Időben kell megnyomni a 10-es gombot!

Fotó: Iró Zoltán

Írtunk már arról, hogy önkéntes utánképzéssel bárki csökkentheti a büntetőpontjainak a számát. Néhány dologra azért érdemes külön is figyelni!

Azt ma már mindenki tudja, hogy számos szabályszegésért a pénzbírság vagy más büntetés mellett büntetőpontokat is kaphatnak a sofőrök, legalább is, akiket rajta kapnak és azonosítanak a rendőrök. Aki összegyűjt 18 pontot, annak hat hónapra bevonják a jogosítványát, amit csak akkor kap vissza, ha részt vett az ilyen esetekben kötelező utánképzésen. Erre majd még visszatérünk.

A Belügyminisztériumban működő Nyilvántartó minden autósnak külön értesítést küld, akik már összegyűjtöttek 13 büntetőpontot. Akinek már – vagy még csak – 13 pontja van, egy önkéntes utánképzéssel 9 pontot faraghat le, míg akinek már ennél több, de még értelemszerűen 18-nál kevesebb pontja van, már csak 6-ot. Már csak ezért is érdemes a Nyilvántartó figyelmeztetésére azonnal reagálni.

Gömöri Mihály, a Közlekedési Alkalmasság és Vizsgaközpont (KAV) utánképzési csoport vezetője szerint azonban nem érdemes megvárni a Nyilvántartó figyelmeztetését. A kormányablakokon keresztül is bárki lekérdezheti a pontjai számát, vagy a BM nyilvántartásából írásban kérhető, de célszerűbb, ha mindenki magának vezeti hány pontot gyűjtött össze. A kormányablakon keresztül benyújtott kérelmeket azonnal, a nyilvántartóhoz írt kérelmet a „lehető legrövidebb időn belül” megválaszolják ugyan, azonban az ügyintézés elhúzódhat, ez idő alatt pedig akár újabb pontokat is begyűjthet egy notórius szabálytalankodó.

Gömöri szerint azonban azért sem érdemes megvárni a Nyilvántartó jelzését, mert ha mondjuk valakinek már van 12 pontja, akkor még nem kap figyelmeztető jelzést a Nyilvántartótól, viszont elég egy hatpontos szabálysértés és máris ugrott a jogosítvány. Hat pontot pedig nem is olyan nehéz összeszedni. A teljesség igénye nélkül: hat büntetőpont jár az előzési és elsőbbségi szabályok megsértéséért, a zebrán vagy közvetlenül a gyalogátkelőhely előtt, 5 méteren belüli megállásért, a rendőr jelzésének figyelmen kívül hagyásáért, vagy ha valaki az autópálya leálló sávjában előz.

Megengedett sebesség túllépéséért azonban akár nyolc pontot is begyűjthet egy sofőr, ahogy a piroson áthajtásért is; márpedig ez a két szabályszegés viszonylag gyakori nálunk.

Az önkéntes utánképzéssel a képzés idején már meglévő pontjainak a számát csökkenthetik a jelentkezők. Azonban, ha a pontcsökkentő utánképzés sikeres befejezése előtt valaki újabb büntetőpontokat gyűjt be és azokkal már eléri vagy meghaladja a 18 pontot, már nem csökkenthető a pontok száma. Ha az újabb pontok hamarabb emelkednek jogerőre az már a jogosítvány automatikus bevonását okozza.

Aki így járt, ez esetben kezdhet mindent elölről. Azzal a nem elhanyagolható különbséggel, hogy azoknak, akik azért vesznek részt utánképzésen, mert összegyűjtöttek legalább 18 büntetőpontot, vagy mert a rendőrség vagy a bíróság a közúti járművezetéstől eltiltotta és a Kormányablak utánképzésre kötelezte őket, úgynevezett feltáráson is kell részt venniük az utánképzés előtt.

Azt sem árt tudni, hogy az önkéntes utánképzést egy év helyben járás követi. Egy éven belül senki nem jelentkezhet kétszer pontcsökkentő képzésre. Ha az önként csökkentés után megmaradt pontjaihoz egy éven belül újabbakat gyűjt, nem lesz más választása, mint vagy elkezd szabályosan közlekedni, vagy előbb-utóbb eljön az a nap, amikor eléri a 18 pontot és akkor fél évig nem lesz gondja a jogosítványára.

A feltárás egy háromlépcsős program. Először felmérik az utánképzésre kötelezetten a KRESZ-tudását. 66 kérdéses tesztet kell kitölteni, majd az értékelők azt vizsgálják, hogy hol vannak hiányosságok a jelentkező tudásában. Nem ismeri a táblákat, vagy az elsőbbségi szabályokkal nincs tisztában?

Második körben amolyan tesztvezetés keretében felmérik a sofőr gyakorlati vezetési tudását és képességeit. Ez a teszt hasonlít a gyakorlati vizsgához, azzal a különbséggel, hogy csak ketten ülnek a kocsiban, a sofőr és a feltáró, és a cél az, hogy kiderüljön, mikor, milyen helyzetben vagy milyen eseményekre hogyan reagál az utánképzésre kötelezett sofőr.

