyorsforgalmin közlekedtek hosszú kilométereken keresztül, talán nem kapcsolnak időben, hogy megváltozott a helyzet, a belső sávban autók jöhetnek, méghozzá szemből.

A 8-as út az utóbbi években sokat fejlődött, Székesfehérvár és Veszprém, illetve Veszprém és Herend között négysávos gyorsforgalmi úttá fejlesztették. Veszprém körül ezekben a hónapokban építik át a körgyűrűt négysávosra. A herendi elkerülőt követően azonban kétszer egy, helyenként, dombra kapaszkodó szakaszokon egy plusz két sáv jut a közlekedőknek.

A legújabb hírek szerint egy december végén született kormánydöntés alapján a kiemelt társadalmi igényeken alapuló közútfejlesztések között a 8-as számú főút Herend–Devecser szakasz négysávúsítása is szerepel. Ezzel a bővítéssel Tapolca és Sümeg, valamint a somlói borvidék közúti megközelítése sokat javulna. A 8-as út Körmend és az országhatár közötti szakasza már új nyomvonalon épül, igaz kétszer egy sávon, de a települések elkerülésével. A Székesfehérvár és Dunaújváros közötti útvonal, amely átvezeti majd az eddig kizárólag Pannon illetőségű 8-ast a Duna-Tisza közére, már nyomvonallal rendelkezik, és készülhetnek a kiviteli tervek.

Egy 2019-es statisztika szerint hazánkban a legtöbb halálos baleset a 4-es út Budapest-Szolnok-Debrecen szakaszán történt. Ez volt tehát az első számú halálút, azonban azóta elkészült a főváros és Abony – Szolnok elővárosa – között a gyorsforgalmi, és készülnek a továbbiak is a Tiszát keresztezve Fegyvernekig, majd Püspökladányon át a meglévő Berettyóújfalu-országhatár útvonalig.

Mint a fentiek bizonyítják, fogynak a halálutak, azaz a főként kétszer egy sávos, ám kiemelkedően zsúfolt szakaszok, de sajnos maradt belőlük bőven. Különösen nagy figyelemmel, és az égiekhez intézett fohásszal tanácsos felhajtani rájuk.

N.V.