Mindezek után következik egy pszichológiai exploráció, amely egyebek között arra a kérdésre keresi a választ, mint például: ha a sofőr ismeri a szabályokat, miért nem tartja be mégsem azokat. A feltárás során felszínre került összefüggések team ülés keretein hasznosulnak.

A feltárás megállapításait figyelembe véve osztják be a jelentkezőket a jogszabályban meghatározott képzési programok valamelyikébe, amelyek között van, amelyiknek a végén vizsgázni is kell, van amelyik végén nem kell, de mindegyik aktív részvételt igényel a képzésen résztvevőktől.

Nem árt azonban tudni, hogy az utánképzésre jelentkezni kell. Senki nem fogja megkeresni a sofőrt miután bevonták a jogosítványát, hogy ugyan menjen már el egy utánképzésre. Ugyanez igaz a kipontozódottakra is. Ha letelik a fél év, csak akkor kapják vissza a vezetői engedélyüket, ha a Közlekedési Alkalmassági és Vizsgaközpont  (KAV) igazolja a Kormányhivatal felé, hogy sikeresen teljesítette az utánképzést.

Jó hír, hogy az utánképzés az eltiltás hatálya alatt is elvégezhető. Célszerű tehát már az eltiltás kezdetén időpontot kérni és felkeresni a legközelebbi KAV ügyfélszolgálatot és időpontot kérni a feltárásra, vagy az önkéntes utánképzésre. Budapesten ez a KAV irodájában az ügyfélhívó 10-es gombjának megnyomásával kezdődik.

Az ilyenkor szokásos adategyeztetés után a jelentkező időpontot kap. Ha önként jelentkezett, akkor nem kell feltáráson részt vennie, ami azt jelenti, hogy nem csak a 4-5 órás, utazással együtt félnapos procedúrát spórolja így meg, hanem a feltárás, járműkategóriától függően 11-30 ezer forintos díját is.

A különböző utánképzési programok eltérő időtartamúak és ebből adódóan a fizetendő díj is változó. A legegyszerűbb hatórás, amit azoknak kell elvégezniük, akik például nem nem kellően ismerik a KRESZ-t. A leghosszabb 25 órás programra jellemzően a súlyos, vagy visszaeső ittas vezetés miatt utánképzésre kötelezetteket küldik, valamint azokat is, akik halálos balesetet okoztak.

A fizetendő díj az utánképzés időtartamától és jellegétől függően – a feltáráson felül – 40 és 144 ezer forint között változik. Sokak halmazati büntetésként élik meg, hogy a tanfolyamokat általában munkaidőben tartják, így a legtöbb sofőrnek szabadságot kell kivennie. Vannak persze hétvégi tanfolyamok is, aki inkább a szombatját és a vasárnapját áldozná fel.

– Sokan élnek az önkéntes pontcsökkentés lehetőségével – mondja Gömöri. –  Olcsóbb és tervezhetőbb, mint ha muszájból jön ide valaki, ráadásul egy percre sem vész el a jogosítványa. Persze az utánképzés önkéntes szabálykövetéssel elkerülhető lenne!

Sokan vannak azok is, akiknek évekkel ezelőtt vonták be a jogosítványát, de csak most jelentkeztek utánképzésre, hogy visszakaphassák. A csúcstartó a jogosítványa bevonása után több mint 20 évvel kezdte meg az utánképzést. Gömöri szerint ennek az lehet az oka, hogy egyre hatékonyabb a közúti ellenőrzés, ezért ma már egyre kevésbé  lehet következmények nélkül megúszni a szabálysértéseket és a jogosítvány nélküli vezetést is.

– Súlyos egyéniségek jelentkeznek olykor, mert köreikben az a hír járta, hogy lecsukhatják azokat, akik több esetben jogosítvány nélkül vezetnek – meséli Gömöri Mihály.

Nemrég lapunk is beszámolt egy friss esetről, amikor egy notórius visszaesőt felfüggesztett szabadságvesztésre ítéltek ittas vezetésért, mert annak ellenére is vezetett, hogy egy korábbi ittas vezetéséért egy időre eltiltották a vezetéstől. Ő ennek ellenére úgy döntött, folytatja: továbbra is iszik és vezet. Újra elkapták, ráadásul egy hónapon belül kétszer is, és, ha most az ügyészség indítványát a bíróság elfogadja, 22 hónapot kell majd börtönben töltenie, pedig még csak balesetet sem okozott.

Amióta akár már ilyen súlyos következményei is lehetnek a jogosítvány nélküli vezetésnek hírességek, befolyásos vagy korábban érinthetetlennek tartott személyek is gyakrabban tűnnek fel az utánképzéseken.

Az utánképzésen előírt programok elvégzése – és ahol szükséges, az előírt vizsga teljesítése – után a KAV elektronikus úton értesíti a Nyilvántartót, hogy csökkentse az önkéntes büntetőpontjait, illetve, az illetékes kormányhivatalt, hogy visszaadhatják a vezetői engedélyét annak, akit a szabálysértési hatóság vagy a bíróság tiltott el a járművezetéstől – persze csak akkor, ha már lejárt az eltiltás hatálya!

F.GY.A.